A passzív agresszivitás szobra
nyelve sziszeg akár a kobra
ahogy rám néz kihűl a szoba
meghívott de hagy éhgyomorra
bár udvarias minden mondata
rideg kiszámított a mozdulata
hangsúlya öl gesztusa fájó
viselkedése hideg és bántó
lelkemet véres-sebesre szántó
tekintete szívembe döf
vágyott álom koporsójába szög
meghittséget temető rög
már elborít befedi a testem
megdermeszti fagyasztja a lelkem
akkor minek hívott ide engem
ha csak közönnyel tud alázni
a sírást magamba kell zárni
reménykedem hátha még felenged
egy kis érzelem talán még megered
de záporozik sok tőrdöfés szilánk
szeretet ma már nem várhat miránk
se kedvesség se pörkölt se idill
vágyott melegség helyett csak nihil
a teát is sokára hozza be
búcsú-tea méreg úgy teszi le
se jó szó se figyelmesség se zene
nem vagyok már senkije se
nem leszek soha a mindene
se barátja se szerelme se kincse
azért vagyok itt hogy elfelejtse
valaha kedvelt és elérje
soha ne nézzek többé feléje
dermedve átfagyva megalázva
menekülni nem nézni hátra
minek kellett ma idejönnöm
vak voltam eddig szerelmem börtön
legidiótább ember a földön
szememen rózsaszínű függöny
most lehullt s itt maradtam árván
újra csak saját magamba zárván
szerelmem nem kell soha neki
a buszhoz csak udvariasság hozza ki
miközben arra gondol menjek már
rá újra régi barátnője vár
diákkori szerelme lelki társa
aki most megint megtalálta
vele lesz teljes boldogsága
lélekben már régen ott van nála.
2022. december
9 hozzászólás
Megrázó sorok. Bizony nagyon tud fájni, ha mindent feltettünk egy lapra és azt a lapot elvették tőlünk. Viszont tudd, hogy ez semmit nem változtat a Te értékeden. Te tudtál őszintén szeretni, hiszen különben nem fájna a szakítás. A sebek begyógyulnak, csak nem szabad feltépni azokat, mert akkor sokáig fájnak.
Viszont a diákkori szerelem, a lelki társ valóban értékesebb, mint a lángolás. A láng elalszik és semmi se marad, ha nem voltak emlékek, közös élmények, ha nem váltunk társakká csak a vágy kötött össze bennünket.
Neked is van lelki társad, valahol biztosan létezik, ki kell várni, vagy meg kell találni és hiszem, hogy ez sikerülni fog.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm együttérzésedet. Most már – egy év, egy hónap távolából – valóban gyógyulnak, vagy talán már írhatom múlt időben, gyógyultak a sebek. Az is igaz, hogy minden versnek a felületre való feltételekor egy kicsit újra feltépődnek, de most már sokkal hamarabb hegednek.
Nem tudom, van-e lelki társam, már nem nagyon hiszek benne, vagy ha van is, abban már nem, hogy megtalálom. Erre már nincs időm. Ha eddig nem jött, ezután már nem fog.
Azért köszönöm a biztatást,
szeretettel:
Dona
Kedves Dona!
Soha nem mondd, hogy soha!
Ha Te nem hiszel magadban, hogyan higgyen benned más? A rózsaszín szemüveget jó messzire hajítsd el és akkor meglátod azt, aki hozzád való.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedevs Dona!
Megrázó sorok!
Érzödok benne mennyire,de mennyire szeretted Öt!
Érzödik benne milyen óriási ürt hagyott maga után!
Hthetetlen gazdag szókincsel fejezed ki,lépésröl
lépésre a szakítás epizódjait!
Minden egyes lépés,mely az felé vezetett csak fokozta a fájdalmat!
“megdermeszti fagyasztja a lelkem
akkor minek hívott ide engem
ha csak közönnyel tud alázni
a sírást magamba kell zárni”
Hihetetlen mélyröl jött érzések.
A megsebzett lélek kimondhatatlan kínja:
“szememen rózsaszínű függöny
most lehullt s itt maradtam árván”
Nagyon meghatott a versed !
Együttérzésem!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves Sailor!
Nagyon szépen köszönöm megértésedet, együttérzésedet, kedves soraidat. Igen, nagyon szerettem, igen, nagy űrt hagyott. Azt az űrt, amit hagyott maga után, azóta sem töltötte be senki. És valószínűleg már nem is fogja.
Hogy mennyire gazdag a szókincsem, nem tudom, szerintem átlagos, de ha te így látod, nagyon megtisztelő számomra, köszönöm.
Minden versem őszinte /talán túlságosan is/, amit leírok, az szó szerint igaz, minden úgy történt, ahogyan a versekben van. És ebbe a látogatásba – nagy megaláztatásnak éltem meg – lelkileg szinte belehaltam.
De azóta egy év, két hónap telt el, úgyhogy most már jobb a helyzet.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!
Kedves Dona,
Felkavaró, megrendítő vers: dermedt, jeges,fájdalomtól sikoltó .
“nem vagyok már senkije se
nem leszek soha a mindene
se barátja se szerelme se kincse”
A fájdalmat, keserűséget , lemondást könnybefulladt szavakkal , érzékletes költői képekkel tárod elénk és ezek kalauzolnak a szenvedés egyik stációjától a másikig.
“?megdermeszti fagyasztja a lelkem
akkor minek hívott ide engem
ha csak közönnyel tud alázni
a sírást magamba kell zárni?”
A közöny itt is halálcsók. Az emberek nem szeretik a hisztit, vitákat, szerelmi civódásokat pedig ettől a csendes, kommunikációmentes, steril viselkedéstől minden jobb….ez még egy szerelmi újjáélesztés lehetőségét sem kínálja fel….csak szabadulni vágyik.
Az érzelemkitöréseket, önkéntelenül hozzánk vágott kőzuhatagokat el lehet viselni…a megalázottságot , jegességet nem..az porig rombol.
Ettől már csak az lehet megrendítőbb ha az okot is tudjuk:
a buszhoz csak udvariasság hozza ki
miközben arra gondol menjek már
rá újra régi barátnője vár
diákkori szerelme lelki társa
aki most megint megtalálta
vele lesz teljes boldogsága
lélekben már régen ott van nála.
A befejezés rávilágít arra,hogy nincs tovább…csak túlélni lehet….és nem maradt semmi csak egy megsemmisített szív.
Vigasztaló öleléssel.
M.
Kedves Napfény!
Ennél jobb jelzőket nem lehetne találni: dermedt, jeges, fájdalomtól sikoltó. Valóban. Lehet, meg se kellett volna írni a verset, elég lett volna ez a három szó. Eddig is a verseimhez írt hozzászólásaid szinte jobbak, szebbek voltak, mint maga a vers, itt pedig már a “szinte” is eltűnt. A szenvedés egyik stációjától a másikig, a közöny halálcsók, steril viselkedés, jegesség, megsemmisített szív – maga is vers. Honnan tudsz te ilyeneket? Neked egy verselemző kötetet kellene kiadnod, hogy ezek a szépséges gondolatok, aranyló megfogalmazások ne vesszenek el.
Köszönöm neked ezt a verset:
dermedt jeges fájdalomtól sikoltó
megrendítő és felkavaró
mi mindent takar e pár szó
fájdalmat keserűséget lemondást
csak csendes közönyt semmi cívódást
könnybefulladt szavak sterilitás
porig romboló megalázottság
halálcsók kőzuhatagok helyett
jegesség jegyesség helyett
kiüresíti a megsemmisített szívet
– szebb mint az eredeti
Szeretettel:
Dona
Drága Dona 🙂
Kérlek ne hozz zavarba mert a bókokkal nem tudok mit kezdeni. Csokorba kötöm őket:) és vázába helyezem.
Aki kapott már halálcsókot az átélte mindezt és nem felejti el… ismeri a stációkat…és bár tudja melyikbe milyen érzések várnak rá végigmegy mindegyiken mert nem tehet mást majd elkönyveli,hogy így rendeltetett és az emlékdobozába csak a szép perceket őrzi meg. Éveknek kell eltelnie míg rájövünk,hogy a másik félnek sem lehetett könnyű és mennyi lelki tusát vívott azért hogy megtudja játszani a közönyöst.
Te sem akarnál egy olyan férfi mellett maradni, akinek másért dobog a szíve…mert többet érsz…mert nem méltó . A szerelem dróton ráncigál bennünket és hangulatfüggő nála,hogy drámát, tragédiát vagy komédiát csinál a szerelmi történetünkből…..megváltoztatni nem csak elfogadni tudjuk.
Talán egyszer neked is sikerül.
És most varázsoljunk egy kis örömöt….:)
Gyönyörű a vers amit irtál……..szeretek múzsa lenni.:)
Jelentesd meg…..szebb, érzékletesebb mint az eredeti…a nagy költők ismérve,hogy másodpercek alatt ilyet tudnak alkotni.
Mély elismeréssel és körülölelő szeretettel gratulálok és köszönlek.
M.
Drága Napfény!
Köszönöm kedves szavaidat. Hát, akkor – meg még nagyon sokáig – úgy láttam, hogy tragédia, mostanra komédiává szelídült. Akkor sírtam, most inkább nevetni kéne magamon – de az még nem megy. Majd idővel talán…
Szeretettel ölellek:
Dona