Konrad Elst nem tudom, milyen belga tudós (de gondolom, nyelvész, mert nem ért semmihez) nemrég írt egy könyvet (Update on the Aryan Invasion Theory), amelynek elméletileg az a témája, hogy volt-e árja invázió, vagy nem. Ezt a szálat hanyagolnám, mert semmivel sem jutottunk beljebb: lehet, hogy volt, de nem akkor – lehet, hogy nem volt, de másutt igen – egyáltalán semmi sem volt, és így tovább, ad nauseam. Mivel ezzel még nem lehet korlátlan számú lapot megtölteni, Elst még sok mindenféléről beszél, csakhogy hosszabb legyen a könyv.
Az egyik érdekes fölvetése az, hogy a finnugor és a dravida nyelvek rokonságban vannak egymással, ha ugyan nem édestestvérek. Elég egyetlen pillantást vetni a térképre, hogy belássuk, ez nemcsak természetes, de egyenesen magától értetődő. A dravidák az afrikai Szahel-övezetből vándoroltak be Indiába, mégpedig északról, hogy lerövidítsék az utat. A migráció kissé elhúzódott, időközben elvesztették a bőrük színét, meg minden egyéb típusjegyet. Aztán ezek a melano-afrikaiak (figyelem, a feketét jelentő latin szót, a negrót nem szabad használni, mert sértő, de ugyanaz görögül már korrekt) az Urál vidékén alaposan elvegyültek a finnek és a magyarok őseivel, genetikailag és nyelvileg, majd mint akik jól végezték a dolgukat, megalapították az újabban harappainak nevezett indusvölgyi kultúrát a Kr.e. 3. évezredben. Kr.e. 1500 körül jöttek a gaz indoárják, és a szegény dravidákat leszorították a szubkontinens déli végébe. Itt ismét visszafeketedtek, de rejtélyes okból az egyéb negro- vagy melano-típusjegyeket már nem vették vissza. Eddig Elst.
A történet teljesen hihető, legföljebb azt nem értem, hogy miért nem jutott eszünkbe már sokkal hamarabb. A Grimm-testvérek is örültek volna egy ilyen ütős, színváltoztatós, kerülőutas mesének.
Mi magyarok elég sokat keveredtünk az évszázadok során, genetikailag és egyébként, de még így se nagyon hasonlítunk a szenegáliakra vagy a szomáliaiakra. Néha még egymásra sem, ám erről nem mi tehetünk, hanem a turáni átok. A szőke finneken se sok látszik a nagy genetikai vegyülésből (a melano-frikai nem a közönséges, mezei szexet gyakorolja – fúj! – korrekt módon, genetikailag keveredik). A nyelvek azonban híven megőrizték az őskori kufirc emlékét. A rengeteg szóegyezés közül Elst csak egyet közöl: a ház finnül kota, tamilul kudi. Nem is tudom, nekem eddig más fogalmaim voltak a szóegyezésről. Szerencsére vannak egyéb „egyezések” is: a dravida és uráli nyelvek egyaránt kerülik a zöngés és hehezetes mássalhangzókat, valamint a mássalhangzótorlódést a szavak elején; vannak közös suffixumok, és közös a vokális harmónia fonológiai princípiuma, amely utóbbiról Elst sajnos nem közöl bővebb részleteket.
Suffixumok és princípiumok ügyében nem nyilatkozom, de emlékeim szerint a magyar nyelvben mindenféle betűvel kezdődnek szavak, így a zöngés mássalhangzók is köztük vannak; persze az is lehet, hogy Elst elképzelései szerint a magyar nyelv már nem is „ugor”, sőt uráli sem, mert pár sorral később elárulja, hogy az uráli nyelvcsalád tagjai, a dravidán kívül, a török, mongol és tunguz, továbbá nagyon valószínű, hogy a koreait és a japánt is ide kell sorolni – itt már végképp elvesztettem a fonalat, mert ha van két nyelv, ami tuti nem hasonlít egymáshoz, vagy két nép, amely a világon a legjobban utálja egymást, akkor az a koreai és a japán.
A kalandvágyóbb dravidák a közép-ázsiai tokhárokat is fölkeresték, géncsere célból, ami úgy látszik, kizárólag orálisan történt, mert a dravida szavak alaposan megtermékenyítették a tokhár nyelvet. Mivel ez már jó ideje kihalt, elég bajos ellenőrizni a szóegyezéseket. Gondolom, ezek is olyanok lehettek, mint a fent említett kota és kudi.
Bernard Sergent, Elst francia kollégája szintén lelkesen támogat minden dravida elméletet. Ő azt álmodta, hogy a Szahel-övezet melano-afrikaijai a Közel-Keleten át migráltak Indiába, de az összes többi részlet stimmel. Az uráli-dravida nyelvrokonság is. A földrajzi távolság áthidalását illetően Sergent egy igazán tudományos magyarázattal rukkol elő: Lehetséges, hogy egy dravida csoport levált a menetoszlopról, és Mezopotámiából egyenesen az Urál hegységbe tévedt.
Vessünk ismét egy pillantást a térképre: tényleg lehetséges, hogy valaki az Eufrátesz partján elcselleng, és csak az Urál tövében veszi észre, hogy hoppá, ezt mégsem kellett volna, most aztán hogy fogom megalapítani az indusvölgyi civilizációt?
A másik kérdés, hányan voltak azok a csellengők, hogy tökéletesen le tudták vezényelni a genetikai, nyelvi és egyéb keveredéseket?
A kota/kudi „szóegyezésért” ugyan kár volt.
Maguk a dravidák egészen mást mesélnek a migrációról. Ők mindig is őshonosak voltak Tamil Náduban, meg azon a nagy földterületen, amennyivel valaha nagyobb volt az indiai szubkontinens, és amely azóta nyomtalanul elsüllyedt. A föld nélkül maradt tamilok meg mi mást tehettek volna, elköltöztek a Szahel-övezetbe. Természetesen az Urálon át. Magam is ezt az útvonalat választanám, a Komorin-foktól Dakarba.
1 hozzászólás
:))))))
Nem is mondok többet.
Mindig érdekel, amit írsz…