Nyilván nem minden férfitól, és egy férfi nyilván írhatná, hogy a férfiak meg a nőktől szenvednek. Minden általánosítás sántít, természetesen mindig vannak kivételek. (A sors iróniája, hogy én a kivételekkel sose találkozom. Talán valamikor, valahol egy másik dimenzióban, de gyanítom, nem itt e Földön, és nem mostanában.)
L. még Napfénynek írt válaszom első bekezdését, ez is az igazsághoz tartozik. (Még mielőtt azt hinnéd, annyira előítéletes vagyok, hogy utálom az egész férfinemet – erről szó sincs.)
Kemény vers…szép , üvegszilánkos, dühös és igazságtalan.
Üvölt belőle a fájdalom, sebzettség, mérhetetlen csalódottság , megalázottság..
A könnyek tengerébe fuldokolva életbe lép az önvédelmi ösztön düh formájába törve ki.
Az élet egyik alapigazsága ,hogy “A boldogság mézében méreg-csepp rejtezik.” ….nálad a csalódottság módosította a dózist “méreggé vált a régi méz.”-Tompa Csudafa című versét juttatta eszembe.
A befejező rész bár érthető és ésszel magyarázható de igazságtalan bár a gyógyulás felé vezető lépcsők egyik foka.
“holtáig alázhat
holtáig szenvedhet
a férfitól az ember”
Nem lehetsz dühös az egész férfinemre csak azért mert egy így bánt veled.Nem egyforma mindenki ….ez benne a szép……egy nap jönni fog “egy férfi” aki fölkelt, serkent, a szárnya fölvisz oda ahova vágysz.
Csalódás versnek brilliáns.
Igazad van a csalódottságot, a dühöt, az elkeseredést illetően, és valószínűleg az igazságtalanságban is. Hát, néha ilyet is írok. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a “férfitól” szó helyett itt eredetileg az illetőre utaló szó állt, és így természetesen csak egy konkrét férfira vonatkozott, de itt a nagy nyilvánosság előtt nem akartam konkrétan megnevezni, azért került bele a férfi szó – s így lett általánosítás belőle, de az is igaz, hogy ezt nem bántam.
Sajnos már túl vagyok azon a koron, hogy higgyek a mesékben, pedig olyan jó lenne egy olyan férfi, aki “fölkelt, serkent, a szárnya fölvisz oda, ahova vágyom” – kb. a királyfi fehér lovon kategória. Tulajdonképpen azzal is megelégednék, hogyha engem a saját szárnyamon engedne repülni, nem kellene az ő szárnya, de sajnos mindig lenyesegetik. Persze az volna a legjobb, ha együtt repülnénk.
Most eszembe jutott egy versem, ideillik ahhoz, amit mondtál:
A nagy Ő
megérzi és hallja a hangnak színeit
fellegekben meglátja a formát
féltve fogja szívdobbanásaim
csillagszemekkel csendben figyel rám
kitől a karomon rózsák nyílnak
maguktól csukódnak a pillák
magas egek kék ívbe hajolnak
körülöttem éteri trillák
ajka puhasága nyakamon a kendő
csókjaiból tavaszi kabátom
nekem szánta őt a teremtő
nem torpanok meg az útelágazáson
nézésétől kinyílok mint delnő
kecses leszek csábos a járásom
nem érdekel mit hoz a jövendő
szíve mellett lesz-e majd lakásom
ő nem húz le irigyen a sárba
szereti ha lelkesen repülök
ott fenn nem tud lenni nekem társam
vigyázva óv lentről míg megjövök
úgy enged el tudja visszatérek
álmaimból szőtt a köldökzsineg
egyik végén testetlen lebegek
másik végén tenyeréből fészek
napnyugtával elpihenni benne
lelke közepébe belefészkelődni
égő lánggal vár éjjel az öle
hajnalt tudunk csak elcsendesedni
színes ruhák szőtte hétköznapok
ünnepeket nem is nagyon várom
pillanatot ajándékba kapom –
de szép lenne kár hogy ez csak álom
8 hozzászólás
Kedves Dona!
Nagyon szomorú, lehangoló sorok, érthető a csalódás után.
Szeretettel és megértéssel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm megértésedet és szeretetedet.
Szeretettel ölellek:
Dona
Kedves Dona!
“cseppnyi méz
pohárnyi méreg
könny mint a tenger”
Fájóan csengenKj a sorok!
“holtáig szenvedhet
a férfitól az ember”
Talán nem minden férfitöl!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
SZÉP NAPOT
Kedves Sailor!
Nyilván nem minden férfitól, és egy férfi nyilván írhatná, hogy a férfiak meg a nőktől szenvednek. Minden általánosítás sántít, természetesen mindig vannak kivételek. (A sors iróniája, hogy én a kivételekkel sose találkozom. Talán valamikor, valahol egy másik dimenzióban, de gyanítom, nem itt e Földön, és nem mostanában.)
Köszönöm a gratulációt!
Szeretettel:
Dona
Szép és pihentető vasárnapot!
folyt. köv.
L. még Napfénynek írt válaszom első bekezdését, ez is az igazsághoz tartozik. (Még mielőtt azt hinnéd, annyira előítéletes vagyok, hogy utálom az egész férfinemet – erről szó sincs.)
Kedves Dona
Kemény vers…szép , üvegszilánkos, dühös és igazságtalan.
Üvölt belőle a fájdalom, sebzettség, mérhetetlen csalódottság , megalázottság..
A könnyek tengerébe fuldokolva életbe lép az önvédelmi ösztön düh formájába törve ki.
Az élet egyik alapigazsága ,hogy “A boldogság mézében méreg-csepp rejtezik.” ….nálad a csalódottság módosította a dózist “méreggé vált a régi méz.”-Tompa Csudafa című versét juttatta eszembe.
A befejező rész bár érthető és ésszel magyarázható de igazságtalan bár a gyógyulás felé vezető lépcsők egyik foka.
“holtáig alázhat
holtáig szenvedhet
a férfitól az ember”
Nem lehetsz dühös az egész férfinemre csak azért mert egy így bánt veled.Nem egyforma mindenki ….ez benne a szép……egy nap jönni fog “egy férfi” aki fölkelt, serkent, a szárnya fölvisz oda ahova vágysz.
Csalódás versnek brilliáns.
Mély elismeréssel és szeretettel gratulálok.
M.
Kedves Napfény!
Igazad van a csalódottságot, a dühöt, az elkeseredést illetően, és valószínűleg az igazságtalanságban is. Hát, néha ilyet is írok. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a “férfitól” szó helyett itt eredetileg az illetőre utaló szó állt, és így természetesen csak egy konkrét férfira vonatkozott, de itt a nagy nyilvánosság előtt nem akartam konkrétan megnevezni, azért került bele a férfi szó – s így lett általánosítás belőle, de az is igaz, hogy ezt nem bántam.
Sajnos már túl vagyok azon a koron, hogy higgyek a mesékben, pedig olyan jó lenne egy olyan férfi, aki “fölkelt, serkent, a szárnya fölvisz oda, ahova vágyom” – kb. a királyfi fehér lovon kategória. Tulajdonképpen azzal is megelégednék, hogyha engem a saját szárnyamon engedne repülni, nem kellene az ő szárnya, de sajnos mindig lenyesegetik. Persze az volna a legjobb, ha együtt repülnénk.
Most eszembe jutott egy versem, ideillik ahhoz, amit mondtál:
A nagy Ő
megérzi és hallja a hangnak színeit
fellegekben meglátja a formát
féltve fogja szívdobbanásaim
csillagszemekkel csendben figyel rám
kitől a karomon rózsák nyílnak
maguktól csukódnak a pillák
magas egek kék ívbe hajolnak
körülöttem éteri trillák
ajka puhasága nyakamon a kendő
csókjaiból tavaszi kabátom
nekem szánta őt a teremtő
nem torpanok meg az útelágazáson
nézésétől kinyílok mint delnő
kecses leszek csábos a járásom
nem érdekel mit hoz a jövendő
szíve mellett lesz-e majd lakásom
ő nem húz le irigyen a sárba
szereti ha lelkesen repülök
ott fenn nem tud lenni nekem társam
vigyázva óv lentről míg megjövök
úgy enged el tudja visszatérek
álmaimból szőtt a köldökzsineg
egyik végén testetlen lebegek
másik végén tenyeréből fészek
napnyugtával elpihenni benne
lelke közepébe belefészkelődni
égő lánggal vár éjjel az öle
hajnalt tudunk csak elcsendesedni
színes ruhák szőtte hétköznapok
ünnepeket nem is nagyon várom
pillanatot ajándékba kapom –
de szép lenne kár hogy ez csak álom
Szeretettel ölellek:
Dona
Kedves Dona:)
A mese, a hit, a varázslat és csoda sosem korhoz kötött….az idő egy ketrec..abba nem lehet repülni.