Kialudt tűz, a kandallóban.
Vágy nem űz az álmomban.
A vágyak, miket irántad érzek,
Szépen, lassan a homályba vésznek.
Jéghideg, kihűlt fekhelyek –
(Rajtuk nem aludtak emberek.)
elhalkult, nem hevült érzelmek.
(Amikre nem vágynának emberek.)
A kötelék, a szeretet – kettőnk szerelme.
Fényként vagy végítéletként van a sötétbe’?
Mert szenvedélyünk tüze csupán por és hamu.
Kettőnk közös célja is elhomályosult.
Célunk nyaka köré éles hurok szorult.
Így szerelmünkre véglepelként hull a ború.
Vajon újra lehet éleszteni a tüzet csupán parázsból?
(Egymásért és segítséggel)
Vajon ki lehet világítani az utat csak sugárból?
(Szerelmünkért, szeretettel)
Lehet, ha számítasz a másikra.
Mellette maradsz bármi az ára.
Lehet, ha tisztán bízol a másikba’
s bíztatod, hogy ne adja fel soha.
2 hozzászólás
hát a vers, hogy őszinte legyek, annyira nem jött be, de a mondanivalója annál inkább! illetve a harmadik versszak azért tetszett!:D
Túl erősen gondolsz, és a szavak nem elegek hozzá. De a “célunk nyaka köré éles hurok szorult”, na ez…huhh. Szerelmünkre végelpelként hull a ború. Mindig a képeidet szerettem a legjobban. Mert tényleg látom őket! Vágy nem űz az álmomban.
Egyre jobban kihasználod a szavak egymás mellé párostása adta lehetőségeket, de még mindig nem tudod/mered teljesen elmondani, ami benned van.
Mindenesetre, még ha a vers egésze nem is áll össze, van amiért imádni fogom ezt is!
Kitartás, és így tovább!