Meghajol a súlyos váll
Megszólít a néma halál
Csendben ordít az ember
Nem szereti, amit kedvel
Súlyos teher, mit cipelek
S az út sem biztos min lépdelek
Attól tartok közel a vég
S még a végén minden sötét
Befejezésül annyit mondanék
Szárnyaltam földig de nem elég
Feladatom keresem szüntelen
A föld alatt leszek az egyetlen
Egyetlen leszek setét rózsa szála
Setétben bujkáló vad kiáltása
Képében fekete ember életre kél
Bánatában végül engem kísér
Megszólít a néma halál
Engem mindig megvár
Holtak élnek
Élők halnak
Messze vége még a napnak
Korán tavasz és későn tél
Mi lesz ha a Nap újra felkél?
4 hozzászólás
Első versem. 🙂
Első versedhez szívből gratulálok.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm! Örülök, hogy tetszett!
Üdv, Stone
Furcsa, különleges a versed.
Pecás