Mindegyre felteszem ezt a kérdést, gondolván, hogy nem sértek meg vele senkit, hiszen csak becézgetni próbálok és nem kicsinyíteni, óvni és nem sértegetni, ami sajnos nagyon nehéz ebben a túlérzékeny és túl sértődős világban. Manapság jobban kell vigyázni egy jóindulatú tanácsra, mint két rosszindulatúra, mert az érdektelen segítőkészség mögött azonnal a rosszindulatot vélik felfedezni, míg a cukormázba tálalt mérgező nyalánkságot úgy bekapják az emberek, mint a pisztráng a műlegyet és úgy is járnak vele. Teszik mindezt annak ellenére, hogy tudják mennyire ártalmas a cukor, akár kevés van belőle, akár sok.
Visszatérve a sietésre, mert ez lenne a téma és még a végén elcsatangolnak gondolataim, ha nem sietek összeszedni őket és esszét írok jegyzet helyett.
Az üzletember szindróma volt az, ami kiváltotta belőlem az írhatnékot e témában, miután egy idő óta mindegyre csak azt veszem észre, hogy nincs kivel egy épkézláb párbeszédet folytatni élőben, annyira siet mindenki elfoglalni magát valamivel, ha nincs más akkor egy teljesen fölösleges telefonbeszélgetéssel. Teszik az emberek mindezt annak ellenére, hogy tudják a sok mobil beszélgetés károsítja az agyat, igaz mit is csináljon szegény fejük, ha már a telefontársaságok annyi percet adnak, amit majdnem képtelenség lebeszélni, ezért sietni kell nehogy kárba vesszenek a drága percek. Mert olcsó percet nem lehet venni, ami olcsó az olyan kevés, hogy a legelső saroknál el is fogyott, ami meg drága az olyan sok, hogy mindenkiből üzletembert csinál, kiváltva ezt a szindrómát.
Meglehet van akit nem zavar, de engem nagyon bosszant, amikor találkozok egy ismerőssel, váltunk néhány szót és máris felcsendül az első követelőző dallam és így hárman beszélgetünk, ami ugyebár már nem párbeszéd. Otthonról hívják és tudatják, hogy siettében elfelejtette lehúzni a WC-t, ami nagyon kellemetlen az otthon maradottaknak, mert nem tudták, hogy görény költözött-e a lakásba, vagy szkunksz…stb. Ha nem hívják akkor ő hív, tudatva az otthoniakkal, hogy vigyázzanak, mert a reggel sietett és elfelejtette lehúzni a klotyót, de még papírt sem tudott használni, mert elfogyott…stb. Én meg álldogálok, amíg el nem ér a hasmenés a sok szófogadástól és némán integetve lelépek, nehogy megzavarjam a fontos tárgyalást.
Igen ám, de a kívülálló nem így látja, mert az egy elfoglalt, tárgyaló üzletembert lát, aki mellett ott ácsorog egy nyavalyás nem tudva melyik lábára álljon.(bosszúságában)
Erre megy ki a játék, mindenki borzasztóan fontosnak akar tűnni, a nagy sietséggel annyira elfoglalja magát, hogy a végén szindrómát kap tőle, ami nem vírus, de ragályos.
Vicces a Pató Pál úr esete, de szerintem röhögni való, ami most végbemegy és alkalomadtán egy két könnycsepp is kipotyoghat, ha nagyon ráz a görcs.
Mi veszi rá az embereket arra, hogy mindig olyanoknak bizonyítsanak, akiket úgysem érdekli ez, eltávolítva azokat, akiket érdekelne, ismerősöket, barátokat sőt rokonokat is, mindig sietve maga se tudva, hogy hová.
Hova sietsz hát emberke, ha egyszer nem kerget a tatár!
8 hozzászólás
Szia!
Megint jó a téma, és kacarásztam, jó nagyokat miközben olvastam, a megfogalmazáson. Valóban sietősre vettük a dolgainkat, és hogy a mobilnál maradjak, én személy szerint olykor-olykor fölhöz tudnám csapni, mert szól az, ha kell, ha nem. Akinek a munkájához elengedhetetlen kénytelen hasznélni. Mondjuk nem akkor, amikor valakivel aki szemben áll velem, éppen beszélgetek. Van azon funkció és arra találták fel a gombokat, hogy használjuk is. Meg visszahívás is van a lehetőségek között, csak ugye az pénz. Üzleti oldalról megközelítve pedig, mondjál kettőt, amibe nincsen?:-) S, hogy hová sietsz emberke? erről egy vicc jutott eszembe Székelyéktől.
Ők nem sietnek.
A Székely ember és felesége civakodnak. Megunja a férfi a veszekedést és elmegy.
25 év múlva visszajön.
Kérdezi az asszony.
-Hol voltál ?
-Kint.-feleli a Székely
Szeretettel:Selanne
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Ez megint hatalmas :))))))))))
Másrészt viszont, a józanságig igaz, ha a humortól lecsupaszítjuk.
De kérdem én: le kell-é csupaszítani, ha egyszer ÍGY is meg lehet írni?
Hiszen az evidenssé vált elemek annyira uralnak már mindent, hogy gyakorlatilag az a lökött, aki ne így gondolja.
Az irónia a fegyver ez ellen, talán kizárólag. Az öniróniával vállvetve.
Megint jót írtál, Nimród leszármazottja, gratulálok!
Kedves Selanne! Jó a vicc a székelykével, csak gondolom a mobilos idők előtti, mert egyébként rácsörgött volna az asszony, mire elért a pajta sarkáig. Szeretettel: István
Kedves Andrea! Köszönöm, hogy osztod a véleményem a témában. Erről nagyon csupaszon nem lehet írni, mert a legtöbben úgysem veszik komolyan, így legalább egy kicsit szórakozni lehet rajta, esetleg elgondolkodni az íratlan mobilos illemszabályokon. Szeretettel: István
Jó az írás, nagyon jó! Annyi benne az irónia, amennyi kell, sem túl sok, sem kevés. Remek!
Abban is egyet értek Veled, hogy a mobil telefonokkal már igencsak túlzásba esünk.
Üdvözlettel
Ida
Igyekszem visszafogni magam kedves Ida, oka ennek épp a túlzott sértődékenység. Borzasztó érzékeny ma mindenki, ha véletlenül a szemébe mondják az igazságot. Szeretettel: István
Keves István!
Jó Nálad időzni, mert olyan jó a humorod, hogy az embernek biztosan jó álmai támadnak majd éjszaka. Ami pl. rám, nagyon rámfér. Ugyanis szeretem az álmokat. Éppen a múlt héten tettem föl egy kötetet a világhálóra. Gondoltam mások is szeretik a könnyebb műfajokat.
Nagyon jó az íásod, különösen a mobilozással kapcsolatos rész ragadott meg engem. Sok ismerősöm van nekem is, aki folyton telefonál. Ha nálam van, akkor ötperenként megy át a másik helyiségbe, hogy ott nyugodtan megbesélhesse a mindig nagyon fontos eseményeket, amiket nem lehet elhalasztani…
Jó időtöltés volt olvasni Téged, akarom mondani, amit írtál.
Csak így tovább, írjál sokat.
Üdvözlettel: Kata
Bizony, az ember észre sem veszi és könnyen megbánt másokat olyasmivel is, amivel egyáltalán nem volt szándéka. Nálam is sokat csörög a telefon céges ügyben, a hívó fél nem tudhatja, hogy irodában tartózkodom vagy éppen a gyerekeimet viszem játszótérre. Amikor viszont beszélgetek valakivel, esetleg postán állok a sorban és úgy fogadok magánhívást, mindig kérek egy kis türelmet és visszahívom később, nem kezdek bele a beszélgetésbe alkalmatlan időben. Pont azért, amiről te is írtál, miszerint a várakozónak kellemetlen ott ácsorogni és hallgatni a nem rá tartozó csacsogást.
Egyébként nem győzöm magam ismételni az iskolai illemtanóra szükségességéről.