Budapest egyik szép kerületében lakunk, ahol felhőtlen , derűs, nyugodt nyári délutánokon
nagyon kellemes a kertben beszélgetnia szomszédokkal, de általában bárkivel. A kapa és a metszőolló hadd pihenjen egy kicsit úgyis dolgoztak azok, no és a ,,gazdájuk" éppen eleget. Egy ilyen alkalommal mesélte a szomszédunk a következőt: Egy nyírségi városban laktunk és a város közelében volt egy kis tanyánk. Az országnak abban a szegletében a tanyákhoz tartozó földterület és a tanya területe nincs körülkerítve lévén, hogy az már minden lakott területtől távol eső külterület. Mindenki pontosan tudja, hogy hol a telekhatára és azt általában kölcsönösen tiszteletben is tartják. Amikor ez az eset történt, mi a feleségemmel nem voltunk nyugdíjasok. Dolgoztunk valahol.Csak a szabadidőmben tudtam kimenni a tanyára. Kellett az, hiszen falusi gyerek révén mondhatni, hogy a szívem azért kicsit még a földhöz ,,húzott" és oda húz ma is és jól esett a tanyán tenni-venni, egy kicsit foglalkozni a földdel. Volt egy kevés szőlőnk is. A tőkék felvoltak karózva. Gépkocsimmal mentem mindég ki a tanyára és ott volt egy szomszédom is. Ő állandóan ott lakott. Szegényebb sorban élt, éldegélt. Gondoltam, egyszer csak majd jön a tél és be kell a kazánjába fűteni. Jól jön majd neki az a sok nyesedék, fahulladék, ami egy gazdaságban egész évben összejön. Nekem nem kell, meg aztán útban van nekem. Szóltam neki egyszer, jöjjön már át és vigye el ezeket és vágja fel magának. Jó lesz az a télen tüzelőnek. Nem vitte el. Szólam még egyszer, de talán többször is, de nem vitte el. Egyszer csak beköszöntött az ősz vége, tél eleje, amikor már csípösebbek a hajnalok, reggelem és be kell gyújtani a kazánba. Akkor a szomszéd cselekedni kezdett. Észre vettem, hogy egyre jobban fogynak a szőlőkaróim! Naná! Hiszen azok puhafából vannak és könnyű azokat fűrésszel, majd fejszével felaprítani, nem úgy, mint az én nyesedékeimet fahulladékaimat. Egy kérdés ötlött fel bennem! Hogyan lehet neki, aki örökös pénzszűkében él tüzelője és vajon hová tűnhetnek az én szőlőkaróim? Szörnyű gyanúm támadt! Feltehetően azok a szomszéd bírtokára kerülhettek! Amint már mondtam, én gépkocsival mentem ki mindég a városból a tanyámra, de vasárnap még csak véletlenül sem jártam arra felé. Most viszont cselhez folyamodtam. Szokásomtól eltérően vasárnap egy korareggeli autóbuszjárattal utaztam ki a tanyámra és ott elrejtőztem a kis faházamban. Abban magamhoz vettem a vasvillámat és nem kellett sokáig várnom, amikor megjelent a szomszédom és elkezdte kihuzigálni az én szőlőkaróimat. Marokra fogva a vasvillámat kiugrottam a faházamból és rárivalltam a megrémült szomszédomra:
– Teszed le azokat a szőlőkarókat!Takarodj a tanyámól, mert rögtön megforgatom benned a vasvillámat!
A szomszéd ettől annyira megrémült, hogy szólni sem mert. Olyan gyorsan ,,elpárolgott" a helyszínről, hogy talán még köszönni sem volt ideje! Ez után az eset után minden szőlőkaróm épségben a saját helyén megmaradt! Nem bántotta azokat többé senki soha sem!
Pecás
1 hozzászólás
szerencséd volt – nem mindegyik szomszéd hagy fel ilyen gyorsan a "jó" szokásaival.