– Mr. Santah, a férfit, aki felelős volt a villa kifosztásáért, likvidáltam. – Paras kihúzott háttal állt az indiai vezér előtt. – A neve Mario Conti. Úgy gondolom őt ismeri.
Santah felpattant ültéből és szeméből az undor áradt: Conti? – úgy köpte ki a nevet, mint egy átkot. – Biztos ebben?
– A helyszínen megtaláltam egy összeégett bőrdzseki darabját, melyen az olasz elit katonai egység, a COMSUBIN logójának egy részlete volt látható. Informátoraim segítségével utánanéztem hány volt COMSUBIN-os él a városban. Csak öt. Ebből három már olyan agg, hogy nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen akcióban részt vesz. A másik kettő viszont a szicíliai maffiavezér szolgálatában áll. Alfonso és Sergio Ba’rtolo. Testvérek. Sergio, az idősebb állandóan Conti mellett van, viszont a fiatalabb egy léhűtő, meggondolatlan szoknyapecér. Nem volt nehéz megtalálnom és elbeszélgetnem vele. Mindent beismert. Állítása szerint egy Brenton nevű ember bízta meg Conti-t a villa kifosztásával, ő maga is ott volt aznap.
– Ki az istenátka ez a Brenton?
– Egy galériatulajdonos. A városközpontban van galériája. De nem tudtam összekötni más bűnszervezettel.
– Galériatulajdonos? Hmm. – Santah elgondolkodott – és mivel kereskedik?
– Elég széles a paletta, ahogy láttam. Festmények, régi kéziratok, műtárgyak ugyanúgy vannak a kínálatában, mint bútorok és könyvek.
– Talán egy azték maszk is.
– Lehet uram.
– De mit akart Brenton a házamtól?
– Ezt még nem tudom, eltűnt körülbelül két hete.
– Tudjon meg erről a Brentonról minél többet és találja meg! Személyesen akarok vele beszélni!
– Értettem.
– Conti-val pedig nem lesz több gondunk. Ennek örülök. Már sokkal hamarabb meg kellett volna tennem ezt. Kezdett a fejemre nőni ez az olasz mitugrász. A lányomról nem tudott meg valamit?
– Alfonso szerint, miután megtámadták a lányát az úton, eszméletlen állapotban helyezték az egyik autójuk csomagtartójába addig, míg elintézik a villát. Brenton viszont megszökött az autóval. Valószínűleg Conti-t is átverte.
– A rohadék! Kérem Paras, nincs vesztegetnivaló időnk. A lányom még mindig veszélyben van. Keresse meg!
– Igen uram.
*
– Az Isten szerelmére! Mi történt magával Karl?
Brenton a levegőt kapkodta. Keze, ruhája véres.
– Conti meghalt.
– Megölte?
– Nem, nem én. Egy autó… egy sötét mercedes… puskával. Jaj Istenem, de borzasztó!
Robert látva, hogy ebben az állapotban nem fog semmi értelmeset kihúzni a férfiból, intett Aaliyah-nak, hogy hajtson. Mikor megérkeztek a tanyára, besegítették Brenton-t a házba, levetkőztették, megmosdatták, majd egy pohár whisky-t nyomtak a kezébe. Mikor úgy tűnt kicsit összeszedte magát, Robert kivette az üres poharat a kezéből és nyugodt hangon megkérdezte:
– Karl. Képes nekünk elmondani, hogy mi történt?
– Igen. – Brenton sóhajtott egy nagyot. – Először Conti egy autót küldött értem, de nem mertem beszállni. Örültem, hogy olyan zsúfolt helyen vagyok, úgy gondoltam itt nem tudna olyan egyszerűen bántani bennünket, engem és Alice-t, és talán könnyebben elmenekülhetnénk. Aztán Conti maga személyesen is megjelent Alice-szel és a gorilláival. Elővettem a maszkot a táskámból, hogy odaadjam neki, de az asszisztensem hirtelen kikapta a kezemből, és azt hiszem… felvette, és eltűnt.
– Ms. Grendolfin elrabolta a maszkot? – dőlt előre Aaliyah, szeme tűzben égett. – A szemét lotyó! Azzal a nagy őzike szemeivel. Tudhattam volna!
– Conti azt hitte, hogy közöm van a dologhoz, és előkapta a fegyverét, de ekkor egy autó hajtott el mellettünk lelassítva és… az ablakból tüzeltek ránk. Nagyon sok ember halt meg Robert. Civilek, akik csak sétálgattak a parkban. – Brenton a tenyerébe temette az arcát.
Farbor szóhoz sem jutott, hitetlenkedve rázta a fejét. Aaliyah visszarogyott a székére, majd halkan megszólalt:
– Ez Paras volt. Istenem, egy szörnyeteg! Conti megérdemelte a halált, de ártatlan emberek… Nagyobb veszélyben vagyunk, mint gondoltam.
– Ki az a Paras? – kérdezte a két férfi egyszerre.
– Apám mindig hozzáfordult, amikor olyan leszámolnivalója volt, amit nem bízhatott az embereire. Egy szívtelen, érzéketlen halálosztó. Most azonnal új óvóhelyet kell keresnünk.
Bármennyire is siettek, beletelt jó néhány órába, mire találtak olyan helyet, ahol biztonságban eltölthették a következő éjszakát. Robert-nek volt egy ismerőse, akihez ilyen esetekben fordulni szokott. Nagyon kényes ügy lévén, ez a feladat egyáltalán nem volt egyszerű. Habár a detektív teljes mértékben megbízott emberében, Aaliyah nem engedte, hogy a kelleténél többet tudjon róluk. Összepakolták kevéske holmijukat és Aaliyah a szülőkkel átment az új szállásukra, mely a mostani tanyától bő ötven kilométerre volt a szomszéd város irányába. Robert és Karl minden nyomot eltűntettek maguk után. Míg a lányra vártak, átgondolták mi legyen a teendő a továbbiakban.
– Nem tudom elhinni, amit Alice tett. – mondta Brenton.
– Egyikünk sem gondolta volna. De mióta ismeri?
– Már öt éve dolgoztunk együtt. Mindig nagyon megbízható volt.
– Hogy ismerte meg?
– Egy kiállítás megnyitón. – Brenton elmesélte a történetet.
– Őrület, hogy az ember senkiben nem bízhat.
– Hallotta ezt? – Brenton felállt, és az ablakhoz ment. – Talán Ms. Santah ért vissza.
Ekkor egy lövedék csapódott a falba közvetlenül Brenton feje mellett.
– Az istenit! – kiáltott fel. Mindketten lelapultak a földre.
– Tudtam, hogy nem bízhatunk a nőben. – kiáltotta Robert.
– Aaliyah?
– Ki más? Istenem! És nála vannak a szüleim!
Brenton óvatosan kikémlelt az ablakon, ám újabb lövedék érkezett, közvetlen a másik mellé.
– Nem látok semmit. Mesterlövész lehet.
– És honnan lő?
– A házzal szemben van egy gabonatároló. Talán onnan.
– Most mit tegyünk?
Brenton egy gyors mozdulattal leengedte az ablakrolót, ugyanígy tett a többinél is. Így legalább nem látott be a házba a lövész.
– Van egy pince a ház alatt. Ha jól emlékszem kell lennie egy folyosónak, mely a közeli barlanghoz visz. Egy menekülő útvonal hurrikán esetére.
Lementek a sötét helyiségbe, ahonnan valóban nyílt egy ajtó. Mikor felfeszítették és bevilágítottak, egy elhanyagolt, dohos folyosót láttak.
– Nem túl szívderítő látvány, de úgy gondolom nincs más választásunk.
– Induljunk!
A két férfi óvatosan haladt előre, vigyázva nehogy beüssék a fejüket az alacsony mennyezetbe. Körülbelül fél óra gyaloglás után a folyosó emelkedni kezdett, végül egy vasajtó zárta le. Brenton nekiveselkedett, de nem járt sikerrel, egy idő után már ketten próbálkoztak, de az ajtó továbbra is zárva maradt. Már épp kezdtek elkeseredni, mikor az ajtó másik oldaláról kaparászás hangjai hallották. Mukkanni sem mertek. Az ajtó nagy nyikorgás közepette kitárult és ott állt fölötte Aaliyah kócosan, sárosan, de diadalittas mosollyal.