De jó volna békében, szeretetben, reménységben élni,
Szeretni, remélni, hinni és énekelni,
Jól érteni és megismerni,
Tudni mindenről a jót hinni,
Továbbra is jól cselekedni,
s az eltérőt megérteni,
és nem elítélni.
Nem vagyunk egyformák,
Hiszen úgy unalmas lenne a Világ,
Hidd el; a sokféleségben rejlenek a csodák.
Bár emberi sorsunkban is sokfélék vagyunk,
Egyben azonos utunk: tanulunk,
Fejlődünk, tapasztalunk,
Változunk és változtatunk.
1 hozzászólás
Kedves aphrodite!
A versnek különösen a befejezése tetszik, mert mindaz, amivel jellemzed az embert, úgy hat, mint az a bizonyos "mégis" reménysugár. Mert mégis "tanulunk, fejlődünk, tapasztalunk, változunk és változtatunk."
Üdv: Laca 🙂