Kivirul az erdő, madárdaltól zeng
Virágos tavaszban éneke csendül
Ezernyi trillája torkában feszeng
Borongós lelkemben halálos csend ül
Szárnyaló röptével megtett nagy utat
Fürkészi a múltban mi is volt igaz
Hajdan volt vágyaim fészkében kutat
Bimbódzó jövőben, mi lenne vigasz
Hallhatatlanságot tollam sem akar
Repülni szeretnék, erős a szárnyam
Kereslek szüntelen, felhős ég takar
Szivárvány színében elvegyül árnyam
Napfényben lebegek, bánat nem gyötör
Boldogság kísér és szárnyaló gyönyör
5 hozzászólás
a vége hatásos, és az első versszakban ügyes szójáték a csendül és a csend ül. 🙂 a második versszak nekem kicsit fura de jól összekötötted az örömöt és a bánatot, ha lehet így nevezni, vagy inkább reménytelenség………………..?
így tovább!!!
A szárnyalás – akár a gondolat – mint egy összegzése az eddigieknek – s egyfajta útkeresés lenne a boldogság felé.
A szójátékra örülök, hogy felfigyeltél. Bíztatásod jólesik:) Köszönöm: Éva
A boldogság szárnyakat ad. A szabadság érzését. Szép ahogy ezt megírtad.
Örülök, hogy olvastad:))) Köszönöm elismerésed.
Üdv: Éva
Szép szárnyaló szonett!
Tetszik!:)