Dimenziók a virágokban
Megszagol, rám lehel a Hold-kerekség melódia
Berepedt fű szereli a bordák közé omló levegőt
Virágsugár zárja az ódon szárakat,
- Kinn rekedt az élet parancsolója –
Fullasztó, poros, mint folyékony liliomillat
Krokodilkönnyre szomjazik, ritmuszavarban szenved
Egy elkóborolt éjjeli érintés
Olvadó csontjaim tépik a reál szirmait
Dimenziók hullnak sziromként az éjjel
Mit választunk?
Mi marad a végén, hol fogynak el a szirmok?
Eltompult ezüstfény maradt a véremben
Hol nem szedik ki a virágokat?
Törékeny, csontsovány bordákból kinő egy álomtalan liliom
Szirmok nélkül, dimenziók nélkül.