Hagyományaink, a folklór olyan sok jelenséget nevez lidércnek, hogy ember legyen a talpán, aki meghatározza, mi az. Mégis azt gondolom, alapvetően két fő típus van, és ezeket angolnak, illetve szlávnak fogom nevezni; nem azért, mintha csak a Brit Szigeteken vagy a szláv nyelvterületen fordulnának elő, hanem kizárólag a rövidség kedvéért. A két alaptípus között sok átfedés van, egyes lidércek nem hagyják magukat osztályozni, de úgy kell annak, aki kategóriákba akarja rendezni őket. Mindjárt meg is mondom, hogy az én kedvencem az angol vagy klasszikus lidérc, titokzatos fényjelenség erdőkben, temetőkben, még inkább mocsaras, lápos vidékeken. A lápi lidércet emlegeti Coleridge a Vén tengerészben, witch’s oils-nak, a boszorkány olajmécsesének nevezik, és ezzel benne is lennénk a probléma közepében: mi vagy ki a lidérc?
A természeti jelenség létezik, ingatag láng vagy fénylabda, amely mintha a maga külön életét élné; fölemelkedik, leereszkedik, menekül az üldözője elől. Le lehet fényképezni, nem illúzió. A tudományos magyarázattal az a gond, hogy több is van belőle, és egyik sem tökéletes. A legnépszerűbb az, hogy PH3, hidrogénfoszfid és metángáz keletkeznek a bomló szerves anyagokból, ezek reagálnak a levegő oxigénjével, és meggyulladnak. Laboratóriumi kísérletek igazolják, hogy ez lehetséges, de mivel magyarázzuk azt, hogy a fények mozognak, akár a széllel szemben? Hogyan őrizhetik meg a méretüket és a formájukat hosszú perceken át?
Mondják azt is, hogy élőlények okozzák ezeket a fényjelenségeket, pl. foszforeszkáló gombák.
A bioluminiszcencia létezik, de ezek a világító élőlények többnyire baktériumok, földi férgek, vagy a mélytengerek lakói. Sem ők, sem a gombák nem szoktak a levegőbe emelkedni, legalább is nem rendszeresen. Nem hangzik nagyon tudományosnak, ha el akarják hitetni velünk, hogy a mélytengeri Radiolariák táncolnak a mocsarak fölött.
Hát a gyöngybagoly, régi latin nevén Strix flammea?
Ez csak mese.
Sajnos én csak fényképeket láttam, és a fényképeket könnyű manipulálni. Ezeken a nyugodtan ülő gyöngybagoly fényes golyónak látszik, a szárnyait kitáró pedig nagyobb félkörnek. Nagyon látványos. Azt állítják, hogy a tolla fénylik. A régi latin név is azt mutatja, hogy van valami szokatlan ebben a madárban; bár az első, tudományosnak mondható megfigyelések csak 1908-ból valók. Egy Gurney nevű vadász azt írja, Norfolkban látott egy ilyen példányt. Le is lőtte; a madár még több órával a halála után is gyengén világított. Spanyolországból, Dél-Amerikából is jelentettek ilyen gyöngybaglyokat.
Nem tetszik ez nekem. A gyöngybagoly nem él mocsarakban. Angol neve barn owl, vagyis régi pajták, csűrök lakója. Aztán az egyik gyöngybagoly világít, a másik meg nem, erre mi a magyarázat? Logikusabban hangzik, amit Derr és Persinger professzorok mondanak: tektonikus törésvonal mentén keletkezik a fényjelenség, vagy piezoelektromos kőzetek, pl. kvarc generálnak kóbor áramot. A kóbor áram erratikus, néha látszólag értelmes módon viselkedik, nem törődik a gravitáció törvényével.
Még általánosabban fogalmaz Paul Devereux, amikor sokféle dolog kölcsönhatásáról beszél – tektonikus terhelés, időjárási viszonyok, kőzetformák, terep- és talajvíz szint ingadozásai, ley vonalak, és hasonlók.
Szegényes magyarázatok ezek. Engem személy szerint jobban vonz a folklór, mint az összes kóbor áram vagy spontán fényemisszió. Gondold csak el, sötét éjszaka van, még az ismerős vidék is félelmetesnek tűnik. Hirtelen felvillan egy fény, és megindul, mintha valaki a kezében vinné. Ilyenek vannak a lidérc nevei között: Vili szalmacsóvája (amit fáklyaként használtak), Jakab lámpása, Hob lámpása, Kitty mécsese, Lámpás Jenny. Ismerték őket, éltek még, vagy a közelmúltban mentek át az aranykapun, és egynek se volt jó a híre. Pl. Vili egy shropshire-i kovács volt, aki nagyon gonosz életet élt. Nem fogadta be sem a menny, sem a pokol; arra ítélték, hogy örökké a földön bolyongjon. Az ördög tréfás kedvében volt, adott neki egy szem parazsat, hogy annál melegedjen. A gonosz Vili azonban még ezt a parazsat is arra használta, hogy az embereket mocsaras vidékre csalogassa, egyre beljebb az ingoványba, hogy ott pusztuljanak.
Ez a lidérc egyik klasszikus kedvtelése, félrevezetni, aztán cserben hagyni, vagy elpusztítani az embereket. Van a te történetednek egy ír változata. Ebben egy Jack nevű, részeges semmirekellő eladja a lelkét az ördögnek, aki vállalja, hogy 20 éven át fizet helyette a kocsmában. Letelik a 20 év, Jack azonban elhatározza, hogy átveri az ördögöt. Valamilyen ürüggyel ráveszi, hogy másszon föl egy fára, ő meg gyorsan keresztet vés a fa kérgébe. Az ördög csak akkor jöhet le a fáról, ha elengedi Jack tartozását. Jack-et azonban nem fogadják be a mennybe. Lesompolyog a pokolba, egy kis helyet kér magának. Az ördög bosszúból nem engedi be, viszont ad neki a pokol tüzéből egy parazsat, hogy jobban lásson a menny és pokol közötti senkiföldjén. Jack lyukat faragott egy kalarábéba, beletette a parazsat, ezzel ijesztgeti az embereket.
Tehát a lidérc az ördög parazsa, vagy maga az ördög személyesen. Walesi neve Pwca (puka), közeli rokona a Shakespeare Puck-jának. Az egyszeri walesi parasztról mesélik, egyszer a szokottnál is mélyebben nézett a pohár fenekére, sötét volt már, amikor hazaindult. Mintha egy lámpás haladt volna előtte, csak úgy magányosan. Megnézte közelebbről: hát egy törpe vitte a lámpást. Elég sötét volt a képe, a paraszt azonban csak ment utána, mérföldeken át. Egyszer csak úgy érezte, mintha beleütközött volna egy kinyújtott karba. Jól megrémült, amikor észrevette, hogy egy szakadék szélén áll, lenn a mélységben vad hegyi patak örvénylik. A törpe hirtelen átugrott a szakadékon, gúnyosan fölnevetett, kioltotta a lámpását, a paraszt pedig ott maradt a szurokfekete sötétségben.
Jobb, mint a detox. Bár a lidérc nemcsak a részeget csábítja el. Általános a hit Angliában, de a dánok, finnek, észtek és lettek között is, hogy a lidérc oda vezet, ahol kincs van elásva. A kincset csak addig lehet megszerezni, amíg a bolygó tűz világít. Az északi országokban azt gondolják, ehhez a művelethez Szent Iván éjjele a legalkalmasabb. Ilyenkor a bátor vagy ostoba emberek erdőkben, tőzeglápok körül várják a szerencséjüket.
Olyan nagy szerencse ez? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy ebül szerzett pénz ebül vész.
Addig is van néhány kellemes óra vagy hónap.
És megéri?
Nem, de rosszul teszed fel a kérdést. Az se éri meg, ha szegény maradsz. Szegény vagy gazdag, csak az számít, hogy mit csinálsz az életeddel. Persze ezek az egyszerű falusiak nem filozofálnak. Egy szikrát sem törődnek azzal, honnan származik az elrejtett kincs, és milyen következményekkel járhat, ha elveszik maguknak. Megfigyelted már, hogy ezekben a régi történetekben milyen sok az elásott kincs? Mintha a lakosság egyik fele mindig csak elásta, a másik fele kiásta volna.
Gondolhatták volna, hogy az ördög kincse az, és az ördög semmit sem ad ingyen.
Mit vehet el a szegénytől?
A lelkét. Az életét. Nem elég?
Mit ér az élet, ha még a fenntartása is vesződés?
„Nincs oly nyomorult, ki nem szeret élni.” Ezt nem én mondom, hanem Péczeli József (1750 – 1792), komáromi református pap. És a lidércek angol fajtája másképpen is kapcsolatban van a halállal. Pl. úgy tudják, hogy kereszteletlen vagy halva született gyerekek lidércei, akik a mennyből és a pokolból is kiszorultak. A régi finnek is azt gondolták, hogy a halott gyerekből lidérc lesz. A lidérc számos angol neve céloz a halottakra, a halálra: holttest gyertyái, holtak tüze, holtak fénye, pl. Skóciában, ahol azt gondolták, a lidérc a temető és a legközelebbi áldozat háza közötti úton jelenik meg. A skót alföldi nevek se igen barátságosak: szerzetes lámpása, vagy az éjszakai rémségre utaló spunkie.
És ez így van az egész világon, a bolygó tüzek vagy ignis fatui az egész világon kísérteties hírben állnak. Hollandiában a dwaalicht, a vándor fény jelenik meg minden értelmes ok nélkül, hogy az embereket becsábítsa a tőzegmocsarakba. A franciák feux follets-nek nevezik, bűnözők vagy elkárhozottak lelkei, a Sátán szolgái, farkasemberek barátai; nincs más céljuk, mint elveszejteni a vigyázatlan embereket. A német mesék Irrlicht-je is rosszindulatú kísértet, tüzes golyókként jelenik meg a sötét erdőkben, hogy az embereket letérítse a helyes útról. Svéd neve Irrbloss, vándor fáklya.
Nem ismersz véletlenül lidérces balladákat?
Sajnos nem. Tompa Mihálynak van egy ilyen című verse, de az sem került a kezembe. Nem tudom, hogy ballada, vagy egyéb műfaj. Kassai Sándor barátom írt egy ilyen verset, de csak az első két sorra emlékszem: „Lidérc lobog a lápon, / És benne hangosan zokog.”
Tessék? Zokog?
Igen.
Ez valami új, ez a zokogó lidérc. Talán krokodilkönnyeket ejt a félrevezetett emberekért?
Nem tudom. Semmi sem vész el olyan könnyen, mint a versek. Mintha ott éreznék jól magukat a semmiségben, ahonnan kijöttek.
Még szerencse. Mit kezdenénk olyan sok verssel?
Nagyon üres lenne az élet, amely egyszerűen csak hasznos, lukratív. Nem szeretem még a programverseket sem. Petőfi óta azt kell hinnünk, hogy csak az a költő, aki vátesz és népvezér. Hatalmas zászlókat lobogtat, és állandóan vonul, nem tudom, hova.
Szabadság, jog, igazság…
Üres szavak. Ami nekem szabadság, neked nem az. Jog az úrnak, a szolgának jogtalanság. Az abszolút értékek nem az anyagi világban vannak. Itt mindenki csak valaki másnak a boldogtalansága árán lehet boldog. Jelszavak, kimérák és lidércfények vezetnek minket fel-alá, és félre. Fuegos fatuos, ostoba tüzek, ahogy a spanyol mondja. Csak arra jók, mint El Jacho (a fáklya) Puerto Ricoban. Lángba borult kísértetnek képzelik, és vele ijesztgetik a gyerekeket. Ha rossz leszel, elvisz a manó. Egyébként azt gondolják, valaha ember volt, és egyszer szörnyű bűnt követett el. Elégetett egy keresztet, és azóta annak a hamuját keresi.
Van még sok ilyen halott- vagy kísértet-lidérc?
Hogyne. Dél-Indiában a Kolli-vai-pisácsu, szájában égő zsarátnokkal bóklászó kísértet. Argentínában Luz Mala, gonosz fény, rosszindulatú kísértet. Egyes ausztrál törzsek számára Min-Min, elveszett vagy halva született gyerekek szellemei. Vaett Lys Norvégiában, vagyis Vaett gyertyája. A vaett-ek természetesen a halottak, vagy a törpék, egy régi, kihalt nép utolsó maradékai, akik az egykor sírhelyekként épített dombokban élnek. Liekkiö, meggyilkolt gyerek kísértete Finnországban. A litván Zaltvyksle, kísértet vagy ördög tüze. De ide tartozik még a japán hitodama is, szó szerint emberi lélek. Lebegő fénygolyókként térnek vissza, akik valamit elkezdtek, de nem tudták befejezni.
Hát akkor jó sok lebegő fénygolyó lehet Japánban. De én ezt nem így tudom. Ezek a fénygolyók a Kitsune, a rókadémon trükkjei. Úgy is nevezik: rókatűz.
Angliában a rókatűz a reves fa, illetve annak a gyenge fénye. Persze nem a fa világít, hanem a fát pusztító gombák, pl. az Armillaria.
Rókadémon jobban hangzik. Vagy a kígyódémon, aki a Mekong folyóban él, és tojás alakú, piros tűzgömböket küld a folyó fölé, néha ezret is egy éjszaka. Rosszízlésű tudósok szerint „erjedő üledék,” bár én még mindig nem értem, mitől „erjed” az üledék, és miért csak a Mekong folyóban.
Az úgynevezett szláv lidércek világa, ha lehet, még színesebb, mint az angoloké. Ide tartozik a magyar lidérc is, akit pedig Ipolyi Arnold és Kandra Kabos óta ősmagyarnak illik nevezni. Pedig nem a kínai fal tövéből hoztuk őket, sem az Ural keleti oldaláról, de még a Meótisz mocsaraiból sem-
Meótisz mocsarai, egyenesen ideális terep.
És mégsem. A lidérc régi magyar nevei lederc, ludvérc, lidroc, lüdérc, lucvér, sőt lodovérc. Szláv szó ez, ha tetszik a mai táltosoknak, ha nem. A Nyírségben meg egyenesen zmok volt a neve, és ugyan hol élt volna, mint az Ecsedi lápon. Zmok ugyanaz, mint az orosz zmeja, lengyel-szlovák zmija, kígyó vagy vipera. Formája bolygó tűz, kékes láng a mocsarakban vagy a temetőkben. Mondják azt is, hogy oda veszett emberek lelkei, nyugalmat nem találó kísértetek, de ez csak újabb kori import. A magyar lidérc is sokféle, gonosz szellem vagy annak szolgája, személytelen, romboló energia. Isten vagy az ördög köpéséből születik, ebben nincs egyetértés. De abban már igen, hogy nem jó a földre köpni, mert esetleg lidérc lesz belőle.
Bölcs tanács, bár azóta sem tartja vissza az embereket a köpködéstől. Hanem ezek a lidércek nem lápi fények, vándorló tüzek. Inkább olyanok, mint Tolkien regényeiben a nazgal, a gyűrűlidérc.
Olyan se. Inkább szép, vagy nem is szép hölgyek. Wass Albert írt egy ilyen példányról (Se szentek se hősök). A lidérc nő formájában látogatja meg éjszaka a rovott múltú halászt. Reggel csak az üres csónakja sodródik a tavon. Az egyetlen nyom egy hosszú, arany hajszál a csónak repedéseiben.
Szerintem ez nem lidérc, hanem Lilith, akiről egyszer már beszéltünk. Az éjszakai boszorkány vagy striga, akiről Könyves Kálmán olyan kategorikusan kijelentette, hogy nem létezik.
Lidércnyomás azonban van, egy rossz érzés, mintha éjjel a melledre ülnének, és fojtogatnának. Faluhelyen azt mondták, megnyomó lidérc. Ipolyi Arnold szerint vért is szív, de talán mégsem. Nálunk mindig különbséget tettek a lidércek és a vámpírok között. A megnyomó lidérc ugyanaz, mint a striga, lemúr, strix, lámia, venefica, incubus, Trud, Alp vagy Alptraum. Semmi köze a lápi tüzekhez. De ahhoz a másik fajta lidérchez se, aki gyík vagy kukorékoló tyúk formájában kísért a folklórban.
A kukorékoló tyúk valóság, előfordul idősebb kotlósokkal.
Könnyen szert lehet tenni egy lidércre. Csak kiköltöd egy fekete tyúk tojását a hónod alatt.
Hát ez nem ilyen egyszerű. Olyan fekete tyúk első tojását kell megszerezni, akit egy fekete kakas búbolt meg. 21 napig tartjuk a hónunk alatt, és közben nem szabad kimenni a házból. Ilyen tojásból kel ki a lidérc, aki se nem fény, se nem gömbvillám, hanem csirke. Csodacsirkének nevezik, és nagyon hasznos jószág a ház körül. Pénzt hoz a gazdájának, mindent megszerez neki, amit kíván, de az egészségét tönkreteszi. Mindig kell neki adni valamilyen feladatot, akár azt, hogy rostával merjen vizet, különben a gazdája ellen fordul. Egyesek szerint soha nem lehet megszabadulni tőle mások szerint el lehet ajándékozni, vagy be lehet verni fúróval egy fába.
Fúróval? A régi magyarok a penist nevezték fúrónak. Ha most meglódítom a fantáziámat…
Ne tedd. A csodacsirke nem nyújt és nem igényel szexuális szolgáltatásokat. Neki a pénzszerzés és a gyilkosság a szakmája. Más szavakkal, a gazdája eladja a lelkét az ördögnek. Mindenből van egy kevés a csodacsirkében: egy kis Faust, egy kis gólem, és persze az ember örök vágya, hogy valamennyivel többet szerezzen, mint amennyi a szomszédjának van.
Mégpedig lehetőleg egyszerű módon. Csallóközben akármelyik tyúk első tojását tették meleg ganajba 9 napra, és nagyon remélték, hogy kibújik belőle a kis lidérc, vagy iglic, ihlic.
Csakhogy az ihlic nem marad meg szelíd házi ördögnek. Minél nagyobb lesz, annál többet követel, aztán szépen elviszi a gazdáját a pokolba.
Ha végiggondolom, hogy a különböző vallásokban mi mindent tekintettek már bűnnek, azt kell gondolnom, nincs olyan ember, aki elkerülné a poklot. Vagy pedig, ami még valószínűbb, máris ott vagyunk mindannyian. Egy-két piritusz vagy mitke nem ront a helyzetünkön.
Ezek micsodák?
A lidérc dél-, illetve kelet-dunántúli nevei. Zala megyében földi ördög, Vas megyében mándli.
Fogadjunk, hogy ezeket a szavakat már senki sem ismeri Zalaegerszegen vagy Szombathelyen.
Kár pedig. Biztosan azt sem tudják, hogy a mándlit leginkább véletlenül találják, vagy véletlenül viszik haza a megvásárolt holmival, dobozban, üvegben, tarisznyában, nagykabát zsebében. Pedig ezt jó tudni, mert a mándlitól csak úgy lehet megszabadulni, ha ugyanott dobjuk el, ahol találtuk, vagy visszatesszük ugyanabba a dobozba, üvegbe, tarisznyába, kabátzsebbe. El is lehet adni, ha akad olyan bolond, aki megveszi.
Várj csak. Ez az üvegbe zárt mándli nagyon emlékeztet engem az Ezeregyéjszaka dzsinnjeire, Paracelsus homunculusaira. Hogy működnek a babonák vagy okkult hagyományok? Mágusok, táltosok és vajákos asszonyok nagy konferenciákat szerveznek, és kicserélik a tapasztalataikat?
Nem feltétlenül. Az emberek egészen maguktól is hasonlóan gondolkodnak az egész világon. Mindenki meg akar gazdagodni, fél a betegségektől, el akarja tenni láb alól az ellenségeit. Az lenne meglepő, ha sose találnának ki hasonló megoldásokat.
Ennyire specifikusan működik az álaja-vigjána, a kollektív tudat? Emberi alakot öltő tüzes lény, tüzes szekérrúd, kulcslyukon át besurranó szellem, akitől csak addig lehet nyugtunk, amíg lehetetlen feladatokat bízunk rá?
Ennyire specifikus. Végül is, ugyanazok a kiindulási pontok: különös, de cáfolhatatlan fényjelenségek, rejtélyes betegségek, éjszakai magömlés. És ugyanaz a szerzésvágy, amelyet soha nem lehet kielégíteni.
Azt hiszed, ha két ember ugyanazt látja, feltétlenül ugyanarra az egy dologra gondol?
Tartalmilag igen. Nagy választék csak a formában van.
Te most szándékosan kevered Freudot és Jungot, vagy csak engem akarsz bosszantani?
Nem olyan nagy a különbség. Freud azt mondja, 2 x 2 = 5, Jung meg azt, 2 x 2 = 8.
Hiszi a piszi.
5 hozzászólás
Húú, ez megint egy nagyon jól összeszedett és megírt anyag! Élvezettel olvastam, bár elég sokat tudok a témáról (vagy pont azért!). Imponáló a műveltséged, gratulálok a cikkhez. (Ha szereted a néprajzot, ajánlom figyelmedbe a "Magyarózdi toronyalja" című könyvet. Még a lidércről is írnak benne.)
kösz a csillagokat. az említett könyvet nem ismerem, ipolyi arnold magyar mitológiája volt az egyik forrásmunkám, meg persze mindenfélét összeolvasok.
Egy erdélyi faluról írta az egyik ott felnevelkedett ember. Nagyon komplex, érdemes megszerezni.
Az írás alaposan dokumentált, egyetlen dolog ami nem tiszta nekem, hogy magáról a lidércről szól, avagy a lidércfényről, mert néhol keveredik a kettő, pedig nem egy és ugyanaz. Sosem tud például a lidércfény lidércnyomást gyakorolni, ehhez a lidércre van szükség! Szeretettel István
igazad van. abból indultam ki, hogy a folklórban is keverik, néha a lidércfény a lidérc fénye, néha valami gáz a mocsaras vidéken, máskor az ördög egy lámpással; a lidérc néha egy állat, néha természetfeletti lény, és ez a sok mind ott volt az emberek fejében, amikor titokzatos vagy gyanús fényeket láttak az éjszakában. nem vagyok lidércológus, inkább csak az érdekességet keresem a hasonló jelenségekben.
szerintem az alpendruck-ot helytelenül fordítjuk lidércnyomásnak, az "alp" inkább valamilyen manó vagy hasonló természetfeletti lény.