Nehéz elhagynom e percet, és ami mindeddig tetszett
De meg kellett tennem, alattam a léc rezgett.
Átadtam mindent, mi övé volt,
Innen már csak egy út vezet: a magányos félhold.
Minden, mi eddig voltam: feledem,
Rossz emlékeim ezennel a mélybe temetem!
Mert mit ér az önállóság, a szorgos cselekedet,
Ha az mások szemében kegyetlen bűntett?!
Távoznom kell, nem maradhatok tovább,
Indulok hát, az időm már lejárt.
Így búcsúzom; kedves Társak és Kollégák: tőletek,
Remélem, távozásom nem szegi kedvetek.
3 hozzászólás
Csoda szep bucsu:)
Szeretettel:messina
Kedves Aphrodite, úgy érzem, fokról fokra javulnak a rímeid.
Föl ma fejjel!
Minél nagyobb a káosz, annál nagyobb boldogság lesz újból fölemelkedni!
A hullámvasút alsó szintjeit is meg kell ismerni, ahhoz hogy az ember igazán értékelni tudja a magasságot.
Ezt már nem imserem, tapasztalatból írom.
Nincs veszve semmi és nem kell búcsúzkodni, vonulj félre egy kicsit,a ztán térj vissza mindent elsöprő erővel.
üdv.:Tamás