Zsömi és a méregkeverők

A tavasz erőtlenül próbált a felhők takarásából kibújni. Egy semmitmondó vita után még ott lebegtek a viharfelhők a négytagú család otthona felett. Miká, a mindig segítőkész kétgyerekes asszony a hétvégi dolgos napok utáni pihenését töltötte. Egy csendes kis katlanban lévő poros, unalmas magyarországi falucskában. A mobiltelefon türelmetlen dallama szakította meg a nő pihenését.
Miká elvonult azért, hogy a beszélgetésével ne zavarja meg az éppen alvó párját és a másik szobában tanuló tinédzser lányát. A csörgést hallva azt gondolta, a szokásos csevegése lesz ezen a napon is a nővérével, Ruzsával. A vonal másik végén a már évek óta zaklatott, két évvel idősebb, éppen lelki zuhanás újabb időszakát átélő nő volt, aki értelmetlen szócsatákat vívott gyakran partnerével. A férje Richy, aki Ruzsánál tizenhat évvel idősebb német állampolgár volt, aki évtizedek óta megkövetelte az előkelő viselkedési formákat amelyek fojtóvá váltak a társas elszigeteltségben élő asszony számára. Az alkoholista szülők általi eltérő viselkedési formákból adódó kényelmetlenséget feldolgozni nem tudó, vívódással teli ötvenéves asszony önkívületi állapotban, eltorzult arccal közölte gyanútlan húgával:
– Kell egy kutya! – mondta ki parancsolóan.
– De miért? – kérdezte meglepetten tőle a Miká.
– A fiunk öngyilkos akar lenni!- kiáltotta.
– Mikorra kellene a kutya? – kérdezte álmosan Miká.
– Ha itt lenne, már az is késő lenne – válaszolta hátborzongató hangon a Németországban élő nő a húgának.
A kutyával való gyógyítás már a sokadik próbálkozása volt Ruzsának, hogy a fia, a férje és a saját maga depresszióját kezelje. Ezért ő már a neten is nézelődött, de az irreálisan magas árak miatt nem tudták helyileg megoldani, ezért gondoltak arra, hogy külföldről hozatnak egy kölyökkutyát.
Elmondta, hogy ő talált is egy kutyát a neten, hatvanezer magyar forintért. Csak a húgának kellene az adásvételt lebonyolítania. A szállítást Miká idősebb lányától, az Ausztriában idősgondozóként ingázó Annuskától várta volna el.
Az akadályok és a sok feltétel megbeszélést több szálon intézte a két lánytestvér, mégis pár óra elteltével már le is késett Ruzsá a kutyavásárlásról. Az eladó telefonon közölte Ruzsával, hogy mind az öt kiskutyáját elvitték egyszerre.
A beszélgetés hangneme a sürgetés ellenére segélykérésnek hangzott, ezért Miká is elkezdte nézegetni a hirdetéseket. Addig kutakodott, amíg kisebb lányát is bevonta a keresésbe. Pár perc múlva a tizenhét éves lánya, Ketrin talált is egy szép kutyust a hirdetések között. Az asszony még aznap megbeszélte, hogy a kutyát mikor, hol lehet megtekinteni. Az éppen nyűgösen alvó férjet is kiriasztotta az ágyból, hiszen a szintén tizenhét éves rendkívül jó tanuló, de antiszociális, depressziós és életunt unokaöcsének, Tomnak az élete volt a tét. Elmondta a mindig morgolódó, de családcentrikus férjének, Lajosnak, hogy húsz perc múlva várja őket a kutyatulajdonos egy Pécshez közeli településen. Miká férje borzas hajjal beugrott a kocsiba, és elvitte feleségét, Mikát és lányát, Ketrint kutyanézőbe.
Odaérve a hideg fagyos udvaron egy „jobb időket régen látott középkorú nő” – cselédnek tűnt, aki kutyust az öléből a hóna alatt fogta egy ideig, és így jól látható volt, hogy ő egy kisfiú. A remegő, csudaszép „bárányszőr ruhát ” viselő, bolyhos, pocakos, zsemleszínű Zsömit. Ketrin a karjába vette, és ölelve megmelengette. Szerelem volt közöttük első látásra.
A két testvér közben a fiatal kutyatenyésztő férfival kamerán egyeztetett arról, hogy megfelel-e a kutya a német családnak. A túloldalról kérdések nélkül is boldogan mondott igent rá Ruzsá.
Zsömi viszlátot se mondott az első családjának. Amikor a kutyus beült a fiatal lány ölébe és a boldogságtól mámorosan a kocsiban ülve várták, hogy az adásvételi szerződés megpecsételje Zsömi sorsát ideiglenesen.
A kézzel írt adásvételi levélben gazdit cserélt Zsömi.
Mivel nem volt útlevele Zsöminek, és az ehhez szükséges oltások is hátravoltak még ahhoz, hogy a végleges gazdájához tudjon utazni Németországba.
Zsömi egy szép és hosszú szeretettel teli élet reményével pár nap alatt útjára is lett bocsájtva egy hivatalos kisállat szállítóval, hiszen a világot sújtó Covid-19 járvány miatt az utazás rendkívül sok nehézséget okoz az embereknek és állatoknak egyaránt. Az útlevél kiállításához a németországiak szerették volna átkeresztelni Zsömit. Így adtak neki egy német nevet, amit csak most az egyszer írok le a történet hitelessége miatt. A német neve Struppi lett, ami németül kócoskát jelent. A magyar állatorvos az oltások beadása után kiállította az útlevelet és engedélyezte a kutyus szállítását.
A kutya utazás előtti veszettség elleni oltás hivatalos huszonegy napos kivárásának megkerülése és a karantén elkerülése miatt került sor az ilyenfajta szállításra. A szállítóval való telefonos egyeztetésben kérte a német nyelvű nyilatkozatot, melyben a tulajdonos, itt már a Németországban élő család kijelenti, hogy a kutya nem találkozott vadon élő állatokkal. Ez a levél nagyon fontos volt, ahhoz hogy a szállítással időben el tudjon indulni Zsömi.
A nyilatkozatot várták Németből, de Mikának folyton javíttatni kellett különféle elírások miatt. Keddtől csütörtök estig nagyon nehezen kapta meg Miká a levelet e-mailben a nővérétől.
Zsömi e közben összebarátkozott Mikáék kutyájával, Mázlival, akivel anya-fia kapcsolatba kerültek. Mázli Mikáék hároméves tigriscsíkos nőstény Amstaffja volt. A négy hónapos báránykinézetű puli kölyök egy csupa szeretetgombóc volt és mindenkihez szívesen odabújt, ölbe kutyus volt, aki ekkor még nem volt szobatiszta, de egyre bátrabban indult meg a ház körüli sétákra is. Mindenki imádta őt, kivéve a házban rangidős Angliában született Cirmó nevű öregedő fehér szürke házi macskát. Zsömi mégsem félt tőle. Büszkén, kiegyenesedve megállt, amikor meglátta bárhol a házban, és mindig rávakkantott, mintha mondta volna neki:
– Héj, te, ott! Én is itt vagyok, látod?
Egy nap Zsömi meglátta a saját tükörképét a szoba padlótól a plafonig érő tükrében, úgy megugatta a szemben lévő tükörképét, hogy a jóval idősebb Mázli is észrevette, hogy van valaki a tükörben – a kutyus vidám, boldog volt az ideiglenes családjával, akikkel csak pár napot élt, de mindenkiben maradandó nyomot hagyott az együtt töltött idő emléke.
A szerdai kiutazása a szállító miatt elhúzódott péntekre. A németek izgatottan várták, bevásároltak neki sok kelléket, ami egy új kutyás családnak kell. Az utazás miatt Miká dolgozni sem tudott elmenni, hiszen a kisállatszállító délelőtt tíz és tizenkettő óra körülire ígérte az érkezést. A várt fuvar végre megérkezett pénteken negyed kettőkor. Zsömit szép reményekkel és aggodalommal telve engedte a hosszú útra Miká és Ketrin akik közösen tették a raktérben lévő kennelbe, ahol a szállító rázárta a ketrecet. A vasrácsos szállító televolt újságpapír csíkokkal az utazás közbeni kisebb-nagyobb „dolgok, balesetek” felfogására.
Ha tudták volna milyen sors vár majd rá, nem engedték volna elutazni. Bár történt volna, ami megakadályozza ezt az utazást, de sajnos nem történt. A kis faluban élők feszülten várták a híreket, a határátlépés miatti aggodalom és az utazás miatti esetleges gondok, hogy viselték meg Zsömit az egész napos autós úton.
Zsömi egy nappal az indulás után, szombaton dél körül megérkezett a célországba.
A nyilatkozat megírása körüli értetlenkedés után megtörtént a második súlyos dolog, ami Mikát Magyarországon a nappaliban üldögélve hirtelen dühössé tette. Ruzsá a megbeszéltek ellenére nem jelentkezett be a kutya érkezésekor, már az utcán voltak, amikor Miká rajtakapta őket, amikor felhívta őket, hogy merre vannak és tudnak-e valamit a kutyáról?
Ruzsá és a férje Richy már közel harminc éve házasok. Ő egy német férfi, hetvenhez közeledő, vörös bőrű, ősz hippi kinézetű, hórihorgas, nagyhangú, okoskodó, vasakaratú ember. Életének éppen depressziós válságának derekán van ő is. Életét az állandó önmegtartó, koplaló és tisztító kúrákkal akarja helyrehozni.
A kutya projekt is egyfajta bio „gyógyszer” a fiatal korban jómódúként utazgató, hitelekből élő család számára. Az idő múlásával az eladósodott, mára már nem dolgozó felnőtt családtagok és a még iskolás kiskorú fiúgyermek súlyos depressziójára nem lehetett eddig gyógyírt találni. Még a drága magánklinikák is feladták a hónapokig tartó kezelést Ruzsánál. A húsz éves lányuk, Lea szerencsére még időben elköltözött a szerelmével.
Miká várta Zsömi megérkezését, de a német oldalról senki nem tartotta fontosnak az élő kapcsolat létrehozását és miután megelégelte a várakozást, számon kérte a nővérét:
– Miért nem tartjátok a telefont? Hogy láthassam, milyen állapotban érkezett meg a kutya? Akarom látni én is! Beszélni akarok a sofőrrel! – kérlelte Miká a testvérét.
– A Richy nem akarja tartani. – Válaszolta Ruzsá a húgának, miközben izgalommal telve ment az úton. Miká nem akart hinni a fülének és a szemének, hogy ezt teszik vele. Csak a testvérének az árnyékát látta az utcán elhaladni, melyet a mobiltelefon vetített le. Miká nem akart pótkerék lenni abban a szép pillanatban, ezért dühösen kikapcsolta nővérének a telefont.
Pár óra elteltével hívta fel Ruzsá a húgát, és elújságolta:
– Már kétszer elvittem sétálni és úgy futott, hogy lobogott a fülecskéje. Miká megnyugodva fogadta a hírt Zsömiről, próbálta elnyelni a sértődöttségét az elmúlt alkalmak bántó viselkedése miatt.
Esteledett már az idő, amikor pár óra múlva újabb dolgot mondtak Mikának.
– A kutya nem eszik semmit, de ivott – említette a húgának.
Közben egy, egy perces videót is átküldtek, amelyben a huszonnégy órás órás utazás után az új ágyikójában fekszik a hátán pocisimizést engedett éppen a Richynek amit Ruzsá vett fel a mobiljára.
Újabb hívás érkezett körülbelül este nyolc óra körül.
– A kutya nem pisilt a kutya vécébe, hanem a parkettára és büdös ezért megfürdetem – közölte Ruzsá.
Miká elismerte, hogy a hosszú utazás miatt is, és amiért még nem szobatiszta ezért nem fog ártani a kutyának a fürdetés.
– De legyél óvatos, mert nemrég fürdette meg a Ketrin – figyelmeztette gyanútlanul nővérét Miká.
– Nem lesz semmi baj, mert kutyasampont vettem – válaszolta vissza Ruzsá, amit már előzőleg meg is mutatott húgának.
Miká nyugodtan és boldogan mondott búcsút nővérének. Alig két óra múlva este negyed tizenegykor telefoncsörgés ébresztette fel Mikát.
Vérfagyasztó mondat hangzott el.
– Hány a kutya és mindenhova odakakil és rápisilt a szőnyegre! – mondta indulatosan és hangosan Ruzsá.
– Mit csináltál vele? – kérdezte Miká gyanakvóan.
– Semmit, csak nincs ereje és itt fekszik, elfordítja fejét, habzik a szája, elbújik! – mondta higgadtan tovább Ruzsá.
– Úristeeen! Mi lesz most? Mit csináltok vele? El kell vinnetek az orvoshoz! – ugrott ki az ágyból zaklatottan Miká.
– Nem engedi, hogy megtöröljem a száját, elbújik. – mondta Ruzsá, nem válaszolva húga kérdéseire.
– De eddig jól volt, mit csináltál vele a fürdésnél? Utána lett rosszabbul, ugye? – értetlenkedett Miká.
– De langyos volt a víz, és csak pár percre szárítottam meg utána vastag pokróccal betakartam, vigyáztam rá! – magyarázkodott Ruzsá.
– Nem értem, jól volt a kutya eddig! – mormogta döbbenten Miká.
-El kell vinni orvoshoz!- Csinálj vele valamit – szólította fel nővérét Miká.
– De ma nem lehet, mert hétvége van és nagyon drága, még nincs regisztrálva. Majd reggel megnézzük, hol van orvos – próbálta tovább nyugtatni testvérét Ruzsá.
Bízva a nővérében és abban, hogy még sincs akkora baj, mint amit az ösztönei súgnak, majd reggel az orvos rendbe hozza Zsömit
– De hívjál, ha eszik, vagy jobban van – kérlelte nővérét Miká.
Ólomlábakon cammogó fájdalmas hosszú éjszaka volt. Miká forgolódott az ágyban, furcsa gondolatok kavarogtak a fejében. Még a közelgő munkába indulás sem tudta elterelni a figyelmét és aggodalmát a kutyáról.
Vasárnap reggel kilenckor beszélt a két testvér újra egymással. A kutyát tizenegy órakor fogja megvizsgálni az orvos.
A vizsgálat során az állatorvos gyulladást, fertőzést és lázat állapított meg. A kutyának egy infúziót kötöttek be, mindenféle számára fontos gyógyszert tettek bele. – Ruzsá elmondása szerint. Egy rövidke videót Ruzsá át küldött az aggódó Mikának. Fél órára egyedül hagyták őket Zsömivel, ekkor készült az utolsó felvétel a kutyáról, aki nyugodtan a mellkasán feküdt. Miká a lányaival megbeszélte, hogy nem látszott nagyon betegnek akkor még a kutya, inkább csak bágyadtnak. Ekkor még hitt és bizakodott abban, hogy pár óra és minden rendbe jön. Sajnos a horrorfilmbe illő gyanús dolgok és beteg gondolatok lassan körvonalazódnak a védtelen Zsömi hányatott sorsában.
Másnap Miká azzal szembesült, hogy a kutya állapotáról, valódi bajáról nem akartak nyilatkozni a németországiak. A harag és a kétségbeesés egyre jobban elöntötte Mikát. A távolság a világjárvány miatti szigorítások korlátozták a mozgásban és a kutya védtelensége. Zsömi esetleges tudatos elpusztítása miatti gyanakvás és dühössé torzította Mikát. Számon kérte a testvérét és annak a férjét, hogy miért nem kérnek röntgent? Miért hagyják szenvedni Zsömit? És ha ilyen komoly baja van, miért hagyják szenvedni?
A német sógora elkezdte kioktatni Mikát, hogy „Mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért és hagyjam az orvosokat dolgozni”.
– Bizalom! – mondta Mikának a több mint harminc éve magyar anyanyelvű feleséggel élő ember, aki szinte semmit nem beszélt eddig magyarul. Illedelmesnek tűnve, higgadtan figyelmeztette, hogy Miká a követelőző viselkedésével nem segít sem a feleségének, sem neki sem a kutyának. A kioktató mondatokat hallva óriási bosszúság öntötte el Mikát. Ekkor angolul, mert ez volt a német férfi és a magyar család között kommunikációs nyelv Miká, azt válaszolta:
– Tudod mit? Akkor mostantól nem érdekel, mit csináltok a kutyával! A ti dolgotok. Nem érdekel! Te meg menj a büdös k..va anyádba, mert meg sem szólalsz, amíg a férjed kioszt engem – mordult rá Miká nővérére egy lélegzettel. Nővérére kisdedként ártatlanul csendben szemlélődött. Miká elmondhatatlan csalódással a torkában egy gombnyomással megszüntette a hívást egymás között.
A dühtől és a tehetetlenségtől mérgesen kérte kisebb lányát, hogy azonnal segítsen neki letiltania Ruzsát a testvérét minden kapcsolatfelvételi lehetőségtől.
Másnap reggel munkahelyén a mobiljára értesítés érkezett arról, hogy a klinikán lévő kutya állapota nem javult. Fájdalmai vannak, mérgezésre utaló jelek vannak. Nem eszik, és nem marad meg benne semmilyen táplálék. Még infúzión keresztül sem javul.
Tomboló vihar költözött Mikába. Teltek a hosszú percek, órák. Könnyek. Önvád. Harag. Fojtó és kimondatlan panasz áradat mardosta. Önkontroll kellett percről percre, hogy a munkahelyén ne lássák a küzdelmét. Elviselhetetlenül nehéz lelki fájdalom gyötörte Mikát.
Mikában a gyanú megerősítést nyert, most már hivatalosan kimondták egy németországi állat klinikán Zsömit megmérgezték. Szegény teremtés, milyen sokat szenvedett, amíg ezt megfejtették a nagy tudósok.
Még egy nap infúziós „kísérletezgetés” t ígértek. Másnap tizenkettő körül kapta a hírt Miká, a férjétől hogy azonnali műtét kell a kutyának. Délután négy kor még semmi hír hogy mi történt. Fél ötkor a családtagok hívásra válaszolt hangüzenetbe Ruzsá:
– A kutya epéjéből kellett egy darabot kivágni, mert a gyomra szét volt marva.
Egy másik rokonnak, már azt mondta, pár pillanattal később, hogy:
– A kutya májából kellett kivágni egy darabot és az egész testében rengeteg nyirokmirigy alakult ki. A szája belül sérült fájdalmas. A mai nap az fontos, ha túléli, akkor van remény a gyógyulásra az orvos szerint – adta az tájékoztatást kedves hangon Ruzsá Lajosnak, a sógorának.
Miká és a család a traumából fel sem ocsúdva zaklatottan próbáltak megküzdeni ezzel a váratlan és nem mindennapian gonosznak látszó cselekedettel. Másnap reggel még nincs hír, körülbelül tizenkettő körül hívták fel a rokonok Ruzsát, hogy mi a helyzet a kutyával? Akkor ő elmondta, hogy a kutya nincs jól és fél négyre behívatták a tőlük húsz percre lévő klinikára. Tudta mindenki, hogy a Zsömi sorsa megpecsételődött. tíz perc múlva jött egy hangüzenet Miká nagyobb lányának, aki könnyezve továbbította az éppen dolgozó anyjának a tragikus hírt:
– Meghalt.
Miká bánatosan fogadta a hírt. A szemben ülő kisiskolásoknak nem mutathatta a benne zajló kitörni kívánkozó ordítást. A fullasztó könnyek szorító markában vizet kortyolva terelte el figyelmét a fájdalomról. Már nem szenved a drága Zsömi. De miért így kellett? – tette fel önmagában a kérdést Miká.
Ruzsá a tiltást követő másnap vette csak észre, hogy nem tud kapcsolatba lépni a húgával. Ezért lépett kapcsolatba a rokonság többi tagjával. A klinika szerint a kutya testét elvitték boncolásra és 4 nap múlva lehet meg az eredménye a halálozásnak.
Miká és a családtagok egy életre szóló lelki sérülést szenvedtek Zsömi elhalálozásának rejtélyes körülményei miatt. Zsömivel szemben elkövetett gyilkosság egyelőre nem bizonyított bűncselekmény, amit a nővére és annak férje soha nem vallottak be.
Ép ésszel felfoghatatlan gonoszság miatti okokat ki fogásokat Miká nem akarja hallani ezért semmilyen kapcsolatba nem hajlandó kerülni tovább Ruzsával, a testvérével, akivel közel félévszázada mindig egymás támaszai voltak.
A napok egyre fogynak, de a bűntudat mégis mardossa Mikát, amiért hagyta magát lelkileg zsarolni a nővére által és e miatt egy védtelen kiskutyát megmérgeztek, aki napok múlva szenvedve, egyedül, ölelés nélkül halt meg idegenben ott, ahol még a nevét se mondták ki magyarul soha.
Ez a történet egy emlék Zsöminek a birkabolyhos kis zsemleszínű, négy hónapos puli kan kutyusnak, akinek Magyarországon volt egy családja négy hónapig, ahol anyukájával és a testvérével élt, ahol pénzért tenyésztették a kutyusokat, és ahol ölben vitték-hozták, úgy szerették. Később lett Mikáéknál egy kis faluban négy napig, egy ideiglenes családja, akik még jobban szerették, mint az első családja ahol Zsömi egy gondoskodó boldog családtagja lett. Földi utazásának végére sajnos végül egy felelősséget vállalni nem akaró Németországban élő család kegyetlenül tette rá pontot. Nyugodj békében Zsömi!