Csorba fülű bögre
üres papírszemetek
a falon végigfolyik a víz
mint a dallamok ahogy
csorognak államon végig
oly törött most minden
mint az ablakon beosonó fény
oly törött most minden
mint a sarokból vizsgáló félelem
oly törött most minden
és mégis egész
sárga foggal nevet a világ
s kérdezik tőle, elfogyott
a fogfehérítő?
a világ szilikonmellű nő
nem látod tőle a napot
a világ meztelen
bár ne látnád pattanásait
a világ nem öltözik
csak öltöztetik
kövér, nem tud mozogni sem
a világ egy rózsaszín élőhalott
kifestett szemeiből a semmi
néz rád és ordít
először szelídít madárhangon
tüdődbe fújja később
aztán beléd itatja magát
– hiába, nem megy másképp –
és vénáidba, véredbe ereszti levét
remegj csak te bolond
– jó, ugye? –
vigyorogsz idétlenül
azt képzeled, hogy szivárványon
lépkedsz, egy pillanatra
látod a tükörben magad mögött magad
fogadkozol, hogy még egyszer csupán
fehér a fal, fehér a szemed, nem szobába
de magadba vagy bezárva, te dobtad el
a kulcsokat és ki nem nyit többé semmi
csak a kijózanulás.
A falon végigfolyik a víz.
Üres papírszemetek (bezárva).
Egy csorba fülű bögre.
2 hozzászólás
Nagyon tetszenek a képek, kedves Miléna!
Maga a vers nekem picit hosszú, de ez lehet az én hibám is.
Üdvözlettel
W
Örülök hogy tetszik. 🙂
Én nem érzem hosszúnak, de lehet csak azért, mert a sajátomról van szó.
Köszönöm hogy írtál.
Miléna