Most, hogy a torinoi lepelről egyértelműen kiderült, durva hamisítás, előlépett Manoppello, és megtette a szenzációs bejelentést: náluk, a kapucinusok templomában egy még szentebb ereklye van – persze az is valódi, amit Torinoban őriznek, sőt a két ereklye egymást igazolja.
Manoppello egy régi kisváros Itáliában, Pescarától 30 km-re, és az itteni kapucinus barátok mindent pontosan tudnak Jézus halála és temetése körülményeiről.
Először is, a Biblia világosan megmondja, hogy több „lepedőt” használtak, ezért egyáltalán nem csoda, hogy ma több képmással rendelkezünk.
„Péter… elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott.” (Luk. 24.12)
„Vevék Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe.” (Ján. 19.40)
A „lepedők” közül a gyolcs volt az első, amit Arimathiai József hozott, ez a 436 x 110 cm-es szindon, és erre azért volt szükség, hogy ne kelljen puszta kézzel nyúlni a halotthoz – ez az, amit ma torinoi halotti lepelként ismerünk.
Egy kisebb kendőt (pathil) a halott szájára tettek, amely hogy-hogy nem, a dél-franciaországi Cahors-ba tévedt.
Ezután a gyolcsban levő testet széles vászoncsíkokkal körbetekerték, és keresztben átkötötték (othanie). Ezek sajnálatos módon még nem kerültek elő. Most következett „a mirhából és áloéból való kenet, mintegy száz font” (Ján. 19.39). Végül Jézus fejére tettek egy újabb kendőt, amelyet a legenda szerint Nicodemus ajándékozott Szűz Máriának – ezt őrzik ma Manoppelloban. A szindonon és a Nicodemus-féle kendőn ugyanaz az arc jelent meg; a két kép azonosságáról ma is megbizonyosodhatunk.
Ezzel a szép történettel csak az a baj, hogy nem igaz.
A továbbiakban csak a manoppelloi ereklyéről írok, mert a torinoiról már eleget tudunk.
A kép anyaga pókháló finomságú selyem, teljesen áttetsző, és a legkisebb szélfuvallat is megárt neki. Régen ezt az anyagot tengeri selyemnek nevezték, mivel a Piuna nobilis nevű tengeri kagylóból nyerték, mégpedig darabonként max. 2 grammot. „A legrégebbi részletek ebből a drága anyagból, amelyek máig ránk maradtak, a 4. századból valók,” írják Chiara Vigo és I. Portoghesi olasz professzornők. Vagyis, a sírbatétel az 1. század első felében történt, a kendő pedig a legkorábban a 4. században készült. Vagy sokkal később, mert még ma is gyártanak ilyet Szardínia szigetén.
Ez nagyjából el is dönti a kérdést, de az állítólagos ereklye története is nagyon tanulságos.
A hagyomány szerint már az 1. században sokat beszéltek róla. (Kik, és ezt honnan tudjuk?) Hol Jeruzsálemben, hol az egyiptomi Memfiszben, hol Törökországban bukkant fel. (Kik vitték ide-oda, és minek?) 574-ben Konstantinápolyba vitték, II. Justinianus császár parancsára, ahol is zászlóként (labarum) használták. Az volt a dolga, hogy harcra buzdítsa a katonákat. Ez nagyon is hihető, mert a kendő szála vékonyabb a nylonnál, és a rajta lévő kép csak speciális megvilágításban látszik.
A 7-10. századok között többen is összetévesztették Veronika kendőjével. Ha valaki nem tudná, Veronika az a, Bibliában nem szereplő jeruzsálemi asszony volt, aki a kendőjével megtörölte a Golgota felé haladó Jézus arcát; szülei bölcs előrelátással adták neki ezt a görög nevet, mert tudták, hogy majdan az ő kezében lesz az igaz képmás (vera ikon). Ez a legenda csak a 4. századtól fogva terjedt el.
A 8. században zavargások voltak Konstantinápolyban, ezért Callinchus pátriárka az ereklyét Rómába küldte. A 10. századi misztikus, Maria Valtorta Veronika kendőjének mondta; ugyanezt írta Dante a Vita nuova-ban és a Divina Commediában. Petrarca és Szent Brigitta se tudtak jobbat.
A következő híres látogató Luther volt, aki a kendőn nem látott semmit, és ki is jelentette, hogy az ereklye „a római pápák ördögi csalása.” Bizony, neonvilágításban kellett volna nézelődnie, mert akkor tökéletesen látható a kép. De amilyen makacs eretnek volt már akkor, ez éppen nem jutott az eszébe.
Ezután az ereklye szőrén-szálán eltűnt. Egyesek szerint 1527-ben, a Rómát feldúló német vagy spanyol zsoldosok kezére került; mások szerint Larcon spanyol parancsnok elrejtette, 1609 körül kapták meg a manoppelloi kapucinus barátok. Az első, erre vonatkozó feljegyzés 1645-ből való. Ebből az derül ki, hogy a kapucinusok kaptak egy ereklyét, ami vagy Veronika kendője, vagy valami egészen más. A pápák nem tekintették hitelesnek, nem próbálták meg visszaszerezni.
Más baj is van a legendákkal. 1703-ban Bonifacio d’Ascoli kivette a képet a fakeretéből, és egy sokkal méltóbb ezüstkeretben helyezte el. A kép azonnal eltűnt, és néhány napig nem is volt látható. Egészen pontosan addig, amíg vissza nem tették a régi fakeretébe. A jelentést számos tanú írta alá.
Lehetséges? Ki tudja. Mindenesetre a kép ma ezüst keretben van, nagyon jól látható, és nem követeli vissza a fakeretét.
Végeztek-e valamilyen tudományos vizsgálatot? Nem igazán. Heinrich Pfeiffer és Andreas Resch professzorok mindketten egyházi személyek, ezért nem is kérhetjük tőlük számon az objektivitást. Blandina Paschalis Schloemer apáca csak a festő szemével vizsgálta a képet. A „vizsgálat” többnyire a torinoi halotti lepellel való összehasonlításra szorítkozott. Megállapították, hogy a két kép ugyanazt a személyt ábrázolja, akinek a vére az AB csoportba tartozott. Azt a benyomást kelti, „mintha fénnyel festették volna,” „a szálak között nincsenek pigmentek vagy más anyagok,” „látszik, hogy hosszú ideig, kétszer hosszában és kétszer keresztben összehajtva tartották. A fényben a színek a barna, ezüst és arany között mozognak. Mivel a mikroszkóp alatt nem látszik semmilyen festékfolt, és a hátulról beáramló fénytől átlátszóvá válik, mint az üveg, ilyenkor eltűnnek még a hajtások is.” „Nagyon valószínű, hogy Krisztus feltámadása alatt titokzatos sugárzás keletkezett, amely rögzítette az arc képét.”
Más szavakkal: Nem végeztek semmilyen értékelhető, tudományos vizsgálatot.
Pfeiffer azt írja, a kapucinusok az egész történetet csak azért találták ki, hogy megtévesszék a Vatikánt, amely az elveszett ereklyét kereste.
Meg is találta: 1528-ban vitték vissza a Bazilikába. Ki tudja, hogy ugyanaz-e, mint ami eltűnt?
A Nicodemus-féle kendő manapság a Szent Arc templom oltárán áll, és egy nem különösebben szép férfit ábrázol, akinek kerek arca és szomorú, barna szemei vannak; vékony ajka körül bajszot, vagy számos ráncot látni. Személyes és egyáltalán nem hivatalos véleményem szerint sokkal fiatalabb, mint a torinoi lepel eredetije.
Mintha nem működött volna tökéletesen „a képet rögzítő titokzatos energia.”
9 hozzászólás
Szia Márta! Ez az írásod is roppant érdekfeszítő. Azt nem is kellene talán mondanom, h milyen körültekintő részletességgel, és milyen jó olvasmányos stílusban adod elő, mert ez nálad evidencia. A végkövetkeztetéssel azonban most vitatkoznék. Előrebocsátom: a lepel-témát átlagember szintjén ismerem, adatokat, tényeket ezért nem tudok mondani, pusztán csak logikai úton próbálok érvelni. 1. Nem képzelhető-e el, hogy az olasz professzornők tévedtek, és mégis létezik ilyen anyagból szőtt lepel korábbról is? 2. Vagy nem tévedésről van szó, egyszerűen csak nem tudtak mindent. Professzorok és professzornők nem tévedhetetlenek, a régmúlt idők tekintetében pedig egyáltalán nem azok, erre már volt példa bőven! 3. Ide került, oda került, itt őrizték, amott őrizték. Egyesek ezt tudták róla, mások azt.
Mit bizonyít mindez? István király koronájáról sincsenek minden kétséget kizáró bizonyosságok. Ott is egyesek ezt mondják, mások azt. Ekkor készült, akkor készült, nem is az, ami, itt volt, ott volt, amott volt. Legendák és valóságtartalmaik. Rémesen ingoványos terület. Csodaszarvas legendája pl. Mi igaz belőle? Valami köze, úgy gondolom, lehet a valósághoz, hiszen őseink vadászgathattak, és v. közben eltévedhettek, és ha eltévedtek rálelhettek néhány jó nőre. Nem akarom persze azt állítani, hogy tévedsz a végkövetkeztetésben (mármint, hogy a m.-i lepel hamis, és a papok csak butítják a népet vele) de azt viszont állítom, h érvelésed ennek bizonyítására kevés. A cikk egyébként nagyon jó, mert gondolkodásra késztet. Kritikám nem az írásmű kritikája, hanem a gondolatmenet kritikája! Üdv: én
persze, én se vagyok tévedhetetlen. elég sokat adok az intuícióra, és az tény, hogy a birka népet mindenki átveri. nekem valahogy gyanúsak ezek a leplek, a sok millió szög krisztus keresztjéből, tüske a koronájából, ilyen-olyan ereklye. kevesebb ereklyét jobban elhinnék. mivel itt pénzről van szó (a zarándok ugye jól megfizeti, ha megmutatják neki a cuccot), attól félek, semmi sem az, aminek látszik.
mindegy, én a saját intuíciómra hallgatok, te a magadéra, és ez így van jól.
amúgy hajrá angyal, te is üsd, ahol éred.
Egyetértek abban, h ez üzlet is, nyilvánvalóan az, és emellett még "marketing" is, ha szabad ezt a kifejezést használnom. Az egyháznak is kell a m., Az egyház se tévedhetetlen persze, mert emberekbúl áll, de úgy tudom az ereklyéket, csodákat stb a legszigorúbb viszgálatnak vetik alá, már csak azért is, mert egy leleplezett svindli igen rossz fényt vethet rájuk. Úgy, hogy… nem tudom.
jó, én az angyallal, nem a valláson akarok ütni, az angyal másról szól, talán valami eloxált depiről…
nem akartam összekapcsolni az angyalt a manoppelloi lepedővel, ez csak egy külön megjegyzés volt: várom a folytatásokat.
egyébként mi az, hogy eloxált?
Az eloxált: oxidálódott pl. fém. Kémiai eljárásban mesterségesen "eloxálnak" valamilyen elérni kívánt cél érdekében. A felület kap egy "eloxált" védőréteget, mesterségesen "rozsdásítják" így már nem fog természetes úton rozsdásodni. Egyébként a rozsdásodás: oxidáció. Az élő szervezetben is ez a folyamat játszódik le. Hosszú. Bonyolult.
Ja, akarom még mondani, hogy pl. vitrorlás-hajók fém-szerelvényei (bika, spanner, racsni, stb.) készülnek eloxált fémekből, ill. azt hiszem fém-ötvözetekből. A bikára akötelet vsvarják rá kikötéskor, a spanner az feszítő (dróthuzal) a racsni pedig forgó orsó, ami csak az egyik irányba forog, erre csavarják rá a vitorlák behúzóköteleit, hogy jól meg tudják feszíteni
Ez nagyon érdekes volt! Sosem hallottam még erről az ereklyéről.