Schneider-testvérek
A festői fekvésű osztrák kisvárosnak, Braunau am Inn-nek több nevezetes szülöttje van, pl. Hitler… valamint a Schneider-testvérek, szám szerint hatan. Négyen közülük médiumok lettek, kettő egészen híres, Willy (1903 – 1971) és Rudi (1908 – 1957). Mindketten a szintén nagyon híres Schrenck-Notzing báró irányításával kezdték el a pályafutásukat. A báró különféle pszichikai jelenségek tanulmányozásával szerzett magának nevet; azt is tudjuk róla, hogy itt Budapesten egy László László nevű csaló „médium” és köztörvényes bűnöző az orránál fogva vezette, a professzor zsebében rejtette el a jelenségek produkálásához szükséges segédanyagokat, amelyeket a szoba átkutatásakor persze nem találtak meg. Ez nem a legjobb ajánlólevél, de hát bárók és nem bárók tévedtek már nagyobbat is.
Willy és Rudi fényképei Gerda Walther német pszichikai kutató gyűjteményéből kerültek elő. Willy egy kissé alacsony, testes, de nagyon jóképű, afféle lányos mamák álma. Zsebretett kezekkel, derűsen néz szembe a kamerával. Azt mondják, nagyon vidám természetű volt, pl. a szeánszok után hógolyózással vezette le a feszültséget. Szerette a zenét és az éneket, de a klasszikus zenéhez nem volt füle. Csak a slágereket, népdalokat, sőt a hazafias indulókat fújta, lehetőleg teljes hangerővel. A zordon báró is megjegyzi, hogy sok dologról gyermekes felfogása volt.
Rudi is jóképű, viszonylag, már mint ha valakit nem zavar a művésziesen elrendezett haj, a mesterkélt beállítás, és a férfiaknál, valljuk be, elég szokatlan Mona Lisa-mosoly. A szemei pedig… nos, a tekintete alapján csak annyit lehet megjegyezni, még akkor se mond igazat, amikor kérdez.
Willy műsora az volt, hogy transzba esett, fölvette a kapcsolatot a szellem-vezetőjével, aki Olga Linter néven mutatkozott be, és közölte, hogy az előző életében ő volt Lola Montez, I. Lajos bajor király és még egy sereg gazdag úr szeretője, aki 1861-ben halt meg New Yorkban. Olga „mozgatta” a tárgyakat, amelyek látszólag maguktól csúszkáltak, repkedtek vagy nyikorogtak, miközben Willy nyugodtan ült egy fotelben. A szeánszokat sötétben rendezték, Olga különös érzékenységére való tekintettel, de Willy és minden résztvevő világító karpereceket kapott, még a gombok is világítottak a ruháikon, és így elméletben jól meg lehetett figyelni, hogy mit csinálnak. Valaki állandóan fogta a médium kezeit, egy másik a lábaira ügyelt. 1922. május 5-én Willy, pontosabban Olga, többször feldöntött egy asztalt, amelynek a közelében nem volt senki, aztán az asztal ide-oda csúszkált, a rajta levő tárgyak, többnyire hangszerek, hangosan zörögtek. A báró mindet lerakta a földre, ahonnan egymás után fölemelkedtek, megszólaltak és elhallgattak. Egy piros lámpa is útnak indult, egy másik asztalon. Egy zsebkendő a levegőben lebegett, egy könyv magától leesett a földre.
Az asztal alatt láttak valamit, ami úgy nézett ki, mint egy emberi kar, de az nem lehetett a Willyé, hiszen azt fogták. Egyébként is csak 10-15 cm hosszú volt, az asztal pedig messze. Többször megjelent, de mindig csak 1-2 másodpercre. Mivel nem feltételezték, hogy valamelyik résztvevő szórakozik (egyébként csak kutatók és professzorok voltak jelen), eldöntötték, hogy a titokzatos valami nem lehet más, mint ektoplazma.
Willy fogorvos akart lenni (végül Ebersbergben praktizált), de úgy találta, minél többet tanul, annál jobban gyengülnek a médiumi képességei. Még többször szerepelt Bécsben, 1924-ben Londonban is (ahová a bécsi kutató, Dr. E. Holub feleségével utazott). A tárgyak szépen repkedtek, csak Eric J. Dingwall kutató nem volt elégedett. Azt állította, hogy Willy szájában van elrejtve a készülék, amely a jelenségeket előidézi. Ilyen készüléket soha nem találtak. Willy kontrollja, Mina megsértődött, és többé nem jelentkezett. Willy ezentúl a rossz fogakra koncentrált. Egy magyar kutató (Rátay János) azt írja, hogy egy könyve (A szellemekben való újabb hit. Tények, csalódások és elméletek) 1889-ben jelent meg Budapesten. Ez még a médiumok világában is rendkívüli teljesítmény, mivel Willy csak 1903-ban született, és tudtommal az ektoplazma nem működik az időben visszafelé.
Hát Olgával mi történt? Egy este, Willy ismét a báróval kísérletezett, Olga azt mondta, hogy gyenge az erő, hívják oda Rudit, hogy segítsen. A fránya ektoplazma két amerikait (Thomas Jones és David Duffield) is megtévesztett, akik cikkéből ezt az adatot vettem, mert azt írják, hogy ez 1919-ben történt, amikor Rudi 11 éves volt. Igen ám, de az előbb még azt közölték, hogy Willy 1922-ben kezdett szeánszozni Schrenck-Notzing báróval. Ejnye. Mindegy, a szeánszon a szülők is jelen voltak, akik persze azt mondták, erről szó sem lehet, mert Rudi még gyerek, és most különben is alszik. Olga hallgatott, de nemsokára felpattant az ajtó, még megjelent Rudi, mély transzban vagy alva, és csatlakozott a szeánszhoz. Ettől fogva Olga Rudival maradt, és a helyét átengedte Minának.
Ezen a szeánszon, három évvel azelőtt, hogy Willy egyáltalán megismerkedett a báróval, Rudi egy kis női kezet materializált, vegyük úgy, hogy Olga kezét. Lassan Rudi lett a sztár, de mint már megjegyeztem, a szeme sem állt jól. Különc modora, megjátszott titokzatossága elidegenítette az embereket. 1923-24-ben Dr. Stefan Mayer és Dr. Karl Przibram professzorok észrevették, hogy az egyik karja szabad. Semmi rosszat nem csinált, de csinálhatott volna – ez elég volt, hogy többé ne foglalkozzanak vele. Három évvel később Warren Vinton azzal vádolta Rudit, hogy van egy rejtett tettestársa, aki a sötétben belopakodik a szeánsz-szobába. Elég lett volna belülről bezárni az ajtót, de úgy látszik, erre nem gondoltak.
1929-ben az angol Harry Price szeánszozott Rudival Münchenben. Éppen akkor talált fel egy nagyon bonyolult elektromos berendezést, amellyel a médium legkisebb mozdulatát is nyomon lehetett kísérni. Az ektroplazma azonban nem ismert akadályokat. Hideg szelek fújtak a szobában, a hőmérő higanyszála lesüllyedt, a függönyök hevesen rángatóztak, a szemétkosár és az asztal felrepültek a levegőbe, csengők és citerák maguktól megszólaltak, egy zsebkendő megjelent és eltűnt, a résztvevőket láthatatlan kezek érintették – egyszóval nagyon sikeres szeánsz volt. Első lelkesedésében Price azt mondta, ezer fontot ad a bűvésznek, aki ezt meg tudja csinálni. Valaki közzétette a felhívást az újságban, mire az angol jól megrémült, mert nem volt ezer fontja (1929-ben ez még egy kis vagyon volt). De a pénzért senki nem jelentkezett.
Kevesebb szerencséje volt Rudinak egy Dr. Eugene Osty nevű francia kutatóval. A francia készüléke többször is mozgást jelzett, bár az ugyanakkor készült felvételen egyáltalán nem látszott semmi. Nem kétséges, hogy a sokszor nagyon látványos ektoplazma hirtelen láthatatlanná vált. Osty mindenesetre meg volt győződve arról, hogy becsapták, csak azt nem tudta, hogyan.
Már Harry Price sem tudta eldönteni, mit gondoljon Olgáról, Rudi tudatalattijának egy része, vagy önálló személyiség.
Rudi fénye az idők során megkopott, de azért megélt a különleges képességéből, vagy valami másból. Mindenesetre sosem süllyedt odáig, hogy munkát vállaljon, mint más emberek, Olga és az ektoplazma nélkül.
1 hozzászólás
Híres emberek, híres sztorik. Minden korszaknak megvannak a maga celebjei.