A tánc az egyik legkifejezőbb eszköz, amit az ember ismer. Oly sokszínű, sokrétű ez a művészeti ág. Most a tánc egyik műfaját: a balettet járjuk körül. A kérdéseimre: Tóth Odett Dalma, balett-tanuló válaszol.
– Mióta balettozol?
– Már öt éves korom óta, azaz hat éve kezdtem bele a balett-táncba. Ó, te jó ég!
– Nos, gondolom, öt évesen nem te döntötted el, hogy ez a műfaj érdekel. Akkor, hogy kerültél bele ebbe a ’világba’?
– Nos, hát igen. Édesanyám indított el ezen az úton, mert látta, hogy mennyire élvezem a táncot, így beíratott a tánciskolába. Anyukám úgy gondolta, hogy a lányokhoz a balett illik a legjobban, mert megtanulhat a gyerek egyenesen, szépen járni s kecsesen mozogni.
– És tévedett?
– Ó, dehogy. Ám a kecsesség mellett megtanultam a fegyelmet is. (Persze nem vaspálcával szabályoznak a tanárnők) Nem beszélgettem, mert figyelni kellett az apró lépésekre is.
– Milyenek a próbák?
– Nehezek és hosszúak, rájuk kell szánni időt, ámde meg lehet szokni. Sokszor, egymás után gyakoroljuk a részleteket, mert a balettban nagyon fontos a precizitás. Teljes figyelmet igényel, hisz nem éppen a legkönnyebb elsajátítani. Fontos a ritmus érzék és kell egy kis tehetség. Hála az égnek, én úgy érzem, hogy engem megáldott a sors azzal.
– A rengeteg próba, azért csak vezet valahova? Esetleg versenyeken is részt vettetek már?
– Hát persze. Most nyáron indultunk el először országos versenyen, ám meg is lett az eredménye. Az első helyen végeztünk a II. Országos Klasszikus Balett-versenyen. (Én vettem át a díjat) A barcsi Modern táncversenyen pedig, I. és II. helyen végzett a csoport.
– És mondd, mit éreztél mikor a kezedben tartottad a serleget?
– Megkönnyebbülést. Éreztem, hogy az eddig befektetett munkám nem hiába van. A zsűri kiemelte, hogy nehezebb koreográfiát tanultunk meg. Ezen megörültem, hogy a képességeinket, a korlátokat is túl lehet szárnyalni – legyünk akárhány évesek – ha elszántak vagyunk.
– Mit mondanál azoknak, akik most szeretnének belekezdeni?
– Legyenek mindig erősek. Ne adják fel az első alkalomnál, ha az esetleg nem sikerül. Figyelni, tanulni kell a lépéseket, érezni a zenét, és fegyelmezetnek maradni minden helyzetben. Mert ha jó vagy, kitűnsz és sikereket érhetsz el, s ezzel nemcsak a tanárodat, a családodat kápráztathatod el, hanem magadnak is örömöt okozhatsz.
3 hozzászólás
Jó, bár kicsit furcsa, mert egy 11 éevs gyerek nem épp így beszél… Bár ki tudja, mit tesz a balett 🙂
Egy interjút mindig átírnak, úgyhogy szerintem oda se neki.:)
Ja lehetne egy iciri picirit gyermekibb ha már egy 11 éves gyerekről van szó.
Kedvem támadt a balettozásra az interjútól de már sajna késő. 😉