Nem vágyom semmi másra,
Csak egy biztos állásra.
Nem pedig családra,
Ahogy azt tőlem mindenki várja.
Nekem nincs szükségem pasira,
A legtöbb – ha lenne – csak kihasználna:
Ők csak eszköznek látnak minket,
Velük egyenértékű nőket.
Nem látják be, éppolyan emberek vagyunk,
Mint bármelyik férfi, vagy épp o”k maguk.
Bezzeg a tiszteletet elvárják,
Milyen alapon, ha ugyanezt tőlünk sajnálják?
Végre nyugalmat és békét akarok,
olyan helyet, hol egyedül vagyok.
Bár lelnék végre lakást Nyíregyházán,
hogy elhagyjam régi helyem már.
Megszabadulnék a lehetetlenség markából,
Egy rossz, korlátozásokkal teli világból.
Amíg otthon vagyok, nem lehetek szabad,
Mert a szigorú környezet rabságban tart.
17 hozzászólás
a vers egyszerűen a szívedből jön … és a kérdéseid teljesen jogosak. A tisztelet nem egyirányú dolog, ha a másik tiszteletet követel, akkor azt a tiszteletet ő is adja meg a másik félnek (nemnek).
Köszönöm szépen a hsz-t, Kedves Oratus. Egyébként a vers keletkezésének külön története van. – Mint ahogy nálam általában lenni szokott :))
Kedves aphrodite!
Hosszú oldalakat írhatnék ehhez a vershez.
Nagyon nem értek egyet a mondanivalójával.
Attól, hogy csalódtál az életben, még nem kellene mindenről lemondanod.
Munkahely, család, barátok, szerelem, egészség-ezek együtt alkotják a boldogságot.
Milyen sivár és elviselhetetlen lenne az életed, ha munkából hazamenet mindig a jéghideg ágy fogadna, amelyben nem vár szerető társ, aki átölel!
Az életnek csupán egy értelme van: megosztani mással, ami a tiéd!
Feláldoznád a boldog perceket, lemondanál minden gyengédségről csak azért, hogy elmenekülj az esetleges problémáktól és a csalódástól?
Te is tudod, hogy ez badarság, melynek alján a félelem és az önzés van.
És nem igaz, hogy a férfiak többsége csak kihasznál!
Nem lehet úgy általánosítani, hogy nem ismered meg alaposan a másikat!
Remélem, csak dühödben és elkeseredettségedben írtad ezt a verset, mert semmi, de semmi köze nincsen az élethez és a valósághoz!
Tamás
Kedves Tomi!
Pedig nagyon is van! Ti férfiak csak a szex eszközét látjátok bennünk, nem pedig egy értékes embert! Ebből már nagyon elegem van, hogy a világban minden csak a körül forog.
Az nem igaz, hogy minden férfit csak a szex érdekel.
Egy férfi is ugyanolyan emberi lény, mint egy nő, szinte ugyanazokkal a lelki szükségletekkel. Egy férfi ugyanúgy vágyik a megértésre, a gyengédségre, a harmóniára és biztonságérzetre, ezek szinte mindenkinél fontosabb tényezők, mint a szex.
Az más kérdés, hogy vannak emberek, akik az ilyen érzéseket senkivel nem tudják átélni, ezért kétségbeesésükben és gyávaságukban a szexualitásba menekülnek.
De ugyanez a probléma a nőknél is megtalálható, nem szabad általánosítani.
És természetsen ott a másik véglet is: nagyon sok fiatal pár van a mi korosztályunkban is, akik hosszú ideje tisztességes párkapcsolatban vagy már házasságban élnek.
Ha nekik sikerült, neked miért ne sikerülhetne? Minden a hozzáálláson múlik és azon, milyen ember vagy, mert olyan lesz a párod is.
Tehát nem a menekülés és a lemondás a megoldás, mert az csak stabil boldogtalansághoz és szomorú magányhoz vezet.
Szia! Hasonló érzések ihlették az én legutóbbi versemet is, ezért az alapérzést megértem. Amit hiányolok, az a líraiság. A fogalmazásod inkább prózaira sikeredett itt.
Mindenesetre több vidámságot neked!
Hanga
Kedves Aphrodite!
Hasonló gondolatok foglalkoztatnak engem is.Nyíregyházi vagyok.
Ha levélben vagy itt, ahogy jónak találod segítek neked lakást
találni.Írd le milyen lakást szeretnél levélben.Ahogy tudok,(remélem tudok)
szívesen segítek neked.
Barátsággal:Ági
Te máshogy értelmezed a magány fogalmát mint én, én egyedül jobban érzem magam, mint valaki más oldalán.. Ennyi az egész. És nem szeretem, mikor ilyenekről vitázol
Azzal semmi baj, hogy egyedül jobban érzed magad, mindenkinek jogában áll eldönteni, az élet magányát szeretné-e valakivel megosztani, vagy nem.
Persze azt a kérdést érdemes feltenni, az ember miért választja az egyedüllétet?
Azért, mert olyan az alaptermészete, hogy más személyeket nem bír elviselni az életében, vagy egyszerűen abból az okból, mert csalódott, mert megbánották, mert más elképzelései voltak egy párkapcsolatról, és sértett hiúságában inkább elvonul mindenkitől, bezárkózik, és magában szenved?
És azt a kérdést is érdemes feltennni, vajon megéri-e a társas lény minden előnyéről lemondani csak azért, mert az egyedüllét bionyos szempontból kényelmesebb?
Mindenesetre én nem vitázok, csak van néhány pont a versedben, amivel nagyon nem értek egyet, és a véleményem kulturált, nem bántó hangnemben közlöm, ezt pedig, úgy gondolom, megtehetem.
Nem meggyőzni akarlak, csak megosztani a gondolataimat.
Üdv.:Tamás
Kedves Aphrodite!
A versed hangulata, mondanivalója, mélysége nagyon elgondolkodtató. Nem ismeretlenek számomra én is átéltem hasonlókat. Aztán egy napon tele reménytelenséggel, bizalmatlansággal és férfigyűlölettel, felégettem a hátam mögött mindent és új életet kezdtem. Végül rátaláltam egy kivételes társra, akinek a személyisége ellene mondott minden általam felállított kritériumnak. Ma is együtt vagyunk, boldogan, mint a mesékben, de a szívemen ejtett sebek nehezen gyógyulnak. A legfájóbb az egészben mégis az, hogy más férfiak hibáiért is Őt büntetem.
A versedhez gratulálok, mert őszinte, az érzelemvilágodat tükrözi, konkrét és megható.
Neked pedig kívánom, hogy megtaláld a boldogságod!
Kedves Tamás!
Ezek az érzések, amelyeket Aphrodite érez, teljesen normálisak, szinte egyszer az életében, mindenki találkozik velük. Kérlek ne ez legyen a kritika tárgya! Tartsd tiszteletben és fogadd el a lelkivilágát, mert ez most Ő. Mindig nagy bátorságra vall, ha az emberek őszintén mernek beszélni arról, ami a lelkük mélyén rejtőzik, mert ezáltal védtelenné válnak, kiszolgáltatottá.
Nem kell álarcot húznunk, ha hiszünk benne, hogy mások olyannak fogadnak el, amilyenek vagyunk és nem akarnak a saját maguk képére formálni. Hisz különbözőségünk által olyan kerek a világ!
A vers nagyon jó, őszinte, mély érzésű, talán ezt értékeljük.
Talán megérted és kérlek ezt tartsd szem előtt, egy erőltetés vagy rákényszerítés, elbátortalaníthat valakit annyira, hogy feladja saját magát, vagy talán magát az írást is.
Ezt ugye nem akarjuk?
Barátsággal: Szilvia
Én elfogadom és tiszteletben tartom őket, csupán leírom a véleményemet, ehhez pedig jogom van.
Bizonyos dolgok nagyon nem tetszenek, különösen a 2. és 3. versszakban, ezek az állítások nem fedig a valóságot, már pedig ez egy irodalmi mű esetében elvárható.
Szűk látásmód, előítélet, csalódottság és az életben való tapstalatlanság jellemzi az egész verset.
Ezért adtam rá 2 pontot, ennél aphrodite már sokkal jobbat is alkotott korábban.
Mindegy, amíg az emberek így gondolkoznak, nem csoda, hogy a világ tele van boldogtalan nőkkel és férfiakkal!
De mindenkinek a maga dolga, én részemről lezártam a "vitát".
Én – ha boldogtalan is vagyok néha, – nem ezért vagyok boldogtalan! Azért, mert még bizonytalan minden, és folyton nyaggat az "állítólagosan szerető" családom… Ha lehet két főre ilyet mondani hogy család… ez már sajnos nem egy pozitív helyzet, ami jelenleg tapasztalható.
Mégis bízni kell abban, hogy megváltozik ez a kellmetlen helyzet.
Ez rajtad is múlik. És ha a családdal nem is lesz rózsásabb a viszonyod, mindig lesznek emberek, akik melletted állnak, ha nem kerülöd el őket.
És biztosan lesz nemsoká megoldás erre a problémádra is.
Üdv.:Tamás
Az még hosszú és addig nehéz idők járnak sajnos!
Kedves aphrodite!
Mély érzésű, lenyűgöző alkotás! Szerintem az emberek 90%-a átéli ezt, akár csak egy rövid időszakra is!
Jó, ha gondolod a kivezető utat, ha teszel is érte, meghozza gyümölcsét!
Szeretettel:
Nairi
Kedves Aphrodite!
Megértem bánatodat, és kilátástalanságodat. Sokan elmondhatjuk, hogy csalódtunk abban, akit életünk párjának gondoltuk valamikor, s a csalódás nagyon fájdalmas, pláne, ha ráadásul a családunk sem ért meg bennünket. Sajnos valóság, hogy nagyon sok férfi még most is Teremtés Koronájának érzi magát, és valóban kihasználják a nőket. (Szerencsére nem mind olyan, akadnak rendes férfiak is, akik a családjuknak élnek, és tisztelik a nőket!) Kívánom, hogy Te is megtaláld a hozzád illő párt!
Én mégis azt mondom, bízzál a jövőben, bízzál magadban, s abban, hogy változik még a sorsod. Sohasem tudjuk mikor, néha váratlanul toppan be a talán már nem is remélt boldogság, s az, hogy a kellemetlent is elfeledteti.