melyek lassan zuhannak ránk.
A vonatunk mozdony nélkül halad,
s közben a gégemetszett kutyák
ordítják a némaság téboly-himnuszát.
Néha csak azért engeded el,
hogy érezd: benned él az emberi lét
egy gyűrött papírcsónakon a kádban,
melynek lelkét meglékelték.
Értünk visít a kakukk-óra,
miközben valaki agyontiporja
szétszaggatott aurád.
A végzet szakadt Conversében
öldökölve halad át
vágyálmaink útvesztőjén
ölti fel emberi mivoltát,
és téged formál.
Megtépázott szó az "örök",
egy szlogen az őrölt éteren.
Egy leégetett függönyzetű,
gyertyafényes, üres terem,
melynek háttal térdepelünk
kéz a kézben, s nevetünk.
Majd a fénylő konyhakésben
látom elhalni a lángot,
s a kiújuló paraflashben
tisztult megváltást találok
és sikolyod őrzöm éberen.
Az örök élet szemfényvesztés,
csak a Te és Én
a végtelen.
1 hozzászólás
Minden van a versben. Megmozgató szóösszetételek, nyugalmi helyzet, költői kép, konklúzió. Kár, hogy karanténben olvasni csak.
Köszönöm.