Orgonaszó folyik a koppanások felett
A rózsaablakok szenteket lélegeznek
Halk koppanások törik meg a csendet.
Ki ide betérsz, hagyd kint az éned
A múltad nem mászkál, a gyertyák fénye
Csorog le a boltívekről márványfehéren.
Mélylila leszek a beszűrődő napfénytől
Egy nyitott könyvben kezdjük elölről
A címe más mindenkinek, én betűzöm.
Az évszázados csiszolt kövek megremegnek
Szól a tompa lét, az oszlopokba bekevernek
Kő leszek, bálvány leszek, üresen kongok, ha kellek.
Poros könyvillatban vagy csak csupán
Minden ami volt, egy véres látomás
Nyikorgó fa vagy, felégetendő állomás.
Több szólamú a diadal, a vérem tölteléke
Lenyellek, ha kell, koronát csinálok belőled, törtfehéret,
Vörös szőnyegen sétálok, a csend lesz a vőlegényem.
Az orgonából könnytenger szerződtetik velem
Vaskeretes szentek között én leszek a celeb
Kriptafotókat aggatva az időre nyerek.
1 hozzászólás
A súlyos, sötét hangulat pont bejön.