egy szegényes kis házban,
szótlan egymás mellet ülnek
benn a hideg konyhában.
Egy tuskon ül az ember
amit szét kellene vágni,
be kellene most gyujtani
nincs itt már kire várni.
Tegnap belevágta a fejszét
most nem tudja kivenni,
de amig benn a tűz nem ég
nem tud a boltba elmenni.
Anyóka főzné az ebédet
de nincs már egy szem sója,
és most csak szomorúan néz
a tuskón ülő szótlan apóra.
Abbol az izmos emberböl
micsoda kis emberke lett,
igaz ő sem maradt meg az
akit a férje feleségül vett.
Most azonban ma reggel
az a legnagyobb probléma,
hogy lesz ebböl a tuskóbol
a konyhában tüzellő aprófa.
Most mintha valaki kopogott volna
a két megviselt arc mosolyra derül,
egy pillanat alatt elfelednek mindent
minden gondjuk a feledésbe merül.
Az elveszettnek hitt fiuk ma hazatért
végre megtalálta a hazavezető utat,
meghalgatta őket a mindenható Isten
és teljesitette mindennapi imájukat.
Bizzunk a jövőben, bizunk emberben
bizzunk a jóban, bizzunk magunkban,
bizzunk a holnapban, a felebarátunkban
de legjobban bizzunk a mindenhatóban.
2 hozzászólás
Kedves Tóni!
Jó kis életképet rajzoltál, és örülök, hogy a remény nem hagy el:)))
Üdv! Klári
Kedves Klára!
Néha-néha hagyogat, de eddig még mindig Volt anníi erőm, hogy nem engegtem elmenni. Remélem ezután itt marad önként is. Köszönöm, hogy olvastál és
üdv Tóni