Lassú folyamból játékos csermely,
koszos kavicsból igazgyöngyöt termel.
Selymes és teljes az igaz szerelmes,
a hófehér fodrok alatt vérvörös szív verdes.
Halk sóhajból egy üde kacaj,
csillogóbb a tükre, mint tavaly.
Száll a nyár, de rám talál,
csókot küld nekem az áldott fénysugár.
Óceán-búból tengerszem-öröm,
gyöngyöcskéimet, félek, hogy eltöröm.
Félek, hogy a féreg, mint a fűzfakérget,
szerelmem gyöngyeit elpusztítja végleg.
Megfürdetnélek, nyíló rózsabimbó,
vörös szirmaidból készül el a hintó.
Ékszer, nem vész el, míg te is érzel,
s szívedben őrzöd a csermely szerelmével.
4 hozzászólás
Érdekes… régies forma, szép szavak…
Áron
Kösz szépen, talán kicsit giccsesre sikeredett – voltak, akik így vélekedtek róla.
Ez tetszik. Dallamos a címe.Egy Közösségi oldalon olvastam a neveddel együtt
feltüntetve. Bár megingatja a hitemet a harmadik versszak, hogy ez nem igazán szerelmes vers. Vagy az? Amúgy jó vers. Szerintem nem giccses.
Kösz, Ági!