Füledben tombol, s lüktet a vér.
A sötétség lassanként utolér.
Küzdenél ellene, ha tudnál,
De nincs kiút…
A fulladás rút halál.
Tested minden zugát megüli a csend.
Olyan ez tán, mint az első szerelem.
Nem tudod mi vár rád…
A kapun túl, odaát.
Csak az első csók nehéz neked.
Aztán, már otthonosan
Szárnyal tovább lelked.
Az első fénysugár,
Mely megbabonáz…
Hogy az érzékek örvényén,
A szerelem csúcsaira hágj…
Már örülsz, hogy erőd elfogyott!
Már tudod, mitől lehetsz
Igazán boldog.
Szeretőd karjai közt pihegve…
Szárnyalni bársonyos halotti lepelben.
17 hozzászólás
Kalevél kedves!
Fájdalmasan szomorú és gyönyörű versed.
De nem értek egyet…
Nekem a szerelem az élettel, s nem a halállal egy.
Kedves Dóra!
Örülök, hogy ismét ellátogattál hozzám!
Megértem a véleményedet, de előbb utóbb, mindünket elér az utolsó szerelem, mely szárnyakat ad, a végtelenbe repít és felszabadít.
Van, amikor várjuk a találkozást… Van, hogy félünk tőle…
Egy a biztos, az első szerelem is ránk talál, és az utolsótól sincs menekvés.
Ezek voltak a gondolataim, amikor írtam a versemet.
Köszönöm, hogy nem mentél el véleményed nélül!
Szeretettel: Falevél
Van aki számára az örök csönd a halál,
Van ki kaszástól retteg,ki egyszer majd rátalál,
Mások szerint a halál csak egy állomás,
s létükben az egész,csak egy rövid villanás.
A szerelem mit jelent,életet vagy halált?
Örökké él vajon, emészti az elmúlás?
Van ki szerint örök minden,ami szép,
van akinek az a szép,ami örökkön él.
Szerintem a halál csupán,egy meg nem értett örökség,
mit szerelmünk hagyott ránk..: a csodálatos öröklét…
Gothicure!
Nagyon szép verset írtál!
A saját oldaladon a helye!!!
Ha írásom volt ihletője,
Ezer köszönet érte!
Szeretettel: Falevél.
Tetszik a versed. Szerintem a szerelemben ott lakik mind a két véglet: az élet és a halál is.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm Rozália, hogy itt jártál és megosztottad a véleményedet velem!
Szeretettel: Falevél
Szerelem és halál… A szerelem erősebb a halálnál. Szép verset írtál, kedves Falevél.
Köszönöm Colhicum, hogy olvastad versemet!
Biztosan erősebb a halálnál a szerelem? Vagy csak jobban és egyszerűbben tudjuk átérezni lényegét? Mert bár a szerelem ölt már embereket, a halál nem adott még szerelmet nekünk…
Örülök a szavaidnak.
Szeretettel: Falevél.
A magyarázatodban foglaltakkal nagyjából egyetértek, de legalábbis értem, az biztos, hogy első és utolsó szerelmünk is megtalál, ha úgy vesszük, ahogy alább írod, de az nekem is nagyon furcsa, hogy utolsó szerelemnek nevezed a halált. Kötözködnivalómban ettől egyébként eltekintek, ez ugyanis szerintem felfogás kérdése, amin nincs mit vitatkozni.
Viszont: az, hogy a címben megadod mindkét felét a metaforának, szerintem túl szájbarágós. Elég lenne a versben valami finomabb utalással kifejteni.
A képeid, amiket használsz, megállják a helyüket, formailag viszont nem tartom elég jónak ezt az írást, magadhoz képest is. Remélem nem bántalak meg, segítő szándékkal szólok, igyekszem emberi stílusban. A "csend" és a "szerelem" szavak egymás utáni sor végére tételét tartom a legszembetűnőbb bakinak benne, igaz, ott van a "neked" is pár sorral odább, de még ez se elég jó rím ahhoz, hogy az ember azt érezze, hogy itt valami bonyolult rímképlet van. Azt gondoltam először, hogy kb azt akartad megismételni, mint a "De nincs kiút" közbeszúrásakor. Megpróbálom ezt elmagyarázni. 🙂 Tehát, a vér-utolér stimmel, és a vér szó elhasználtsága ellenére a rímpár a helyén van. A tudnál-ra a halál rímel, de van közte egy x, azaz egy nem rímeltetett sor. Ez nekem speciel nagyon tetszik, a 6. sorig igazából szerintem ez a vers még tényleg jó. De. Nem tudom, mi volt a szándékod a csend-neked-szerelem szavakkal, de úgy néz ki, hogy itt is ezt a keresztberímelést akartad, mint az 1-5 sorban, ahol aabxb van. Itt viszont már a "lelked" is közbeszól egy jóval későbbi sorban, és az "otthonosan"-nak nincs párja, tehát mondjuk aabbcxc lenne a 6-12. sorban, jóindulattal, hiszen, mint mondtam fönt, a csend-szerelem nem cseng össze.
Azért csámcsogtam ennyit ezen, hogy megértsd, mit gondolok, kicsit bonyolultan magyarázok, bocsi. 🙂
Továbbiakban a vers kicsit mintha elveszítené a lendületét. A képek jók a téma és a felfogás leírására, de a ritmika már nem az igazi. Én ugyan nem igazán tudtam átírni verseimet, de itt azt javasolnám (magamnak is), hogy a 6. sortól gondold újra az egészet. Nem kell eldobni úgy ahogy van, véletlenül se! Csak egy kicsit fel kéne frissíteni, talán hallgass meg egy jó számot, aminek illik ide a hangulata, vagy próbáld meg az egészet egy film jeleneteként magadelé képzelni, vagy mintha most történne veled… nem is tudom, mit javasoljak, tényleg csak a végső formábaöntés hiányzik egy picit. A dolog pedig egyáltalán nem reménytelen, mondhatni szerintem neked sikerülhet jóval többet kihozni ezekből a szavakból. Mivelhogy ugye a szavak már nagyjából megvannak. A legtöbb szót szerintem jól választottad ki.
Remélem, hogy építő jellegű tudtam lenni legalább 1 picit
Üdv és 🙂
Zsázsa
Kedves Zsázsa!
Örülök, hogy olvastál és nem apróztad el a kritikát sem! Valószínű, hogy még sokszor el fogom olvasni.
Sajnálom, de átírni nem fogom. Ez a vers is egy gyermekem a sok közül és én így szeretem, ahogyan van. Elég régen íródott, igaz ezt nem jeleztem sehol és nem is mentség keresése , ha korára való tekintettel kérném elnézésedet. De nem is hiszem, hogy ezt kellene tennem. Akkoriban nagyon másként láttam a világot, a gondolataimat szinte kitöltötte a halál utáni vágy, ezért a hitelességét kérlek fogadd el, ha más változtatással nem is szolgálhatok.
Nem tudatosan szerkesztettem egyetlen verset sem. Nem számolom a szótagokat, nem akarok mindenáron ritmusos sem lenni. Ez vagyok én, egyszerűen, néha jobban, néha kevésbé jól.
Mégegyszer köszönöm a hozzászólásod, remélem máskor is ellátogatsz hozzám és akkor is megtisztelsz szavaiddal.
Szeretettel: Falevél.
Kedves Falevél!
OK, hitelességén nem tudok vitatkozni, bár meg nem fogom érteni, nem ismerelek és nem mondhatom azt, hogy ugyanmár, hisztéria, hiszen magam is voltam depressziós és tudom milyen kilátástalannak tud tűnni az élet. Szerencsére talpraálltam, gondolom, hogy neked is sikerült, ha azt mondod, régi a vers. Azt is mélységesen megértem, hogy nem akarod átírni, sejtettem, hogy ez lesz, régi verset, mint mondtam, már én sem szoktam javítgatni, csak néha, ha nagyon úgy érzem, ha van valódi késztetés és ihlet, olyan, mint mikor születik a vers. Szóval rendben, ne írd át, írj újat, sokan gondolkodnak így, bár nem biztos, hogy ez helyes, nem tudom.
Azzal viszont nem értek egyet, hogy "nem akarok mindenáron ritmusos lenni". Persze, nem kell görcsösen a szótagokat számolgatni, jártam már én is úgy, hogy egyszerűen nem fért bele a mondanivalóm annyi szótagba, mint az előző soré, erőltetett volt és sehogyse tetszett, akárrhogy próbálkoztam, aztán legyintettem a szótagszámra, leírtam, amit éreztem, és most már megvan a lendülete, a ritmusa. Bocs hogy állandóan magammal példálózom, de egyedül a saját írásaim ilyen szintű kielemzéséhez értek eléggé, azokkal tudok párhuzamot vonni vagy azokkal tudom szembeállítani másokét. Mondjuk olvastam csomó verset, mostanában inkább csak itt a Napvilágon, de ahhoz még nem ismerem elég jól ezeket, hogy egyből mások írásaira asszociáljak egy-egy versről… zárójel bezárva, ott tartottam, hogy:
Nem a szótagszám tökéletes egyezésén értem én a ritmikát. Nem biztos, hogy meg tudom magyarázni, talán majd keresek egy jó példát, most egyedül a "gondolatritmus" mint irodalomórai fogalom jut eszembe, esetleg nézz utána, milyen példákat hoz rá a szakirodalom 🙂
Üdv és remélem még sok szépet olvashatunk Tőled! 🙂
Zsázsa
Kedves Falevél!
Olvasgattam a költeményeidet, és én személy szerint csodálatosabbnál csodálatosabb szabadversekkel találkoztam (magamról annyit írok Neked, hogy olvasóként regisztráltam, és régóta kapcsolatban vagyok az irodalommal). Szeretnék gratulálni a benned rejlő tehetséghez!
Jó, hogy leírtad, hogy régen írtad ezt a verset. A technika egyébként idővel (főleg, ha sokat olvasol és írsz) csiszolódik – még szabadverseknél is 🙂
A fenti írás témájával kapcsolatban: számomra világos, amit megfogalmaztál.
Láttam a verseidben, hogy meglátod a körülötted lévő szépet; ez nagyon jó, hiszen ez viszi előre az életet és a világot – költőként a Te szavaidba is belerejtve. Aztán valamikor (remélem, hosszú-hosszú idő múlva), ha eljön a vég ideje, akkor beleegyezik a lélek; és talán ezzel együtt elkezdődik valami új… de addig még sok csodálatos pillanatot teremthetünk és élhetünk át – akár versbe foglalva is, illetve a verseken/a verseiden keresztül 🙂
Szeretettel üdvözöl: M. W.
Kedvse Mona!
Köszönöm, hogy meglátogattál és megtiszteltél véleményeddel is!
Szeretettel: Falevél.
Nagyon szép vers, elgondolkodtató! Gratulálok!:)
Köszönöm Sleepwell, hogy itt jártál!
Szeretettel: Falevél.
Azt a kutya fáját!!! : )
Ez nagyon tetszik: a halál és a szerelem
állapotának párhuzamba állítása.
Megihlett-él
Olvassa mind, aki fél
olvassa mind, aki él
s kopik a rút hideg fekete-él
s már nem mi, hanem a halál fél
Köszönöm
Szirom
Kedves Szabolcs!
Nagyon örülök, hogy megértetted a párhuzamot és jólesik, hogy ihletet is merítettél! Szívesen venném, ha hosszabb versben is hangot adnál ennek az érzésnek!
Szeretettel: Falevél.