gerincferdüléses fák alatt
grapefruit színű hajam
a fa rostjaival teli lettem
nincs elég oxigén, nem vagy mellettem
a tóparton lévő fények
fotósoknak termettek
insta nélkül is költői a természet:
nekem marad a csendben integető szél
elragadnak az ágak, álomba kísér
a füvön grillrákokként emberek
kitalálni próbálom mindegyiket
ezer hit, menny, pokol, szempár
hol lehet a fűben a közös valóság?
fésülöm a kiszáradt füvet
öt fog közé fogom, még nedves
ha megtapintod, ugyanazt érzed?
lépni szabad, nyomja a földet ezer lélek
én támaszkodom kéz kezemmel
el is aludnék, ha emléked nem kergetne
belekapaszkodom két lábamba
mint fatörzsek, erősen tartanak
forognak a szélben a lehullott levelek
mint izzadt homlokomon kérdőjelek
ki mondta, létezik-e mindez?
ki érti, mit a fák kérdeznek?
hanyatt dőlök, tisztul a kép
de az emléked darázsként döngicsél
ha fognád a kezem, még el is hinném:
ugyanazt a valóságot érinted, mint én