Ma közkívánatra a levitációról fogunk beszélni. Nem hittem volna, hogy ez a jelenség ennyire érdekli az embereket.
Érdeklődés van, de nem a megfelelő szinten. A legtöbben megelégszenek az utánzással. Criss Angel, Balducci, King Rising, Zero Gavity, Elevator, Golden, Fearson’s Fantastic Flotation és hasonló módszerek szédítik az embereket. Lényegében arról van szó, hogy hosszú nadrág vagy kabát védelmében, lehetőleg rosszul megvilágított helyen kibújnak az egyik cipőjükből, és a másik lábukat fölemelik. A cipőket valahogy összekapcsolják, hogy együtt emelkedjenek, és a megfelelő szögből úgy látszik, mintha teljesen a levegőbe emelkedtek volna. Persze a „lebegés” még egy percig sem tart, különben rájönnek a trükkre. Mások egy kis lábtartót szerelnek az egyik cipőjük talpára, amit aztán gumival vissza lehet húzni a takarásba.
Láttál már ilyet?
Számos videó van a neten. Valaki hason fekszik a levegőben, jó hosszú ideig, és ez nagyon látványos. Sajnos nem a levegőben hasal, hanem egy kis asztalon, de nagyon szórakoztató elnézni, hogy mire képes az illúzió.
Minket azonban nem a trükkök érdekelnek, hanem a valódi levitáció. Ehhez azonban először is meg kell határoznunk, hogy mit tekintünk valódi levitációnak. Pl. sokszor halljuk, hogy ugyanaz, mint a telekinézis: tárgyak fölemelése, mozgatása csupán az akarat, az elme, ód-energia, akármi más erejével. Levitációról beszélnek, ha az úgynevezett spiritiszta szeánsz során az asztal vagy más bútordarab fölemelkedik.
Miért ne, hiszen a szó a latin levare-ból származik, és egyszerűen fölemelést jelent. Már szinte bosszantó rendszerességgel váltják egymást az önjelölt szakértők, akik előadják, hogy a nagy piramis vagy a Stonehenge köveit okkult erők emelték föl és vitték a helyükre. Nekem az a megoldás tetszik a legjobban, amelyet egy 10. századi arab történész, Al-Maszudi mesél el a világ történetét összefoglaló 30 kötete egyikében. Azt mondja, egy mágikus papiruszt helyeztek el a kő alatt, amelyet meg akartak mozdítani. Aztán egy fémrúddal ráütöttek a kőre, mire az fölemelkedett és elindult egy kövezett úton, amelyet mindkét oldalról fémoszlopokból készített kerítés szegélyezett. A kő megtett egy bizonyos távolságot, aztán leereszkedett a földre. Az eljárást addig ismételték, amíg a helyére került. Csak egyetlen magyarázattal maradt adós Al-Maszudi: hogyan, miképpen emelték föl a követ legelőször, amikor elhelyezték alatta a mágikus papiruszt.
Pedig milyen tudományosan hangzik. Mintha nagy mágnesek erejét vették volna munkába a piramis építői. De ne gondold, hogy csak a piramisokat és a Stonehenge-t fonják körül a legendák. Hasonlókat mesélnek szinte valamennyi megalit építményről, a baalbeki Jupiter-templomtól kezdve a boliviai Nap-kapuig. A görög mitológiában Amphion, Zeusz egyik fia zenével mozgatja a sziklákat. 20. század elején a svéd Henry Kjelson és Dr. Jarl állítólag látták Tibetben, hogy 13 dob és 6 kürt hangja emelte a levegőbe a kőtömböket. Nem teljesen lehetetlen, hogy a régiek ismerték a technológiát, mert ma is vannak sikeres kísérletek. Mindig akad néhány ember, aki pusztán az akarata vagy a koncentrációja erejével fel tud emelni egy-két kisebb tárgyat, gyufásdobozt vagy pingpong labdát. Nem csalnak, és maguk sem tudják megmondani, hogyan csinálják. Ez mind nagyon izgalmas, de nem levitáció. Levitáció az, amikor egy ember emelkedik föl a levegőbe, külső segítség nélkül, és egy ideig ott is marad.
Jól hangzik, de teljesen hihetetlen. Mindig van valami külső segítség, pl. a középkorban azt gondolták, hogy a levegőbe emelkedőket az ördög tünteti ki különleges figyelmével. Az ördög tartja a levegőben a boszorkányt, amikor seprűnyélre pattan és repül. Manapság az ördögöt poltergeistnek, zajos szellemnek szokás nevezni. Akármi is legyen a poltergeist, ördög vagy rosszul koordinált energiák halmaza időnként fölkap valakit a levegőbe, többnyire egy gyereket. 1906-ban Clara Germana Cele, egy 16 éves dél-afrikai diáklány emelkedett föl a levegőbe, látszólag minden ok nélkül. Hol függőlegesen lebegett, hol vízszintesen, és csak akkor tért vissza a földre, amikor meghintették szentelt vízzel. Mindenki meg volt győződve arról, hogy a lányt megszállta egy démon.
És mi lett a történet vége?
Antiklimax. Az exorcizmusok sorozata nem használt, de közben a lány felnőtt, férjhez ment, és nem repült többé. Már most, ebből többféle következtetést le lehet vonni, már amennyiben igaz a történet.
Nem lehetetlen; úgy értem, ha leszámítjuk a démon szereplését. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy valaki a levegőbe emelkedik. Így járt egy Janet Harper nevű 11 éves kislány 1977-ben, Enfieldben. Szerencsére a szülei nagyon felvilágosult emberek voltak. Rögtön tudták, hogy a kislányt nem egy démon tette föl a szekrény tetejére, hanem a poltergeist.
Nem is ez itt a kérdés, hanem hogy beszélhetünk-e külső segítségről, vagy pontosan mi számít külső segítségnek.
Én csak valami egészen durva beavatkozásra gondoltam, pl. ha valakit mechanikus eszközökkel emelnek föl a levegőbe. Néha mindenféle huzalokról hallunk, bár nem világos, hogyan csinálják. Nem sorolnám ide a jóga vagy meditáció során, médiumi vagy sámántranszban, misztikus révületben keletkező levitációt. Ezek nem külső segítségek, csak kiváltó okok; maga a folyamat belül, az ember szervezetben játszódik le. Ha ugyan egyáltalán lejátszódik.
Nem játszódik le. Egy időben nagy hírverés volt Mahársi jógi és az úgynevezett transzcendentális meditáció körül, főleg a Beatles átmeneti érdeklődése miatt. Most már eltelt néhány év, és nyugodtan állíthatjuk, a TM-ben nincs levitáció. Lótusz-ülésben ülnek a földön, és helyből felugranak a levegőbe. A jógi-repülés persze nem tart sokáig. Aztán jól megütnék magukat, ha nem készítenék ki jó előre a párnát és a habszivacsot.
Mahársi azt mondja, hogy mi nyugatiak túl nehezek vagyunk, nincs bennünk elegendő spiritualitás.
Ez csak kifogás. Nincsenek külön hindu lelkek és nyugati lelkek. Ha a TM módszere hiteles lenne, márpedig nem az…
Mahársit még senki sem látta odafönt a levegőben. De szinte mindenki hallott már egy jógiról, aki úgy lebeg a levegőben, mint egy tollpihe. Phra Acharn Sao, egy thaiföldi buddhista szerzetes azt mondja, meditáció közben gyakran támadt olyan érzése, mintha fölemelkedett volna. Egyszer kinyitotta a szemét, és látta, hogy kb. 1 m-el a padló fölött lebeg. Sajnos olyan hirtelen szakadt meg a meditációja, hogy leesett, és jól megütötte magát. Később óvatosabb lett, csak résnyire nyitotta ki a szemét. További ellenőrzés céljából egy kis tárgyat tett a kunyhó mennyezetének a közelébe, aztán amikor a legközelebb úgy érezte, hogy levitál, megkísérelte lehozni a tárgyat. Nem mindig sikerült, de az egésznek van egy más szépséghibája is: nem látta senki. A levitációnak nincs tanúja. Tehát vagy elhiszed neki, mert ő thaiföldi és buddhista és szerzetes, vagy nem.
Szívesen elhinném, de ennek éppen olyan kevés a bizonyító ereje, mint a te szerzetesed beszámolójának. Meggyőzőbbnek hangzik, ha többen is látják, mint pl. azt a jógit vagy fakírt, akivel Louis Jacolliot francia utazó találkozott a 19. század végén. Ezt írja a könyvében, Okkult tudományok Indiában és a régi korokban, amely 1884-ben jelent meg: „Elvette a vasbotot, amit én magam hoztam Ceylonból, a jobb kezével erősen rátámaszkodott, és merően nézte a földet. Elmondott néhány mantrát… majd fokozatosan a föld fölé emelkedett. Lábait már előbb keresztbe tette, és semmit sem változtatott ezen a tartáson, amely éppen olyan volt, mint a bronz Buddha-szobroké… Több, mint 20 percen át vizsgáltam, hogyan csinálja. Láthatóan nem a bot tartotta meg, amelyen később már csak egészen könnyedén tartotta a kezét.” Megkérdezte a jógit, hogyan van ez, ő azonban csak mosolygott, és azt felelte, ákása.
Ennél mi sem természetesebb.
Mások is láttak hasonló bemutatót, vagy nem tudom, hogy nevezzem, pl. 1936-ban az angol P.Y. Plunkett és a barátai. Egy Szubbajah Pullarar nevű jógi produkálta magát. Neki is volt egy botja, amelyet vászonba csavart, és az egész csak 4 percig tartott. Úgy értem, 4 percig láthatták őt az angolok, mert a levegőbe emelkedés és leszállás egy sátorban történt, amelyet a mester segédei építettek és bontottak el. A jógi nem hipnotizálta a közönségét, mert fényképek is készültek. Szubbajah Pullarar az egyik kezével a botra támaszkodik, egyébként vízszintesen fekszik a levegőben.
Ez a külső segítség tipikus esete. Sátorlap takarásban és segédekkel, ez nem levitáció, hanem trükk. Nem ugyanaz a kategória, mint Milarépa, a híres tibeti jógi, aki sétált, pihent, sőt aludt a levegőben. Ő nem az ákására hivatkozott, hanem az univerzális életenergiára, amelynek a neve Indiában prána, Kínában csi és Japánban ki. Bizonyos légzéstechnikák és vizualizációs gyakorlatok emelik föl a levegőbe a jógi testét.
Mikor volt ez?
A 13. században.
Nem tudsz valami újabb, kevésbé mitikus eseményről?
Tibet természetesen a csodák hazája, és a múlt században Alexandra David-Neel látott egy jógit, aki súlyos vasláncokat cipelt magával. Azt állította, már olyan könnyű lett a teste, hogy különben elrepülne.
De nem repült el.
Sajnos nem. A katolikus egyház azonban több szentet ismer, akik ezt megtették minden nehézség nélkül. Transzban, vagy csak elragadtatott állapotban emelkedtek a levegőbe, egészen spontán, és az arcukat, vagy akár az egész testüket nagy fény vette körül. Valamilyen oknál fogva levitációban az olaszok vezetnek, a felsorolt 20 személy közül 11 született Itáliában. A 21-ik Jézus, mert a mennybe emelkedett, és a 22-ik, nem egészen világos okokból, Simon mágus. A Bibliából csak annyit tudunk róla, hogy ördögi tudományt gyakorolt Szamáriában, aztán keresztény lett, mert azt remélte, hogy akkor nagyobb okkult erőket szerez. Pénzt is kínált cserébe a kézrátétellel való gyógyítás tudományáért. Péter elutasította, ő pedig megbánta, hogy ilyen ajánlatot tett. Tegyük fel, hogy ennyi az igazság, Simon mágus története azonban folytatódik. Rómában ismét találkozik Péterrel, és hogy bebizonyítsa, mennyivel jobb nála, nagy tömeg szeme láttára a levegőbe emelkedik. Péter azonban elmond egy imát, Simon leesik a földre, és összetöri magát. Szamáriában másként tudják. Szerintük Simon Nero császár udvari mágusa volt, bárkit meggyógyított, a követ kenyérré változtatta, szabadon repült a levegőben, a tűz nem égette meg, láthatatlanná vált, és még sok hasonló csodát tett. A lábát Péter törte el, amikor utánozni akarta Simon repülését.
Régen volt, igaz se volt. És a szentek? Újabban elég szigorúan vizsgálják, kit érhet ez a kitüntetés.
Újabban igen, de a kereszténység első évszázadaiban erre nem volt lehetőség. A mi listánk 1225-el kezdődik ekkor született Aquinoi Tamás dominikánus teológus és filozófus, akit sokszor láttak lebegni a templom padlója fölött. Aztán Sienai Katalin a 14. században, Archangela Girlani, aki a 15. században alapított egy karmelita kolostort Mantuában, és két repülés között számos csodát tett. Más repülő szentek Philippo Neri, a kereszt János-Józsefe, Francis Fasani, a kereszt Pálja, Alphonsus Liguori, Krisztina, Gerard Maiella, Don Bosco és Gemma Galgani. Mindről azt mondják, hogy nagyon lemondott életet éltek, állandóan böjtöltek, alig aludtak; csak félig voltak a földi világ állampolgárai. A nem olaszok is nevezetes személyek, pl. Avilai Teréz, aki akár fél órán át lebegett a levegőben. Ezt írta: „Amikor megpróbáltam ellenállni, mintha egy nagy erő emelt volna föl a lábamnál fogva. Nem ismerek semmit, amihez hasonlíthatnám, de sokkal erősebb volt, mint más lelki vizitációk; úgy éreztem, mintha darabokra zúzott volna.” Alcantarai Péter franciskánus szerzetes a levitációkon kívül arról volt híres, hogy soha nem feküdt le, csak ülve aludt egy keveset; hetente egyszer evett, akkor is hamut vagy földet kevert az ételbe, évekig járt lesütött szemmel, és a rendtársait csak a hangjukról ismerte. Szabad idejében ostorral verte magát. Más levitálók a spanyol xavéri Ferenc, a jezsuita rend társalapítója, aki mindenkit megtérített Goában, Travankorban, Sri Lankán, a Malakka szigeteken, Japánban és Kínában; a német Christina von Stommeln, a tongereni Ludgardis, Michel Garicoits, klavéri Péter és a mexikói Miguel Pro. Thaumaturgus Lukács élt a legrégebben, a 9. század végén vagy a 10. század elején született Aeginában, Görögországban. Mindössze ennyi szentet találtam, de könnyen lehet, hogy ez a lista nem teljes.
Nem bizony, hiszen kihagytad a leghíresebbet, copertinoi Józsefet.
Abban igazad van, hogy copertinoi József (1603-1663) nagyon híres, sőt valahányszor a levitáció szóba kerül, két nevet biztosan megemlítenek. Az egyik az övé, a másik Daniel Douglas Home. De copertinoi József nem volt szent, vagy legalábbis hivatalosan nem volt az. Sőt többször is fölkeltette az egyházi hatóságok, az inkvizíció gyanúját, és bár nem bántalmazták, soha nem tudott megszabadulni az eretnekség árnyékától.
Életének szentségéhez nem tudok hozzászólni, de a levitáció nem volt kétséges. Rögtön a levegőbe emelkedett, valahányszor felizgatták. És ez elég sűrűn megtörtént vele. Légiónyi tanúja van, szerzetestársai, papok, bírók, bíborosok, és még VIII. Orbán pápa is.
Úgy látszik, a levitáció nem elég az örök üdvösséghez, akarom mondani, a szentté avatáshoz. Nagyon egyszerű ember volt, gyakorlatilag írástudatlan. Sose mulasztják el megemlíteni, hogy istállóban született, mint Jézus – bár egészen más okból. Apja nagyon sok adósságot csinált, amit nem tudott visszafizetni. Egy alkalommal éppen akkor jöttek a végrehajtók, amikor József már jelezte érkezését. Anyja az istállóban bújt el, és itt adott életet a kisfiúnak. Beteges gyerek volt, és mire úgy-ahogy felgyógyult, már túl nagy volt ahhoz, hogy iskolába küldjék. Inasnak adták egy suszterhez, de nem vált be; már ekkor állandóan látomásai voltak, az égi világ lakóival társalgott. Szerzetes akart lenni, de egy kolostor sem fogadta be az egzaltált fiút. Laikus testvér lett a kapucinusoknál, de 8 hónap után kidobták, mert nagyon „szórakozott” volt. Ekkoriban halt meg az apja, aki után több adósságot és végrehajtót örökölt. József az egyik faluból a másikba menekült előlük. Végre egy sekrestyés megszánta és befogadta, József pedig megígérte, hogy elvégez mindenféle alantas munkát. A szerzetesek azonban hamarosan észrevették, hogy ez nem lehetséges. József állandóan imádkozott, sokszor volt extatikus vagy önkívületi állapotban, és naponta többször is a levegőbe emelkedett. Hirtelen mindenki látni akarta a repülő barátot. Felettesei papot akartak faragni belőle, és József tanult is, de nem jegyzett meg semmit. A vizsgák idején mindig történt valami „különös és előre nem látott esemény,” végül is átengedték, bár egészen nyilvánvaló volt, hogy nem tud semmit. Közben meg is vádolták, hogy összejátszik az ördöggel vagy a démonokkal. Előbb a nápolyi inkvizíciós bíróság elé idézték, majd a Vatikánba, mert VIII. Orbán is látni akarta. József nem is volt tudatában a veszélynek. Örült, hogy láthatja Krisztus földi helytartóját, és magasan a pápa és a kardinálisok feje fölött repkedett örömében.
Mi erre a magyarázat?
Nincs magyarázat. Sem légzésgyakorlatok, sem meditáció, semmi. Copertinoi József ezt az adottságot hozta magával, és nem tette boldoggá. Mit sem szeretett volna jobban, mint békésen, visszavonultan élni; ezzel szemben bizalmatlan felettesei az egyik kolostorból a másikba küldték. Copertino után Assisi, Pietrarubbia, Fossombrone és Osimo voltak a vándorút állomásai. 1663 szeptember 18-án végleg elrepült közülünk.
Ez bizony elég szokatlan történet. És még csak nem is az egyetlen a levitáció történetében. Daniel Douglas Home (1833-1886) azonban nem volt szerzetes. Nem is volt különösebben vallásos ember. Azt lehet mondani, minden szempontból éppen az ellentéte volt copertinoi Józsefnek.
Kivéve hogy ő is sokat betegeskedett egész életében. Tüdőbeteg, gyenge idegzetű ember volt, már gyerekkorában halottakat látott, rendkívüli élményei voltak. Home élvezte a népszerűséget, és ezt meg is kapta az akkor divatos spiritizmus köreiben. Ő aztán nem húzódott függönyök mögé, és nem kérte, hogy sötétítsék el a szobákat. Nem zavarták a külső körülmények. Szeánszain székek és asztalok repkedtek körülötte, zene szólt ott, ahol hangszerek se voltak, szellemkéz materializálódott, amelyek virágokkal koszorúzta meg Elizabeth Barrett-Browning angol költőnőt. Fölemelt egy hangversenyzongorát, amelyen éppen Orsini grófnő játszott – ez volt a rendes társasága, híres emberek, mint Ruskin, Bulwer-Lytton, Sir William Crookes, és különösen arisztokraták. III. Napoleon és Eugénie császárnő fogadták a Tuilleriákban, II. Sándor cár is szívesen látta.
És lebegett a levegőben.
Igen. Először egy karosszék fölött, látszólag öntudatlanul, mert nagyon meglepettnek látszott, amikor figyelmeztették. Később megtanulta, hogyan irányítsa tudatosan ezt a képességét. 1868-ban kilebegett egy 3. emeleti ablakon az utcára, vagy 24 m magasságban, aztán visszarepült egy másikon. Ezt hárman tanúsítják, Lord Lindsay, Captain Wynne és Lord Adare, aki később megírta az ismeretségük történetét. Lord Adare nem volt spiritiszta, csak érdekelték a jelenségek: materializációk, a szobában fel-alá lebegő tűzgömbök és hasonlók. Home belemarkolt a parázsba, és nem égett össze a keze, tetszés szerint változtatta a magasságát, a Lord apjának házában barátságosan elbeszélgetett egy kísértettel, majd mindenki szeme láttára átrepült a falon.
Hogyan csinálta?
Hát éppen ez az. Nem csinálta. Elmondta, időnként úgy érzi, mintha gyenge áramütés érné, a karjait a feje fölé kell emelnie, mintha bele akarna kapaszkodni a láthatatlan erőbe, amely fölemeli. Keveset evett és sokat böjtölt, hogy „kedvükben járjon a szellemeknek.” A legcsodálatosabb jelenségeket akkor produkálta, amikor a legjobban csodálták.
Hisztéria.
Nem kétséges, hogy néhány dolog beletartozik a hisztéria kórképébe, de ma is nagyon sok ilyen beteg él a világon, akik soha nem repülnek föl a levegőbe, még egy pillanatra sem. Csak egyszer sikerült lefényképezni egy olaszt, Amadeo Zuccarinit, amint éppen egy asztal fölött lebegett.
Home azonban nem volt olasz, vagy igen?
Skóciában született, és Amerikában nőtt fel. De nagyon távol állt a szentségtől. Egyszer ki is utasították Rómából. Ha pár száz évvel előbb születik, biztosan a máglyán végzi.
Ez kétségkívül megakadályozta volna abban, hogy tovább gyakorolja a rendkívüli képességét. Bár szerintem ez csak a reklám diadala, hiszen az ember nem képes arra, hogy spontán fölemelkedjen a levegőbe.
Néhány kivétellel.
Hiszi a piszi.
4 hozzászólás
Kedves Müszélia! Az érvek és ellenérvek sorozatát írod és amikor már-már azt hiszem, hogy elismered a tényt miszerint a levitáció lehetséges akkor megint nem hiszed. Pedig lehetséges és pertinens magyarázat is van rá, nem természetfölötti csoda, csak egyszerű kis fizikai véletlen. Álmomban pl. én is sokszor levitálok, ám éberen még nem sikerült, de igyekszem. Üdv. István
tudod, az a gond, hogy ez egy párbeszéd, különböző személyek véleménye ütközik. én az ilyesmit úgy írom meg, hogy eltérő betűtípust használok. itt azonban egységesítés van, és ezen nem tudok segíteni.
Kedves Müszélia!
Azt sem tudja az ember, hogy mit lát, és amit lát azt igazán látja-e… A fotó trükkök, a filmtrükkök, a bűvész trükkök sem kellenek ahhoz, hogy az ember mást lásson, mint a valóság. Az agyunkban van egy csomó elraktározott dolog, és amikor a szemünk lát valami ahhoz hasonlót, akkor az agyunk "mindjárt tudja", hogy mit lát a szemünk… 🙂 Aztán időnként nem is az van ott, amit látni vélünk.
A levitációról már én is számtalan elméletet olvastam, de ha a saját szememmel látnám akkor sem hinném el /a fentebb fejtegetettek miatt/. Mire ez a nagy felhajtás a levítáció körül? Az ember mindig "le akarja győzni" a természet törvényeit. Aztán addig-addig győzi le őket, amíg a győztes lesz a legnagyobb vesztes.
Judit
Kedves Judit, én azért szeretném, ha tudnék lebegni. És igen, mindenki szeret győzni. Így vagyunk huzalozva.