Volt egyszer, hol nem volt… Kezdhetném meseszerűen ezt a történetet. De mivel jogi esetről van szó, ezt legjobb szándékom ellenére sem tehetem. Sajnos a törvények kusza vonalainak értelmezésének, ami a jogon alapszik, és igazságot képvisel,nem lehetnek meseszerű elemei, kizárólag jól átgondolt, megfontolt, racionális alapokon működhet.
Egyszer volt … egy ötvösműhely. Racionálisan bezárták. Dolgozott ott vagy ötven ember. Megszűnt a munkahely, és nem kapták meg a dolgozók az utolsó havi bérüket, sem a végkielégítésüket, ami fejenként legfeljebb néhány százezer forint lehetett, mivel kisközség kicsi embereiről szól a történet, akik sok-sok ledolgozott év után, törvényben meghatározott kvóta szerint kapnának végkielégítést, nincs szó fejkvóta szerinti milliókról, csak sok-sok ledolgozott évről.
De nem kaptak semmi útravalót a munkanélküli élethez. Így ez az ötven ember bírósághoz fordult, hogy csődöt jelentett egykori munkaadójuk ugyan rója már le törvényben is előírt kötelezettségét.
Hogy miért, nem tudom -de utánajárhatok- ezt az ötven embert két ügyvéd képviselte. Így két per lett ugyanazon ügyből. Tehát, 2-szer 25x=50x.
Vagyis: 25+25=50.tehát: 25x+25x=50x. És mégsem.
Az egyik 25x jogosan fordult a bírósághoz, tehát megkapta elmaradt bérét, és az évek után járó törvényes végkielégítését, míg a másik 25x jogtalanul fordult a bíróság intézményéhez, így nem kapott sem elmaradt fizetést, sem végkielégítést.
Sok x egy munkanélküliek táborát összegyűjtő multinacionális cég alkalmazásába került, vegyesen, megkülönböztetés nélkül, tehát kezdődhetett közöttük a gyűlölet. Aki nem kapott végkielégítést, és törvény szerint jogosan nem kapott, gyűlölni kezdte azt, aki kapott, aki viszont jogosan kapott, az azért gyűlölte azt, aki nem kapott,mert hiszen ő jogosan kapott. Mindenkinek megvolt az igaza, ehhez kétség sem fér.
De ez valahogy túlkerekedik a racionális gondolkodáson, így ésszel felfogni nem lehet. Vagyis racionálisan nem értékelhető, mert csak irracionálisan értelmezhető. Irracionálisan aztán azt gondolhat mindenki amit akar, és amire képes.
Én elképzelem Pallas Athénét, aki az igazság és rendíthetetlen jog képviselője, egyik szabadnapján vidám hancúrra szervezi be Fortunát, aki pajkosságában nem ismer határt .Megteheti, hisz neki a véletlenszerű, a pillanatnyi szeszélye, mint istennek, megengedett, sőt… kötelező. HA MEGFONTOLT LENNE,ELVESZNE MAGÁVAL RAGADÓ VONZEREJE.
Így hát megesett a kis hétvégi hancúr, mit szexista módon élveztek is. Bár groteszk módon, Athéné végig görcsösen markolta íját. Ragaszkodott hozzá.
Aztán másnap kótyagos, és élveteg fejjel, kidülledt, mámoros bagolyszemmel, nem csoda, hogy két ugyanazon ügy két más ügynek tűnt. Így van ez. Néha ki kell kapcsolni…
De Zeusz tudomására jutott az ügy. Pallasnak jókora pofont kevert le, ki még mindig szorította igazságosztó dárdáját. Azt hittem, gondolataimban talán fellélegzem… De sajnos nem. Magamba roskadva rám tör a depresszió. Félek.. talán Zeusz nem gondolt másképp, csak szeretett volna ő is hancúrozni egy orbitális fene nagyot .De kihagyták, ezért méltán mérges.
Az igazságosztó villámait sosem adja már oda kölcsön, mert nem tűri, hogy más helyette döntsön. Tetszik neki a fiatal Fortuna. Szeretné, ha aggott Athéné átadná néki lándzsáját, hisz ő öreg már, és szenilis, nem tud jól dönteni. De meg kell hagyni, remek az ízlése, Zeusznak is egyre inkább tetszik a szeszély, a kéjvágy… és igazán izgalmas dolog a szeszély alapján igazságot szolgáltatni, ebből jogot formálni, és ezt törvénybe hozni.
A főisten hatalmát és a jogát kihasználva, talán kiveszi Athéné kezéből az igazságosság dárdáját, és kegyeltje, a fiatal, üde, harmatos Fortuna kezébe adja, aki sóváran elveszi, és toporzékolva követeli szépítő szereit.. .
Fiatal még, és izgalmas, nem tudhatjuk, hogy szeszélye kinek kedvez, és kit veszejt el. De kezében a az igazság dárdája. Fortuna, te vagy az új igazságisten. Áldunk és szeretünk… Vagyis nem mindenki…
4 hozzászólás
Szia Gyöngyi!
Kicsit elvesztem az istenek között.Pallas Athéné görög istennő, az igazságnak is istene, de nincsen íja. Kard és lándzsa van a kezében, fején sisakkal, néha apja pajzsával ábrázolják.
Fortuna római istennő, a szerencse istennője, kezében bőségszarú. Na most ha eltekintünk is attól, hogy mind a ketten nők és nem azonos a nemzetségük, még akkor sem tudjuk hogyan került Athéné kezébe íj. Apollónnak van íja. A római Fortuna a római igazság istennővel Juszticiával találná meg könnyen a hangot, akinek viszont mérleg és kard van a kezében. Viszont akkor a görög főisten Zeusz nem illik a képbe… Pallas Athéné esetleg a görög szerencse istennővel Tükhével találkozhatna az Olimposzon, akinek búzakéve van a kezében. Jó, jó tudom nem ez a lényeg az írásodban, de az abszurd humornál sem hátrány a pontosság.
Szia,kedves Judit!
Köszönöm a hozzászólásod,és teljes mértékben igazad is van.Az alázat a hitelesség felé bizony,kötelességünk.Legközelebb jobban figyelek,talán egyes jogászoknak is példát adhatunk a hitelességből.
Az írás egy agyrémem:)Meghasonulás előtti össze-vissza cikázó gondolataim maszlaga,mert tehetetlen vergődés,amikor ehhez hasonló dolgokban valóságos képet kellene látnom.Törvényem a rend,de amit láttam az rendetlenség és káosz,tehát nem lehet törvény,és mégis azzá teszik.
Üdv:Gyöngyi
Szia Gyöngyi! Magyarországon nincsen igazsságszolgáltatás. Aki bírósághoz fordul, nem igazságot kap itéletként, csak igénybevesz egy szolgáltatást, ami a jogszabályokra épül, és egy jogalkalmazást kap itéletként. Mint azt a történetedben leírtad, ugyanannak az ügynek két itélete lehetséges. Azért csak kettő, mert két bíró tárgyalt, és két ügyvéd képviselte a dologzókat. Ha hármas felállás lett volna, akkor nagy valószínűséggel három itélet lett volna /és így tovább/. A bíró is, és az ügyvéd is szakember a maga területén, de mint más szakmákban is, itt is különböző a felkészültségük, a tapasztaltságuk, az elhivatottságuk. Az egyik ügyvéd talált mondjuk precedenseket, amikor a dologzók részére kedvezően bírálták el az ilyen igényeket, vagy egy kedvező legfelsőbb bírósági állásfoglalást, így megnyerhették a pert. A másik ügyvéd meg nem. A bírók meg azt bírálták el, amit eléjük terjesztettek, ami a tárgyalásokon elhangzott.
Kedves Judit!
Újra igazat kell adnom Neked.De attól,hogy valaminek ismerjük a működését,nem biztos,hogy egyet is kell érteni vele.