Álmaim boltja

Álmatlan éjszakáimon arról ábrándozom, hogy mennyire szeretnék az Aldiban dolgozni. Minden további áruházlánctól már előre elnézést kérek, az Aldit csak azért választottam ki, mert a kicsike kis hétvégi házam közvetlen szomszédságában van, attól gyalog két-három percre. No, szóval ezért az Aldi, mert egy-két dolgot itt vásárolok meg – egyébként szívesebben megyek a SPAR-ba, ami szintén nincs messze, mindössze olyan nyolc-tíz percnyi távolságra. A SPAR-t most hagyjuk, mert mint említettem vágyaim vágya és álmaim álma az Aldi és most már azt is elárulom, hogy nemcsak a közelsége miatt.

Leginkább az tetszik benne, hogy folyamatosan tájékoztatnak bennünket imigyen: kedves vásárlóink az egyes pénztárt megnyitjuk önöknek. Igyekszem az egyes pénztárhoz, hogy azzal a két-három termékkel ne kelljen a hármas előtti hosszú sort végig állnom, amikor már újabb tájékoztatás hallatszik felülről, szinte éteri magasságból: kedves vásárlóink a hármas pénztárt bezárjuk, szíveskedjenek egy másik pénztárhoz menni. Megindul a hosszú tömött sor, de még oda se ér az egyeshez, amikor elhangzik, hogy: kedves vásárlóink az egyes pénztárt bezárjuk. Nézünk ki a fejünkből és lessük, hogy melyik pénztár felett gyullad ki a zöld fény, ami tudvalevő – már csak a közlekedésből is – hogy az szabadot jelez. Fények és hangok. Mindkettő megérkezik. Zöldre vált az ötös pénztár és elhangzik, hogy: kedves vásárlóink az ötöst pénztárt megnyitjuk önöknek. Nem tudom, hogy az egészet csak álmodom, mert végre mégiscsak sikerült elaludnom, vagy ez a színtiszta valóság, de amikor a kocsiból – amit nem az áruk mennyisége miatt viszek, hanem kizárólag azért, hogy kapaszkodni tudjak bele – kirakom azt a néhány tételt, rájövök arra, hogy ébren vagyok. Azon gondolkodom, hogy mit lehet azalatt a néhány perc – ami a nyitás és zárás között van – csinálnia a pénztárosnak? Egyik nap rászántam magam és megkérdeztem. Az illető hölgy annyit mondott, hogy ha nincs vevő a pénztár előtt, akkor azonnal zárniuk kell. Arra már nem volt ideje, hogy elmondja, hogy miért várják meg, amíg az üzlet egyik végétől a másikig ér a sor, valamint arra se, hogy megtudjam, hogy mivel töltik el azt a „rengeteg” időt, amikor is valaki a vásárlók közül bölcsen felvilágosított, mondván, hogy drága hölgyem, ilyen a kapitalizmus. Ja, tényleg, mintha tanultunk volna róla még az úgynevezett szocializmusban, amit az utókor önkényesen kommunizmusnak nevez. Bár azt se tudom, hogy miért, mert konkrétan az volt az érettségi tételem, hogy a szocializmusban mindenki a munkája szerint részesül a javakból, míg a kommunizmusban a szükségletei szerint. Persze a tétel hosszabb volt, de ez volt a lényege és jelesre vizsgáztam belőle. Lassan kezdek egyetérteni azokkal, akik azt mondják, hogy egyik izmus se jó. Az Aldiban viszont – mint a tv reklámokból megtudom, nagy a választék és alacsonyak az árak. Nekem mondjuk erről más a véleményem, de ki vagyok én, csak egy egyszerű, szürke, hétköznapi vásárló, aki nem ért hozzá. A szocializmusban azt tanultuk, hogy legfőbb érték az ember – én elhittem, de aztán kiderült, hogy azért, mert naiv vagyok – a kapitalizmusban viszont már nem is mondják. Viszont mi azt mondunk, amit akarunk, mert véleménynyilvánítási és szólásszabadság van. Mondani mondhatjuk.

Azt hiszem, hogy nem vennének fel, mert egy jól informált hölgy – akinek ott dolgozik a lánya – azt mondta, hogy mérik, hogy mennyi idő alatt húzza le a terméket az árleolvasó előtt a pénztáros és utána árut megy pakolni. Kicsit már lelassultam, ráadásul a talaj közelében lévő árcédulához, ha letérdelek, felállni se tudok kapaszkodás nélkül. Talán mégse lenne jó ötlet jelentkezni? Ezt az álmom is fel kell adnom.