Boitini Kőtánc
A megalit emlékek körül minden misztikus, a kövek hatalmas mérete, a súlyuk, az elrendezésük, a kisugárzásuk, és nem utolsó sorban a látvány. Őseink kövekből építkeztek, kövekkel jelölték a határokat, kövek között végezték a szertartásaikat, a sírok fölé köveket állítottak. A szokások jó része ma is él, annak ellenére, hogy azt állítjuk, örökre vége a kőkorszaknak. Nyíltan vagy titokban, a köveket még ma is tiszteljük.
Menhir, henge, fogous, cairn, long barrow, dolmen, quoit, clochan, weem, dene-hole, broch – a Brit szigeteken lépten-nyomon belebotlunk ezekbe az ősi emlékekbe. Cornwalltól az Orkney szigetekig, mindenhol titokzatos kőkörök, magányos kő-óriások, rejtélyes építmények, földalatti járatrendszerek, mesterséges dombok, oltárkövek és temetők. Más országokban azonban csak elvétve találnak ezekhez foghatót, leszámítva persze Franciaország nyugati partvidékét. Ez azonban mindjárt érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy itt egy nagy, összefüggő földterület volt, és a mai Brit szigetek csak fokozatosan váltak el a kontinenstől.
Vow. Ez is nagyon misztikusan hangzik, lehet, hogy tényleg így történt, néhány millió évvel ezelőtt. De a híres Stonehenge csak Kr.e. 3100-2200 között, Newgrange Kr.e. 2500 körül, Maes Howe Kr.e. 1500-ban épült. Az ősrégi szónak komoly érzelmi töltése van, ugyanakkor nagyon relatív, mindenki számára egy kicsit mást jelent. Nekem is jobban tetszene, ha azt mondhatnánk, Stonehenge és a többi megalit sok millió éves; de sajnos semmi nem marad meg ilyen sokáig, amire az ember rátette a kezét.
Homo destruens. De miért csak a Brit szigetek vonzáskörzetében? Miért nincs egyetlen valamire való kőkör pl. Németországban?
Kőkörök ott is vannak, csak nem olyan közismertek. Az egyik a Steintanz von Boitin, vagyis a boitini Kőtánc.
Hol a csudában van Boitin?
Bizony, csak elég részletes térképen lehet megtalálni. Megvan a mecklenburgi öböl? Most tedd rá az ujjadat Rostockra, aztán húzd óvatosan lefelé, amíg meg nem találod Güstrow-ot. Güstrow és Sternberg között van Boitin, kb. egy vonalban Hamburggal, és ez már egyáltalán nem a Brit szigetek vonzáskörzete.
Miféle falvak meg városok vannak itt? Lüssow, Tarnow, Groß Schiesow, Bölkow, Warnow… Mintha Oroszországban járnánk. Csak nem az NDK-s időkből származnak ezek a nevek?
Ez egyszer nem, egykor itt vendeknek nevezett szláv népek éltek, 500-1200 között; a Balti tenger egész déli partvidékét Vendlandnak nevezték. Eltűntek a németség tengerében, bár még ma is élnek errefelé kasubok és szorbok, akik eredetileg szintén szlávok. A Boitin nevet is egy Boita vagy Boyta szláv istenségre vezetik vissza, bár én ilyet nem találtam. Még a legközelebbi a Bolotnyi, a lápok és mocsarak istennői vagy szellemei a balti országokban. A boloto szó mocsarat jelent, és a Boitinnal szomszédos falu, Tarnow mellett jókora mocsarat, vizenyős területet jelöl a térkép. Ennek persze nincs semmi jelentősége, mert a Boitin melletti bükkerdőkben már régen ott táncoltak a kövek, mire a vendek megérkeztek.
Táncoló kövek? Ezzel igazán bekerülhetnének a világ hét csodája közé.
Sajnos nem a kövek táncolnak, csak a kőkörök neve Kőtánc. A legenda szerint volt itt egykor egy Dreetz nevű falu, ahol egy szombati napon nagy lakodalmat ünnepeltek. A násznép evett-ivott, fejükbe szállt a bor, elhatározták, hogy kolbászokkal és kenyércipókkal fognak tekézni. Ez akkoriban nem égbekiáltó ostobaságnak számított, hanem gyalázatos bűnnek, és a büntetés nem is késett; Isten kővé változtatta a mulatozó társaságot, sőt még a menyasszony hozományával teli ládát is. A legenda egyik változata szerint a büntetés nem volt egészen váratlan, előbb megjelent egy ősz öregember, és figyelmeztette a magáról megfeledkezett násznépet. A felhevült emberek persze nem hallgattak a jó szóra, mire az öregember kővé változtatta az éppen három körben táncolókat. A közelben egy pásztor néhány birkát legeltetett. Az öreg azt mondta neki, tűnjön el azonnal, és hátra se forduljon, ha kedves az élete. A pásztor el is indult, de nagyon kíváncsi lett, mi az, amit nem láthat meg. Nem fordult meg, csak lehajolt, és a lába között nézett vissza. Vesztére, mert az öreg kővé változtatta őt is, a birkákkal együtt; ez a negyedik boitini kőkör.
A birkák mit vétettek?
Nem tudni, de a büntetés nem tart ítéletnapig. Minden évben egyszer, Szent János napján, június 24-én megjelenik egy piros madzag a legmagasabb álló kövön, amelyet a menyasszony ládájának neveznek. Ha egy bátor legény megrántja ezt a madzagot, a kövek visszaváltoznak emberekké, és az övé lesz a láda összes kincse. Úgy látszik, még nem akadt egyetlen bátor legény Mecklenburgban…
Nyilván egy régi legenda, amelyet úgy-ahogy keresztény ruhába öltöztettek. Mindenütt felbukkan egy rosszkedvű, ősz öregember, ahol valaha kelták éltek. Kenyérrel és kolbásszal tekézni, ez is csak valami nagyon régi dolog lehet. A keresztények számára még ennél is nagyobb bűn volt a tánc, különösen vasárnap. Aggódtak persze az emberek lelki üdvéért, de még nagyobb baj volt, hogy nem akartak felhagyni a pogány szokásaikkal. Úgy látszik, főleg Cornwallban fordult elő, hogy az emberek vasárnap is táncolni mertek, az égi hatalmak nem győzték kővé változtatni őket. A leghíresebb ilyen emlék talán a Stanton Drew Somersetben, ahol három kőkör van, két kő-sugárút, egy ledőlt menhir és hasonlók. Itt is szombaton volt az esküvő, szent kenyérrel nem tekéztek, de táncoltak megállás nélkül. Éjfélkor a hegedűs letette a hangszert, és hasztalan kérték, nem játszott tovább. Ha az ördög hegedülne, akkor is táncolnék, jegyezte meg elég meggondolatlanul a vőlegény. Meg is jelent egy sötétképű idegen, és olyan tüzesen játszott, hogy hajnalig táncoltak. Nem tudni, miért, de csak ekkor derült ki, hogy az idegen nem más, mint az ördög, aki aztán kővé változtatta a mulató társaságot. Van még egy másik rejtély is Stanton Drew körül: állítólag nem lehet megszámolni a köveket. Már sokan megpróbálták, de mind belezavarodtak. Ne hagyd ki, ha egyszer Bristolban jársz, vagy úgy 6 mérfölddel Bristoltól délre.
Megpróbálom… valahányszor 6 mérföldre leszek Bristoltól. Te azonban Cornwallt ígérted.
Máris megérkeztünk Cornwallba. Catchall közelében van egy méretes menhir, álló kő, amelyet Vak hegedűsnek neveznek. A legenda szerint egy lakodalmon húzta a talp alá valót, szombatnapon, és éjfélkor nem hagyta abba. Minions falu mellett három kőkör van, a Hajigálók, ők is azért váltak kővé, mert vasárnap táncoltak. Boskednan mellett kilenc lány vált kővé. A Vidám lányok 19-en voltak, gránitkövekké váltak a két zenésszel együtt, akik ma a körtől északkeletre álldogálnak, mint két menhir. Egy időben elég sűrűn fenyegette az embereket a kővé válás veszélye egész Angliában. Keswick mellett, a Tóvidéken 48 férfi jutott erre a sorra; de emberek voltak egykor a híres Rollright Stones, A hosszú Meg és lányai, a utóbbiak tiltott varázslás miatt. És ha már itt tartunk, a carnaci kövek egykor egy római légió voltak, Merlin változtatta őket kővé, esetleg Cornelius pápa (3. sz.)
Németországban is van egy párja a boitini Kőtáncnak, ez az Ádám tánca Neumarkban. Kicsit szokatlan a története, biztosan több elemből gyúrták össze. Egyszer, néhány száz évvel ezelőtt az embereknek éppen Pünkösd vasárnapján jutott az eszükbe, hogy kimenjenek a rétre, és ott meztelenül táncoljanak. Valami nagyon-nagyon régi szokás lehetett ez azokból az időkből, amikor a Pünkösdöt még shavuotnak hívták. Termékenységi varázslásnak nevezik az ilyesmit a folkloristák, de biztosan elérte a célját minden különösebb varázslat nélkül. 14 kört alkottak a táncosok, a körök közepén álló két menhirt sörhozóknak, a körön kívül álló kettőt zenészeknek nevezik; ma is látszik a hegedűjük.
Nagyszerű látvány lehet, mikor indulunk Neumarkba?
Volna itt egy kis probléma, éspedig az, hogy a látvány messze elmarad a nagyszerűtől. Az évszázadok folyamán az emberek elhordták a köveket építőanyagnak. A kisebbeket széttörték, de megpróbálkoztak a nagyobbakkal is. A boitini Brautlade pl. vörös gránit, és 2 m magas. Nagy fáradsággal véstek bele 13 szögletes lyukat, a feltételezések szerint azért, hogy felrobbantsák. Két másik követ 1830-ban vitt el egy boitini paraszt, akinek istállóküszöbre volt szükséges, és az volt a meggyőződése, hogy ezek szerencsét hoznak. Babonás emberek ledöntötték a dolmenek záróköveit; Szent Leven pedig azért tört szét Cornwallban egy logan követ, mert a nép jobban tisztelte, mint a templomban a szentképeket. 1824-ben egy Hugo Goldsmith nevű hadnagy és a HMS Nimble cutter legénysége merő szórakozásból lökött le ugyancsak egy logan követ a szakadékba. Avebury falut pontosan a kövek között építették, a 17-18. században, hogy mindig legyen kéznél építőanyag. Semmi érzékük nem volt a régiségekhez.
Mennyi maradt a boitini Kőtáncból?
Három nagy kör, szorosan egymás mellett. A legnagyobb, kb. 14 m átmérőjű körben ma kilenc kő áll, a második legnagyobb körben nyolc, a legkisebben hét; a negyedik ezektől 174 m-re van. Csak a pásztor maradt meg, és két birka. A látvány messze nem olyan impozáns, mint pl. a Stonehenge 5-7 m magas kövei, vagy a bridlingtoni Rudston-monolit a maga 7,65 méterével. A kövek megbújnak a fák között, a bükkerdőben, ahová azzal csábítgatják a turistákat, hogy itt még ma is el lehet tévedni.
Nem is tudom. Azt hiszem, nem szeretnék eltévedni. Nem sokat segítene ez a térkép. Egyébként ma is van itt egy Dreetz nevű falu.
Talán nem hívtak meg mindenkit a lakodalomra. A település nem régi, írásban először 1765-ben említették, éppen a kőkörökkel kapcsolatban. Akkoriban azt gondolták, egykor itt hozták az ítéleteket; el is nevezték az egyik követ Ítélőszéknek. Kissé kényelmetlen lehetett a bírók és a törvényszolgák számára.
Egész biztosan nem ó- vagy középkori bíróság volt. Ha már megépítették, biztosan itt is az volt a cél, mint az összes többi kőkör esetében.
Vagyis?
Az egészen romantikus ötleteket leszámítva, csak kétféle tudományos magyarázat marad. Mindenki ezek egyikét vagy másikát képviseli, kisebb-nagyobb variációkkal, de egyforma kitartással. A régészek azt mondják, hogy temetkezési helyek, a többiek meg azt, hogy valamiféle obszervatórium.
A régészeknek bizonyára igazuk van. Több kőkörben vagy a közelükben találtak temetkezési helyet. Az emberek kezdetben barlangokban éltek, és ott is temetkeztek. A későbbi, kőből épített temetkezési helyeik a barlangokat utánozták. Skóciában pl. a leggyakoribb típus a kőrakás alá rejtett sírkamra. Boitinban is találtak egy temetkezési urnát és két tűzhelyet; ahol talán elhamvasztották a halottakat. Az elmélet szerint a kövek nem mások, mint sírkövek.
Nem valószínű. Nem áll arányban a ráfordítással. Gondold el, egyszerű földművesek, vadászok, a neolitikumban éltek. Nagyon primitív szerszámaik voltak. Gond volt a munkaerővel is. Akkoriban összehasonlíthatatlanul kevesebb ember volt a földön, és átlagban 30 évig éltek. Szegényesen, rosszul táplálkoztak, különösen a téli hónapokban. Richard Atkinson angol csillagász kiszámolta, 1500 ember kereken 5 ½ évig dolgozott, amíg elszállították Stonehenge köveit Avebury-ból, 24 km távolságról. 1830 körül 18 pár ökör tudta csak megmozdítani a saumuri megalitsír fedőkövét. A bretagne-i Brisé nagy menhirje, amely most darabokra törve fekszik a földön, 380 tonna, és 18 m magas volt. El sem tudjuk képzelni, hány ember dolgozott Carnacban, hány év kellett a kövek felállításához. Carnacban senkit sem temettek el. A Silbury Hill nem megalit, de szintén Kr.e. 2500 körül emelték. Először nagy kőtömböket halmoztak fel, aztán a közöket kitöltötték kisebb kövekkel és törmelékkel. További kövekből teraszokat alakítottak ki, az egészet lefedték mészkő törmelékkel, kaviccsal és földdel. De csak egyetlen temetkezés történt, a domb tetején, az is a középkorban. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a kőkörökben való temetkezés inkább kivétel volt, mint szabály.
1837-ben egy Lisch nevű tudós végzett méréseket Boitinban. Szerinte a kövek között egykor áldozatokat végeztek, és a Kőtánc elnevezés talán azzal kapcsolatos, hogy az emberek táncoltak az áldozóhely körül.
Ezzel is csak a temetkezési elmélethez jutunk vissza. Az áldozati felajánlások címzettjei a halottak voltak. A halottakat kellett kiengesztelni, rendszeresen ellátni, hogy nyugton maradjanak, és ne zaklassák az élőket. A halottaktól való félelem egészen mély és ősi. A halott elvesztett valamit, ami állítólag nagyon fontos, irigykedik az élőkre, ott árt nekik, ahol tud. Az istenek egy része is egykor élő ember volt, és ha rendszeresen imádják, segíthetnek az embereknek, mindenfélét megadhatnak nekik.
Szívesen vitatkoznék ezzel az elmélettel, de manapság egyáltalán nem divatos. A kőkörökkel kapcsolatban meg végképp nem.
Akkor nézzük, mi a legújabb divat. Egysoros vagy kétsoros zakó, pepita, csíkos…
A 20. századtól kezdve azt gondolják a tudósok, hogy csakis obszervatóriumok lehettek, a nap, hold és csillagok földi megfigyelőhelyei. A boitini kőköröket primitív naptárnak nevezte Werner Timm, 1928-ban. Ezt írja, megkísérlem szó szerint fordítani: „Egy elgondolt vonal az északi iránnyal pontosan 133o11’29” szöget képez. Itt állapították meg a téli napfordulón a nap felkelése helyét. A hónap 28 napját a nagy Kőtáncon számlálták, amelyek 3 körében összesen 28 kő állt. A 13 hónapot = az év hold-körüljárásait (Mondumläufe des Jahres) a kis Kőtánc 13 kövén mérték: 13 x 28 = 364 nap. Ehhez számoltak egy, az első és második körök közötti (ma már megtalálhatatlan) kövön még egy napot; bizonyára ez volt az újév napja, amikor a téli napfordulót ünnepelték, és így volt teljes a 365 napos napév… Később a kőkorszaki csillagászoknak meg kellett állapítaniuk, hogy a naptár még így is pontatlan, és a negyedik kör körül még további 4 követ állítottak fel: 3-at szorosan egymás mellett, ezeken számlálták a közönséges éveket, egyet külön, a szökőévre. 4 évenként két napig ünnepelték a téli napfordulót, az újévet… A Kőtánc napforduló-irányát, amint az a csillagászati-matematikai számításokkal a földtengely ekliptika-változásaiból adódik, kb. Kr.e. 1181-ben rögzítették. A kőkörök tehát már több, mint 3100 évesek. Amit ma látunk, az csak az ősrégi csillagvizsgáló, míg a valószínűleg fából és agyagból épített kultikus templom már régen porrá omlott.”
Faguriga legyek, ha értem. Mi az elgondolt vonal és az északi irány, a pontosan 133o11’29” szög? Mi a bizonyíték arra, hogy a nagy Kőtánc 3 körében egykor 28 kő állt, hová lett a 4 kő a kis Kőtánc mellől, és főleg, mi az a napforduló irány, meg a földtengely ekliptika-változásai? Mi köze van az ekliptikának a föld tengelyéhez?
Nem is tetszett mindenkinek Timm elmélete, bár annyi kiderült, hogy néhány követ elszállítottak 1890 körül. Robert Beltz és Rolf Müller, bár nem együtt dolgoztak, mindketten számolási hibákat találtak az elméletben, és kijelentették, ha le is lehet olvasni bizonyos orientációkat a kövek mai helyzetéből, az még nem bizonyság arra, hogy az egészet obszervatóriumként használták.
Mi történt 1890-ben?
Talán csak annyi, hogy egy Emil Jürgens nevű erdész jó szándékkal, magánszorgalomból felállított néhány ledőlt követ, és megerősítette a földpadkát a körök körül.
Mégsem obszervatórium?
De, csak nem úgy, ahogyan Timm képzel. Beltz szerint obszervatóriumnak épült, de lehet, hogy később temetkezési célokra is használták. Rolf Müller kiszámolta, hogy Kr.e. 1800-ból származik, vagyis 1200 évvel régebbi, mint az archeológusok feltételezik. A kövek segítségével a hold mozgását figyelték meg.
És ha csak úgy egyszerűen felnéztek volna az égre? Nem hiszem, hogy a neolitikumban vagy a bronzkorban perc- és másodpercnyi pontossággal mérték volna a szögeket. Visszajutunk oda, hogy a ráfordítás nem áll arányban az eredménnyel.
Peter Hertel 1979-ben mérte fel a köveket. Teletoppal készítette el az alaprajzot, amiből főleg az derül ki, hogy az építmény nagyon bonyolult. Azt mondja, hogy a földműveseknek nagyon pontos naptári adatokra volt szükségük, és ezeket a legegyszerűbben úgy kaphatták meg, hogy megfigyelték, a láthatár mely pontjain kel föl a nap. Kezdetben talán megelégedtek a földbe szúrt fakarókkal. Aztán tartósabb megoldást kerestek, ezért állítottak köveket.
Vagyis tegyük fel, kijelöltek egy megfigyelő pontot, és minden hajnalban, vagy rendszeresen megmérték, hol kel föl a nap. Ha elérkezett egy bizonyos kőhöz, onnan tudták, hogy elérkezett a vetés ideje. Ugyanígy állapították meg az aratás és minden egyéb mezei munka idejét. A boitini kőkörök úgy működtek, mint valamilyen kőkorszaki komputer.
A komputer szó karriert csinált, amióta egy amerikai a neolitikum komputerének nevezte Stonehenget, amely a hold és a nap helyzeteinek pontos előrejelzéséhez szolgált.
Bizony, én még mindig nem értem. Ha nekem lenne egy búzaföldem, megnézném, hogy megérett-e, aztán szépen learatnám. Egyetlen kőkört sem építenék.
Nem gondolkodunk egyformán. A cambridge-i egyetem egyik professzora, Glyn Daniel becslése szerint 40-50,000 megalit emlék van Nyugat-Európában. Akadnak másutt is, pl. Indiában, de itt van a legnagyobb koncentráció. Ezeknek az embereknek valamiért nagyon fontos volt, hogy előre meg tudják mondani, mikor hol kel föl a nap a láthatáron, illetve hogy a nap mindenkori helyzetéből meg tudják állapítani a hónapot és a napot. Lehet, hogy erre nem volt szükség, a szó mindennapi értelmében, de valami mégis arra indította az embereket, hogy az égitestek mozgását különleges figyelemmel kísérjék. Minden régi vallásban kiemelt szerepük van az égitesteknek, főleg a napnak. Mindig a napé a központi szerep. Még ahol úgy látszik, hogy több napisten van, pl. Indiában, ott is az derül ki, hogy az egyetlen nap különféle megjelenési formái kaptak külön neveket: a fölkelő, delelő, lenyugvó nap, a fényével mindent átható, vagy a sötétséget elűző nap. Nyomon akarták kísérni a nap minden egyes mozdulatát, hogy megtudják, mit kedvel, mi van ellenére, mivel szerezhetnek neki örömet. Az csak bónuszpont volt, hogy közben lett egy jól használható naptáruk is.
És ezért végeztek kultikus cselekményeket a kőkörökben.
Ott is.
Valamit még mindig nem értek a te boitini kőköreiddel kapcsolatban. Stonehenge egy nagy síkságon áll, ahonnan kiválóan meg lehet figyelni az égitestek mozgását. De a boitini kövek egy sűrű erdőben állnak, ahol a fák kifejezetten akadályozzák a látási viszonyokat.
Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni a részletekbe, mert csak képeken láttam. C. Schumacher 1836-ból való festményén sötét és romantikus erdőrészletet látunk, a kövek eltörpülnek a fák között. Az újabb felvételek is hasonlók. Az egyiken 4 kő látható, amelyek kissé egymás felé dőlnek, és azt a benyomást keltik, mintha nagyon idős emberek tanácskoznának az erdő mélyén. A felvétel egész hangulata baljós. Ha semmi mást nem tudnék ezekről a kövekről, azt mondanám, fekete mágia.
Ami köztudomásúan nem létezik.
Ez teljesen attól függ, hogy milyen definíciót adsz a mágiáról. Nem kétséges, hogy az emberek jóra is, rosszra is képesek befolyásolni egymást valamint az sem, hogy az önbizalom megnöveli a képességeinket. Az egészséges önbizalom erőt és bátorságot ad, az viszont teljesen egyéni, hogy kinek milyen módon sikerül megerősítenie az önbizalmát.
Annyira, hogy meghúzza a piros madzagot?
Igen.
Hiszi a piszi.
3 hozzászólás
Kedves Müszélia!
Nagyon érdekes témáról, érdekesen írtál. A megalitikus kultúrákról szerintem már sokan elmélkedtek, most a szokásos éleslátásoddal és humoroddal Te is megtetted. Ezek a régi időkből származó, nagy kőtömbökből álló építmények megmozgatják a fantáziát. Pld. milyen érdekes, hogy az egyiptomi piramisok freskóin mindent megörökítettek: az életük összes mozzanatát. Csak a piramisok építését nem! Talán azért, mert nem is ők építették, csak használták őket. Beléjük temetkeztek. /Amit már megörökítettek!/ A menhíreknél is talán csak később temetkeztek oda, hamár úgyis ott voltak…Szerte a világon találkozunk a megmozdíthatatlan kőtömbök rejtélyével. A rejtély kettős, mi célt szolgáltak és hogyan építették, vagy állították fel őket a korabeli eszközökkel? Erről nekem is megvan a magam elmélete, talán egyszer majd megírom! Judit
Kedves Judit,
köszönöm, hogy elolvastad. Mindenképpen érdekes, hogy Németországban is van egy "Stonehenge," bár kevesen tudnak róla. Indiában sok van, talán nálunk is, csak meg kellene keresni.
Mindenképpen írd meg az elméletedet. Én most olvastam a Graham Hancock könyvét, azt mondja, hogy a Szfinx 5 millió éves (lehet, hogy kicsit kevesebb, de most nincs kedvem kikeresni), csak azért, mert szerinte nagy esőzések miatt van tele a teste sérülésekkel.
Most tudtam meg, hogy Lengyelországban is van egy csomó kőkör, amelyeket állítólag gótok építettek temetkezési céllal, és még sokkal nagyobbak, mint a boitini.