Fátyol lebeg, az Olt fölött,
rohanó világ verejtéke,
csobog és üget a kövek közt,
folyton szeplet, sosem lesz csendbe.
Felkelt a Nap, dereng a határ,
ott pirul az őszes avaron,
szürke álca a Holdnak arcán,
köddé válik majd a sziklákon.
Párát szül a gyöngyöző harmat,
megcsípte az Ősz a fák hegyét,
lassan lejár a szalmakalap,
megkéri a Tél az Ősz kezét.