Képes-e az ember a lét legédesebb bűnét,
a Szerelmet elkövetni valakivel, annak halála után?
Vajon képes-e felülemelkedni a gyász bűvkörén,
maga mögött hagyni a tudat elvárásait,
előrébb hozva ezzel a képzelet határait?
Szíve -mely egy másik, egy elnémultért kesereg-
el tudja-e hallgattatni elméje tanácsait,
barátja szavait?
S míg az idő egyre csak szórná,
addig ő örökre szívébe zárná az elmúlt boldogság hamvait…
Meg tudja-e érteni, hogy az élet csak egy múló állapot,
amit -ha véget ér- felvált a fájdalom?
A fájdalom, melyet csak az itthagyottak éreznek,
aminek hatására új értelmet keresnek az életnek.
Aki keres, talál! -szokták mondani,
de előfordul, hogy valaki nem tudja elfogadni.
Lelkében még pislákol a remény fénye,
de tudja, hamarosan elsötétül végleg.
Képes-e az ember az elmúlás fogalmát helyesen értelmezni?
Vagy csak elfogadja tényként, ami ellen nem lehet védekezni?
Miért nem tud utat törni magának a szeretet, vágy, szenvedély;
s feledtetni ezzel minden szenvedést?
Én hiszem, hogy van egy másik, egy evilágin túli élet,
ahol mindenki egyenrangúként élhet.
Hiszem, mert, ha akkor máshogy alakul,
én már nem is élek.
A sors akarta így, de remélem
egyszer még boldogan nevetünk,
odafent találkozunk,
és örökké együtt lehetünk…
5 hozzászólás
zép vágyakozás a versed. Én is hiszem, hogy van valami az élet után.
Bocs, lemaradt az 's' az elejéről:)
Köszönöm a hozzászólást:)
Súlyos kérdések ezek. Szépen fontad a gondolatot, a vége pedig reményteljes. "Képes-e az ember az elmúlás fogalmát helyesen értelmezni?" – teszed fel a kérdést. Ez nagyon szubjektív szerintem. Mindenki másképp áll a halálhoz. Van, aki már csupán az említésétől is fél, mások pedig (talán ők értik meg igazán), a konkrét látványában is látnak valami magasabbrendűt. Hogy mi tesz minket emberré? Szerintem az egyik legfonotsabb, hogy állati módon félünk-e a haláltól vagy sem. Nagyon sokat töprengtem már ezen a dolgon, mondhatni, közel áll hozzám a téma.
Csak gratulálni tudok a versedhez!
Üdv!
Nekem is tetszik a téma felvetése versedben, sok elmélkedés született már erről..véleményem szerint, akkor lehetünk nyugodtak, majd ha eljutunk oda, hogy visszanézve, mit gondolunk az egész életünkről: ha azt mondjuk, akkor – Igen! Ez férfimunka volt! S mindent megtettem, mi tőlem várható volt! S megadtam magamnak is és másoknak is, mi megadható volt…akkor ….megérte!
Gratulálok, mert elgondolkodtató a mondanivalód!