Prókátori irodáját
A szegény Fazekas bezárta,
Uzsoráknak uzsoráját
Fizette másokért hiába,
Mert szívéről az aranypáva
Hűtlenül hűtlen szívre szállt.
Torkon szúrták és az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Őrző csillagú aráját
A kísértéstől nem vigyázta,
Sorsát úgy szőtték a párkák,
Hogy asszonya is meggyalázza,
És hogy ne legyen ocsúdása,
A nő mással is összeállt.
Elárulták és az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Pénzelte léha barátját,
Ki álmában is kihasználta
(Megkérvén mosolya árát)
S dalra f.ng volt a viszonzása.
Majd szólt a haszon orgonája:
„- Pénzben a barátság nem állt! ”
Belerúgtak. És az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Ajánlás:
Megszülték őt is boldogságra,
Nincs rajta bajusz, se szakáll,
Így haját tépi egy vad dáma,
Mert most is dalol, muzsikál.
4 hozzászólás
Ezek itt mind megnyert veszteségek, mert művészet lett belőlük. A versed arról is bizonyságot tesz, hogy nincs az irodalomban eleve meghaladott forma, minden a költőn múlik. Gratulálok, hogy Villon és Faludy után is tudtál újat, érvényeset mondani a ballada-formával. Benne van a megélt élet hitele, ami nélkül csak puszta váz lenne a legszebb hasonlat is.
Köszi Balázs a bíztatást!
Ez nagyon kemény írás!
Mintha egy ma élő Villon írta volna.
Üdv, Kelemen
Nagyon lenyűgözött ez az alkotásod is!
Azt hiszem erre szokás mondani: ez költészet.
Szeretettel:
Fanni