Oly egyedül vagyok én a nagyvilágban, mint az a narancssárga kuka, "ki" a Ferenc körúti aluljáróban már ismerősként köszön rád. Beledobsz használt papírzsebkendőt, hamburger-foltos szalvétát, beledobod kilyukasztott jegyed, a csokoládéd papírját, s a rágógumi üres dobozát, mit most vettél észre, hogy a táskád alján figyel. Oly egyedül vagyok én is, mint az általad, az emberek által használt szemetesedény, "akibe" csak beledobod a szemetet, majd tovább mész… Hisz nincs a földön olyan legény, ki engem elviselne. Csodálkoznom kéne, de nem csodálkozom. Néma vágy sóhaja kering fáradt ajkamon: szeretnék én is szeretni. Leheletemmel távozik ajkaimról kívánságom, vágyam, álmom…
Névtelen 2007.08.30. 09:02 Kicsit szomorú a versed. Szerintem nem kéne magad egy kukával azonosítani, nehéz lenne elhinni, hogy csak erre kellesz bizonyos embereknek. Jó a versed! Be kell jelentkezni a válaszadáshoz
Balog Marianna 2007.08.30. 10:02 Abszurd kérem ez, abszurd, de így van (vagy csak így érzem…). 🙂 Köszönöm az olvasást és az értékelést! Be kell jelentkezni a válaszadáshoz
2 hozzászólás
Kicsit szomorú a versed. Szerintem nem kéne magad egy kukával azonosítani, nehéz lenne elhinni, hogy csak erre kellesz bizonyos embereknek. Jó a versed!
Abszurd kérem ez, abszurd, de így van (vagy csak így érzem…). 🙂
Köszönöm az olvasást és az értékelést!