Most a csönd van.
Azt kivéve
csak, hogy ír a
tollam, serceg
ez papíron.
Most a csönd dermeszt, zavar, éget, éltet,
közbeszól, fáj, sír, sajog érthetetlen
Ném-a csöngő és telefon se szól és
hallgat a sír is.
Most a csönd mint egy pici bús bogárszörny
közbeszól, sugdos, duruzsol, rikoltoz.
olykor elhallgat, de erős a visszhang.
Mindig a csöndes.
Most a csönd óriás hegyeket hajítgál.
összezúzhatná a falunk, fejünk és-
minden elfojtott, berekedt szavunkat,
nem teszi mégsem.
Most a szó mindent tegyen és bemondjon.
Nincs Beszélő Fő, ugyanígy hiánycikk
gégefő, porcok meg a hangszalaglét,
mégis: a szó szó!
Mert a szó kijjebb kerül és kilélegz.
Végre elhangzott, le is írva: olvasd.
Ám a csönd, épp most, felel erre, nékünk.
Szól: mi vagyunk mind.
Szó: legyek én is,
én, aki hallgat
és ne ijedj meg,
szóhatalom van.
2 hozzászólás
Elgondolkodtató, nagyszerű vers.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napot kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa
Köszönöm. Bevallom, a forma helyenként a tartalom rovására megy. Néhol vàltoztatni kellett a vers üzenniva!ójàn, hogy a szapphói strófa stimmeljen.