de mikor visszajöttél más ember lettél.
Éjjeleket sírtam át, hogy nélküled kell éljek,
nem éltetett már más csak az emlékek.
Nem bírtam feldolgozni, hogy itthagytál egyedül,
utánad vágyakoztam szüntelenül,
Te voltál az egyetlen aki mindig megértett,
aki törődött velem, aki igazán féltett.
Te adtál erőt, mikor fel akartam adni,
nem érdekelt semmi, meg akartam halni.
Egy szót sem szóltam, csak a szemembe néztél,
azonnal jöttél, vígasztaltál, öleltél.
Te voltál a legjobb ember akit ismertem,
a legnagyobb szívű, legönzetlenebb.
Minden egyes nap kínszenvedés volt nélküled,
Főleg mikor ritkultak a nekem küldött levelek.
Éreztem, hogy elvesztelek, másik világ felé tartasz,
Kapaszkodtam minden erőmmel, de azt mondtad nem maradsz.
Majd' beleszakadt a szívem ahogy a változást éreztem,
Mardosott a fájdalom, de nem tehettem semmit sem.
Hirtelen egy falat emeltél kettőnk közé,
És hiába kerestelek nem találtalak többé.
Majd egy napon újra megláttalak,
hazajöttél, annyira vártalak!
A boldogság elvakított, nem hittem a szememnek,
nem érdekelt semmi, csak hogy újra Veled lehetek.
Viszont ahogy a mámoros köd elszállt lassan,
azonnal tudtam, valami nagyon nagy baj van.
Olyan volt, mintha ez nem te lennél,
azóta úgy érzem, Te vissza se jöttél.
Mióta ez "végre" tudatosult a fejemben,
égető fájdalom tombol a lelkemben.
Hol van az az ember akit annyira szerettem,
tiszteltem, becsültem, akiért érdemes volt élnem?
Már nem vagy olyan, mint régen.
Már nem ragyogsz, mint a csillag az égen.
Mellettem ülsz, de mégsem érlek el,
már nem nézel úgy rám, de Téged ez sem érdekel.
Mikor sírok, nem kérdezed mi bajom,
Csak elmész mellettem, mintha egy kép lennék a falon.
Szívemben üvölt, bömböl a fájdalom miattad,
te okozod a szenvedésem, ha nem is akartad.
Mi az ami megölt mindent a szíved mélyében?
Minden miért szerettelek eltűnt a semmiben.
Mikor velem volt baj, itt voltál velem,
mellettem maradtál s fogtad a kezem,
Most mért nem engeded, hogy én melletted legyek?
Látom ahogy megölöd magad s ettől szenvedek.
Mi értelme volt azoknak a szavaknak amiket mondtál,
ha magaddal szemben semmit sem használ?
És mért nem engeded, hogy melletted legyek?
Ha akarod nem szólok, csak fogom a kezed.
Annyi időt várok amennyit csak kell,
Mert az aki voltál ennél többet érdemel.
Mert mióta elmentél azóta félember vagyok,
Érzem, hogy a lelkem egy része halott,
Szükségem van Rád könyörgöm értsd meg ezt,
nélküled nem tudom élni az életemet.
3 hozzászólás
Kedves Ladyfox!
"Nem tudok igazán verseket írni, nem nagyon ismerem a szabályait sem, csak amit érzek kiírom magamból. Csak a arról tudok írni amit én érzek és átélek. " irod az adatlapodon. Látod, ez a legfontossab a vers iráshoz. Az érzelem. A kis szabályokra magadtól is rájössz. Ha azonban kommercialista verseket akarsz irni, akkor a szivedet ki kell kapcsolni, csak ésszel irjál. De. megnyugtattlak, az esetlag egy kis pénzt hoz, "esetleg" , de megelégedést sohasem. A vers az egy gyógyító balzsam a fájó szívre, és ha akármennyire fájós akkor is segit.A te versedben a szived érzelmeit, és lényed alapvonásait megérthatöen meg tudtad fogalmazni.
üdv. Toni
Remélem, azóta sikerült "áttörnöd a falat". Tudom milyen, amikor valaki, akit szeretsz, a szemed előtt veszíti el önmagát, és nem tudsz segíteni. És neked fáj.
Sok erőt.
Üdv,
Poppy
Sajnos még mindig törhetetlen:(((:'(((
De én Soha nem adom fel!
Köszönöm a bíztatást! :)(
Foxy