Ti messzi századok! Hozzátok
kiált e vérszagú jelen, mire
átokként ül a felnyögő
gyötrelem, hol lassú patakja
foly' az apadó szeretetnek.
Eretnek idők ezek, hol már
nem csak szavakkal veretnek
búsuló sorsokat, mert ég
a világ kevély tüzeken, s
lángja nem hamvad. Óh
ember, ki költő vagy, hallatszik-e
valamerre szavad!? Vagy csak
árnyakon leng ebben a
mindenben a jóság, miben
hogy hinne még az, aki jobb
időkben élni akar. Élni, élni,
ránevetni a halálra százszor
is, ha fáj belé a szív, akkor is.
Hol vagytok ti már, ti régi
csendek, ti régi alkonyok,
mikor az estek andalgón
felénk közeledtek? Mert
látod, ez a mai világ mily vad!
Óh ember, ki költő vagy,
hallatszik-e valamerre szavad!?
Vagy csak átok gyanánt
ringanak soraid, mikor szemeid
belevesznek merengő sorsodba?
Mikor távolok csendjét kutatod
elméd révedező magányán,
elmerülvén egykor volt jelenek
vágyain, mikor még az ember
szív-jósága jelenén vajúdva
remélt. Az idő fogy, egyre csak
halad. Óh ember, ki költő vagy,
hallatszik e valamerre szavad!?
Vagy csak ájtatok hangjára írsz
elnyűhető rímet, de mit ér az,
ha benned marad minden
panasz, s tollad már jóra nem
ösztönöz, és nem int jövendők
felé, akkor szemed hiába
tekint messzeségek mélyülő
távolába, s hiába remélsz
örök vágyakon rezgő fényű
éjjeleken át. Akkor mit írtál,
műved majd megtagad. Óh
ember, ki költő vagy, hallatszik-e
valamerre szavad!? Mikor
hűvös csendű alkonyok
ábrándján írod versedet, és
testedet átjárja a gyönyör,
a meglelt örömnek minden
gyönyöre, mikor megtalálod
rímed ott bent, szívednek
mélyült rejtekén, s harmóniát
ölt benned minden megfeszült
akarat, miből vers születik
mindig a hírmondó időn.
A poéta, az magából folyton
ad. Óh ember, ki költő vagy,
hallatszik-e valamerre szavad!?
4 hozzászólás
Ez nekünk szól. Nincs kibúvó.
(A magam részéről szeretnék kevés szóval mondani sokat, pontosabban fontosat.
A szépség se hátrány, az esztétikai élmény.)
Köszönve a nagyszerű költeményt, üdvözlettel: Á.E.
Kedves Emil!
Köszönöm, hogy itt jártál, s olvastad versemet!
Üdvözlettel : Zoli
Grandiózus vers. Nagyon tetszik a zamatos, archaikus nyelvezet; mintha ez is azt fejezné ki, hogy az idő múlásával a lelki béke, a szépség, a jóra való törekvés is a múltba veszett, és az apadó szeretetnek már csak lassú patakja folydogál: "óh ember, ki költö vagy, hallatszik-e valamerre szavad!? A tiéd errefelé jól hallható. 🙂 Szép, figyelmet érdemlő alkotás.
Üdv: Laca
Kedves Laca!
Köszönöm szépen értő olvasásod, s ösztönző szavaidat!
Üdvözlettel :Zoli