Kertemben csodálatos
virágot nevelgettem.
Ha boldog volt,
s örült nekem,
pompás színt mutatott,
ha szomorú volt,
színe is megkopott.
Gondoltam, neked adom
legszebb virágomat,
de szívem nem engedte
letépni mesebeli ajándékomat.
Rám nézett szelíden,
s nem tudtam megtenni,
Mert kertem dísze akart
továbbra is lenni.
Megértettem nézését,
bár nem mondott semmit,
csak a színe változott,
mely mély fájdalmat mutatott.
Minden nap megnézem,
s beszélgetek vele,
s azóta is ő a kertem,
legszebbike.
2 hozzászólás
Mint a kis herceg rózsája. Megszelidített téged. 🙂 Tetszik az egybeírás a címben. Üdv, Poppy
Nagyon köszönöm, ez igazán hízelgő.