A 15. században annyira kedvelt moralitás-játékok közül ma csak egyet ismerünk, ez az Akárki (Everyman, Jedermann, amelyet Hugo von Hoffmansthal átigazításában 1920 óta többször is előadtak a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A moralitás-játékok allegorikus szereplői, többnyire a bűnök és erények, hosszú órákon át harcolnak a lélekért, aki mindent megtesz azért, hogy ne üdvözüljön; végül mégis megmenti az isteni kegyelem.
Az egyik, a maga idejében híres „játék” a Castle of Perseverance, az állhatatosság, kitartás, esetleg kegyelmi állapot vára, amely 1440 körül keletkezett Kelet-Angliában, valószínűleg Norfolkban. Ezen a vidéken az volt a szokás, hogy két-három város közösen adta elő a pazar díszleteket és felszerelést, tehetséges színészeket és nagy tömegeket megmozgató színműveket. Mivel állandó színházak még nem voltak, a közönség a szabadban helyezkedett el. A gyakori színváltozásokat kétféle módon oldották meg: vagy a közönség vonult színpadtól színpadig, vagy szekereken (pageants) alakították ki a színpadképet, és a szekeret egyszerűen elhúzták, amikor már nem volt rá szükség. A Perseverance érdekessége, hogy ránk maradt egy színpadi rajz, amely az előadás módját illusztrálja. A szokásoktól eltérően az előadásra kijelölt tér közepén „várat” építettek, a vár körül emelvényekkel, ahol az egyes szereplők ágáltak, és a közönség körben ült vagy állt. Még „árok” is volt a vár körül, amelynél tovább a nézők nem mehettek. Persze azt már nem tudhatjuk, hogy a gyakorlatban mennyire tartották be az előírásokat.
Mint valamennyi moralitás- vagy misztériumjáték, a Perseverance is nagyon hosszú (3649 sor), és csak csodálni lehet a színészeket, akik ezt a rengeteg verset megtanulták. A kéziratban vannak latin sorok is, de lehet, hogy ezek későbbi kiegészítések.
Humanum Genus (Emberiség) a főszereplő, akinek lelkéért a küzdelem folyik. A darab elején a Jó Angyal és a Gonosz Angyal pontosan elmondják neki, hogy mire számíthat; az ember azonban nem a jó tanácsra hallgat, hanem a Gonosz Angyal szolgáira, és nem egészen meglepő módon, itt a földön keresi a boldogságot. A kísértőknek könnyű dolguk van, mert az ember ezen a ponton végtelenül ostoba, és minden ígéretet elhisz.
A Kéjvágy szavai a Gonosz Angyalhoz:
Sátánra, te jó szolga vagy!
A népet könnyen átvered,
A vágyait korbácsolod,
Paráznasággal éteted.
Zabálhat zsíros húsokat,
Ihat, míg részeg nem leszen,
S ha végre innen elpucol,
Csukódjon rá a nagy pokol,
Mikor halálba elmegyen.
A Dőreség így fogadkozik:
Arannyal elvakítom őt,
Hogy jót-nemest vígan halaszt,
Utolsó napja el se jött,
Leláncolom én ezt a gazt,
Hogy jajgat majd, bolond paraszt.
Ember, gyerünk! Nem bánod meg,
Ameddig hozzánk tartozol,
Örökre dúsgazdag leszel,
Ki jó ruhákban zálogol.
Az ember nagyon örül:
Te Mária, irgalmazz nekem!
Lesz pénzem is, meg hírnevem!
Istennek én nem tartozom,
Amíg enyém a rét s a part,
A város és a vártorony.
Arannyal ujjaim kened,
És pénzes úr leszek soká,
Követlek téged, jó uram,
A hegyre, völgyre, bárhová!
Még van remény, mert az ember megvallja és megbánja a bűneit, mire befogadják őt a várba, amelyet a hét erény védelmez. Az emelvényeken elhelyezkedő bűnök – Test, Büszkeség, Torkosság, Harag, Irigység, Bujaság és Restség – támadást intéznek a vár ellen. A Test a legveszélyesebb, mert az összes többi bűn lakhelye:
Mi hangos lárma ott felül?
Hogy leng a zászló, és repül!
Mesés, ha szép lovára ül,
Nem is találok erre szót,
Csak bámulok, mint Góg-Magóg.
Lovag döbögnek, föld dobog,
Gyerünk, Világ! Most győzni én fogok!
Ronccsá leszel ma, úgy lehet,
Lövök vagy hurkokat vetek,
Lerontom, és hol állt a vár,
Mindent elönt a szennyes ár.
Az ember teste én vagyok,
És ellenségnek legnagyobb,
Töröm hamar,
Ha jót akar.
Indulj legott, merész fiú, rokon,
Nyilad kopogjon ékes pajzsokon,
Erény ha védő árkot ás,
Te tömd be azt, Bujálkodás!
Egy fürge némber kell neki,
A várból őt az hívja ki.
Rajta, támadás!
Fegyver s annyi más
Rántsa halálos bűnbe őt.
Az erények fegyverei a rózsák, ezekkel verik vissza a bűnök támadásait. Ez nagyon látványos lehetett. Az ember azonban ismét meginog, amikor a Mohóság vagyonnal kísérti meg. Már majdnem elfogadta a csábító ajánlatot, amikor a Halál eltalálja őt a dárdájával.
Szörnyű méreg az Halál,
Előtte ember meg nem áll.
Ha lesben állok és ölök,
Elhull a férj, a nő, kölyök.
Mindenkinek jó lecke lesz,
Akármit veszt avagy szerez,
Eljő megint az alkalom,
Ártó lepelben elfogom.
Úr és szegény, rab és szabad,
Ha én jövök, mind holt marad.
Enyém a tágas, nagy világ,
És retteg mind, ki jőni lát.
Nincs az a pénz vagy jutalom,
A dúlást abba nem hagyom.
A herceg fél, s remeg papod,
Amikor én odacsapok,
Túljárok mindegyik eszén,
Lándzsám hegyére tűzöm én.
Derék lovag, okos király
A néma sírba sírva száll;
A föld alatt megágyazok,
Vetek beléje bánatot,
És ártok úgy, ahogy tudok.
Bár mind kapál és háborog,
Csikó, mikor sövényre hág,
Előlem nincsen védelem,
Hiába lázad a világ.
Rám szórják az átkokat,
Ha a pestis látogat.
Utolsó pillanatában az ember Istenhez fordul, és kéri, hogy mentse meg a pokoltól.
Most megjelenik Isten, és hosszas tárgyalásba bocsátkozik a „lányaival,” akik a Kegy, Béke, Igazság és Igazságosság. Ez a jelenet, a jámbor szándék ellenére, nagyon szórakoztató. Bár Isten a dicsőség trónján ül, és lányai elméletben körülötte repkednek, az egész erősen emlékeztet a kispolgári rokonság megbeszélésére, amelyen csupán azt kell eldönteni, hogy megbocsássanak-e a család fekete bárányának. Isten lányai pontosan úgy érvelnek, mint a derék nagypapa vagy a szigorú nagynéni. Végül Isten enged a Kegy és Béke rábeszélésének:
Kedves leányom, Béke, jól beszélsz,
Rád hallgatok, szépen mondja Kegy,
Meg is hozom a szent ítéletet.
Ne kapja azt, mit fél, mit érdemel,
Nem átkozom, ha rosszul mérte fel.
A fény s az üdvösség legyen vele,
S a mennyországban örök lakhelye.
Az előadás ezzel a jámbor felszólítással végződik:
Jól tudod, hogy minden bűnnek
Eljön büntetése,
Élted elejétől fogva
Gondolj arra, hogy mi lesz a vége.
A középkori ember nem volt elkényeztetve; az efféle látványosság ritkaság számba ment, és mindig sikeres volt. A kegyes cselekményt sokszor burleszk betétek szakították meg, például a bohócok módjára ugrándozó ördögök pantomimjei. A reformáció után a protestáns közönség ízlésének már nem felelt meg az alacsony komédiázás, és a moralitás- vagy misztériumjáték szépen kiment a divatból. Kár pedig, mert a mai világban a hét halálos bűn helyett akár hetvenhetet is fel lehetne léptetni a színpadon, köztük egészen modern ördögökkel, amilyenek a Televízió vagy az Informatika.
2 hozzászólás
Gratulálok!
köszönöm. szeretem a kevéssé ismert angol írókat.