Ha véres kabátját leveti az alkony,
csillagok pislognak
fekete, szakadt paláston át,
az álom szétteríti szirmait,
s béke úszik a szívekben már.
S rezegve vedli fagyos ruháját,
a harcos február,
átfagyva, reszketve,
mint síró gyermek anyjára,
ő a megváltó márciusra vár.
S lassan belopózik a holnap
új hajtást ígérve,
zászlót bont az örök megújjulás.
3 hozzászólás
Szép nyugodt képek! Nagyon várom már én is a tavaszt!
Szia Timi!
Ez gyönyörű! Csodás képeket használtál! ÉLET van benne! Többször is elolvastam, nagyon tetszik!
Szeretettel: Kankalin
(Bocs, az utolsó szót csak egy "j"-vel kell írni, de biztos csak elütötted!)
Nagyon nagyon szép, s elgondolkodtató a versed!
Szeretettel
ZSolt