Dél-Indiában, Madrasz (Csennai) környékén már régóta élnek keresztények, akik sok rejtélyt adtak fel a tudományos világnak. A hagyomány szerint Jézus küldte el az egyik tanítványát, Tamás apostolt Indiába, hogy megtérítse a szerencsétlen pogány tévelygőket.
Ez komoly érv amellett, hogy Jézus nem Isten és nem Isten fia, hanem közönséges ember. Általános emberi tévedés, hogy azt képzeljük, bármilyen eredményt csak egyféle módon lehet elérni. És még ha csak tévedés lenne; a türelmetlenség azonban 2,000 éve sorozatos tragédiák forrása. Az meg külön sajnálatos, ha olyan teológiai kérdések robbantják ki az ellentéteket, amelyeket meg sem ért egy közönséges halandó, mint például én. Nagy nyereség lenne, ha ki lehetne iktatni az emberiségből a hitet, hogy az igazság egyvalaki monopóliuma.
Gondolom, itt nem a magabiztosságról van szó. Sőt éppen nem arról. Az ember a saját bizonytalanságát leplezi egy kis adleri túlkompenzációval. És semmi sem bizonytalanít el jobban, mintha azt látod, a körülötted élő emberek mindent másképpen csinálnak, és esetleg jobban boldogulnak, mint te.
Alapvetően nem az a baj, hogy az ember önző és irigy, ezzel együtt lehet élni. A probléma az, hogy ezt nem akarjuk tudomásul venni. Évezredek óta halljuk és mondjuk, hogy az önzés és az irigység csúnya dolog, és most már feltétlenül, de azonnal meg kell változnunk. Ez azonban irreális követelés. Mintha valaki azt hirdetné, hogy a lélegzés csúnya és bűnös dolog, nem méltó az emberhez, és különben is szennyezi a környezetet. Az ember olyan, amilyen; például állandóan téved. Ebbe bele kellene nyugodnunk. Senki sem hiheti komolyan, hogy egyedül ő tudja az igazságot, és mindenki más hibázik.
Ezért van szükség arra, hogy minden nagy filozófusból vagy tanítóból Istent csináljunk, de legalább egy isteni inkarnációt. Indiában nem találsz olyan falut, ahol ne akadna legalább egy inkarnáció. Jézust is feltétlenül ki kellett nevezni Istenné. Ki hajlandó arra, hogy egy közönséges embert kövessen?
Meg is gyűlt a keresztény egyház baja a számos eretnekkel. Ott vannak például a nesztoriánus keresztények. Ők azt találták ki, hogy Jézus bizonyára nem egy személy, hanem kettő. Pontosabban, van egy emberi Jézus és egy isteni Krisztus. A kereszteléstől a keresztre feszítésig együtt voltak, aztán ismét szétváltak. És valljuk be, elég logikus, hogy Istent nem lehet megölni. Olyan nincs, hogy Isten szenved, megkínozzák, megölik, feltámad, mert másként nem tud segíteni az emberiségen. Milyen Isten az, aki nem örök, és nem mindenható? Nestorius konstantinápolyi pátriárka (kb. 386-451) jól látta ezt a problémát.
Vagy megtanulta Theodor mopsuestiai püspöktől (kb. 350-428).
Theodor írásai közül olyan kevés maradt fenn, hogy nem tudjuk egészen pontosan, mit tanított. Csak egy kommentár Pál néhány leveléhez, meg a kis prófétákhoz. Nestorius talán fel sem mérte, hogy mennyire radikálisak a gondolatai. Át kellett volna értékelni az egész kereszténységet, átírni az evangéliumokat; nem tudom, hányadszor. Semmi nem maradt volna a helyén. Az ephesusi zsinat önvédelemből nyilvánította Nestorius tanításait eretnekségnek, 431-ben.
Anélkül, hogy pontosan értették volna a problémát. Nestorius két személyről beszélt, igen ám, de a szír nyelvben két szó is van a személyre, és ezt a finom megkülönböztetést nem lehet jól visszaadni görögül vagy latinul.
A későbbi események megmutatták, hogy miről volt itt szó: egyszerűen a hatalomról. Gondolod, hogy a perzsa Szasszanida királyok azért karolták fel a nesztoriánusok ügyét, mert annyira fontos volt nekik az igazság? Nem, állandó harcban álltak Bizánccal, és ezen a módon akarták biztosítani maguknak a keresztények támogatását. Talán nem teljesen mindegy volt nekik, hol van a teológiai iskola, Edesszában vagy Nisibis-ben? Megszigorítja-e a kolostori szabályokat Babai (551-628)? Mi a véleménye a doketikusokról, Origenészről, a monofizitákról? Keveredik-e a kétféle lényeg Jézus személyében, vagy nem? Egyes egyedül a hatalomról volt szó, és amikor ráébredtek, hogy a nesztoriánusok támogatása nem elég értékes, hirtelen elvesztette a fontosságát a kérdés, hogy mi az igazság.
Tény, hogy a zsinatok alaposan átírták az Újszövetséget, a mindenkori hatalmi érdekeknek megfelelően. Ezért is olyan lényeges, hogy Indiában ma is élnek olyan keresztények, akik Tamásban tisztelik a misszionáriusukat. Végül is, Tamás (arameus Tómá, „iker”) bizonyára tisztán adta át Jézus tanításait, úgy, ahogy ő hallotta. Az indiai keresztények kiestek az események fő sodrásából, talán azt sem tudták, mikor, mit határoztak az egyes zsinatokon.
Természetesen nem akarok arról vitatkozni, mennyire követték figyelemmel a zsinatok határozatait a kereszténység első évszázadaiban. Annyit azonban megjegyeznék, hogy nesztoriánus keresztények is éltek Madrasz környékén, legalább egy évezreden át. A 9. században költöztek oda nagyobb számban Perzsiából, vitték a papjaikat és a püspökeiket. Nem valószínű, hogy semmilyen kapcsolatot nem tartottak volna az úgynevezett Tamás-keresztényekkel.
Mindenesetre békében éltek egymással, nem folytattak hitvitákat.
Egyáltalán ezek a Tamás-keresztények… Az Újszövetség semmit sem mond erről az indiai utazásról. Tamásról az utolsó hír, hogy „bement a felső házba, ahol szállva vagyon,” (Ap. Csel. 1.13) és talán ott volt a tömlöcben, a többi apostollal együtt (Ap. Csel. 5.21-23).
Van egy apokrif írás, Tamás cselekedetei, ezt görög és szír nyelven ismerjük, és talán Bardanesz írta 200 körül.
Ki fogadja el az apokrif írásokat?
Hát, például XVI. Benedek pápa. Hatalmas tömeg előtt jelentette ki, hogy Tamás előbb Szíriában és Perzsiában tanított, aztán eljutott egészen Nyugat-Indiáig.
Ha meggondoljuk, hogy milyen alapon választották ki a hitelesnek gondolt 4 evangéliumot, és milyen alapon lett apokrif a többi…
Na látod. Egy időben nagyon sok könyvet írtak Jézusról és a tanításairól; és elvben mindegyiknek megvolt az esélye arra, hogy hitelesnek deklarálják.
De egy gnosztikus könyvet…
János evangéliumát is gnosztikusok írták. Még pontosabban, a hatalmi játék veszteseit nevezték később gnosztikusoknak.
Megadom magam! Mit tudunk Tamás indiai utazásáról?
A Tamás cselekedetei című írás elmondja, hogy az apostolok felosztották egymás között a világot. Péter és Jakab Jeruzsálemben maradtak, a többiek útra keltek. Tamásnak Indiába kellett volna utaznia; ő azonban azt mondta, akárhová, csak oda nem. El is ment Szíriába, majd onnan Perzsiába, de a tanítása nem járt sok eredménnyel. Jézus azonban mindenképpen azt akarta, hogy Tamás Indiába menjen. Éppen ott járt egy indiai király, Gundafor vagy Gondophares megbízottja, hogy különféle árukat és rabszolgákat vásároljon. Jézus csodálatos módon megjelent ennek az Abban (Habban) nevű megbízottnak, és ezt mondta neki: Itt van ez a híres ácsmester, vedd meg. Jól fogja szolgálni a királyodat. – Abban megvásárolta Tamást, hajóra szálltak, és Andrapoliszba mentek. Itt először is részt vettek az uralkodó lánya esküvőjén. Nem nevezik meg ezt az uralkodót. Különös események történtek az esküvőn, például Jézus ismét megjelent, ezúttal Tamás képében, és utasította a menyasszonyt, hogy maradjon szűz. Andrapoliszból tovább mentek Indiába, és Gundafor megbízta Tamást, hogy építsen neki egy palotát. Ő azonban szétosztotta a pénzt a szegények között. Amikor felelősségre vonták, azzal védekezett, hogy megépítette a palotát, de a mennyben. Gundafor nem így képzelte, Tamást börtönbe vetették, és ki akarták végezni. Ekkor ismét csodálatos esemény történt. Meghalt Gad, a király testvére, majd néhány óra múlva feltámadt, és elmondta, hogy látta ezt a mennyei palotát.
Tipikus halálközeli élmény.
Igen. Gundafor szabadon engedte Tamást, és ő lett az első tanítványa Indiában. Tamás tovább utazott, legyőzött néhány sárkányt és egyéb vadállatot. Eljutott Miszdai király városába, ahol gyorsan megtérítette Tertiát, a király feleségét, és Vazant, a fiát. Ismét halálra ítélték, kivezették a városból egy dombra, és négy katona ledöfte a lándzsájával. Eltemették „a régi királyok sírjában,” de a földi maradványait később elvitték Edesszába, onnan 1258-ban Chios-ba, és jelenleg Ortonában vannak (Itália).
Mesés történetnek hangzik, főleg a sárkányok, de nem teljesen hihetetlen. Élt a Kr.u. 1. században egy Vindapharna nevű indiai-párthus király, aki 20-46 között uralkodott Gandhárában, Arachosiában és Drangianának azon a részén, amelyet Saka-szthánának, a sakák országának neveztek (Szísztán). A név görögös formája Gondophares; páli forrásokban Gudaphara-ként említik. Az örmény nyelvben Gastaphar-nak hangzik, ebből aztán azt gondolják, ő volt az egyik napkeleti bölcs vagy király, Gáspár. Történelmi személy, akit nemcsak a Tamás Cselekedeteiből, hanem a Takht-i Bahi feliratról és vagy 300,000 arany és ezüst pénzdarabról ismerünk. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Tamás eljutott Perzsiából a Kabul völgyébe vagy a Pandzsábba. De merre ment tovább? Ki ez a Miszdai király?
A király nevét így is írják, Mazdai, és általában azt gondolják, I. Vaszudéváról van szó, aki Mathurában uralkodott (Miszdai – Mazdai – Bazdeo – Vaszudéva). Vazan, Vaszanta gyakori név Indiában. A Tertia névvel nem tudok mit kezdeni, még leginkább arra gondolok, hogy a király harmadik felesége lehetett. Egy másik hagyomány szerint Tamás nem Mathurába ment, hanem Keralába. A mai Tamás-keresztények úgy tartják, Maliankara-ban szállt partra, ami 5 km Kodulgallurtól, és itt „hét és fél” templomot alapított. Innen ment tovább Madraszba, ahol ma is mutogatják a dombot, ahol az apostolt állítólag megölték, 72-ben.
Több, mint száz éves volt ekkor.
Más keleti keresztények úgy tudják, 64-ben Kínába, 70-ben Japánba ment; innen Közép- és Dél-Amerikába. Chilében ölték meg, még mindig láthatók a lábnyomai.
Tudod mit, maradjunk Indiában. Már ez is elég szép utazás, különösen az akkori viszonyokhoz képest. De nem biztos, hogy a Tamás Cselekedetei szerzője jól ismerte Indiát. A királyok neveit egyéb krónikákból is vehette, hogy hihetőbbé tegye a történetét. A mennyei palota legendáját viszont számos forrásból ismerjük. Az arabok úgy tudják, hogy egyszer Zobeida királyné a tengerparton sétált, és látta, hogy egy szent hírében álló tanító, Bahlol várat épít homokból, mint a gyerekek. A királyné tréfából megkérdezte, hogy eladó-e, majd meg is „vette,” jelentős összegért. A férje, a híres Harun al-Rasid jól kinevette, aztán valamilyen látomása támadt, meglátta a palotát a mennyben. Sietett a szenthez, hogy ő is vásároljon egyet magának. Most már könnyű, mondta a szent, mert láttad, a királyné azonban megvette, mielőtt látta volna. Nincs több eladó palotám. – Van aztán egy másik történet, ennek a főszereplője Mánikka Vácsakar tamil szent és költő, a 8. vagy 9. században egy Pándja király minisztere Maduraiban. Egyszer megbízást kapott, utazzon el a keleti partvidékre, és szerezze be a legjobb lovakat. Útközben, a Tirupperunturai templom közelében meghallotta, hogy védikus himnuszokat énekelnek. Egy guru ült a tanítványaival a ligetben. Megértette, hogy ez a guru maga Siva. Megfeledkezett a megbízatásáról, és a guru tanítványa lett, aki elnevezte őt Mánikka Vácsakarnak, „akinek a szavai rubinok,”(eredeti neve Tiruvádavurár). Ettől fogva koldusként élt, a pénzen Siva-templomot épített. A király dühös lett, a guru csak vállat vont, adott a tanítványának egy páratlanul értékes rubint, és utasította, mondja meg a királynak, hogy a lovai is meg fognak érkezni az Ávani Múlam ünnepre. Így is történt, de a lovak még az éjjel visszaváltoztak sakálokká. A király elrendelte, kínozzák meg a minisztert. Alig kezdték el, a folyó kiöntött, mindenkit kivezényeltek a gátépítésre. Még egy vénasszonyt is, aki jajgatott, hogy ő már nagyon beteg és gyenge. Ekkor megjelent Siva, mint fiatal fiú, megígérte, hogy elvégzi helyette a munkát. De inkább csak szórakozott. A király észrevette, hogy ez a fiú nem dolgozik, csak fecseg, végigvágott rajta a botjával. De a bot nem a fiú hátán csattant, hanem mindenki másén, ideértve a királyt is. – A király megértette, ez Siva, a minisztere pedig nagy szent. Az árvíz eltűnt, mintha soha nem lett volna; a király nagy Siva-hívő lett, happy end.
Én is tudok egy hasonló történetet, bár ez nem végződik ilyen szerencsésen. Volt egy régi templom a Kúrmasailán, egy hegyen, amelyet azért neveztek így, mert a formája teknőshöz hasonlít. Ezt a templomot a hagyomány szerint egy nagy szent, Agasztja alapította. Volt a vidjánagari Krsnadéva királynak egy kincstárnoka, Virupanna, a 16. században. Virupanna elhatározta, hogy újjáépíti a régi templomot. Amikor a király elutazott, meg is kezdte az építkezést, a kincstár pénzén. Már szinte befejezte, éppen a Kaljána-mandapa építését ellenőrizte, amikor a király hazatért, és üresen találta a kincstárat. Fölháborodásában arra ítélte Virupannát, hogy vakítsák meg. Virupanna kiszúrta a saját szemeit. Azóta a templom és a falu neve Lepáksi, vak szemek. De az is igaz, hogy ezek mind későbbi történetek.
Szerintem mindig akadtak, akik úgy gondolkodtak, hogy a más pénzét könnyebb felajánlani, mint a sajátjukat. És valószínűleg azt hitték, nagy szolgálatot tesznek a királynak, ha elsikkasztják a pénzét.
És nem?
Nem vagyok meggyőződve róla. Hol van itt az önkéntesség és a szeretet? De térjünk csak vissza Tamáshoz. Madrasz környékén elég szilárdan tartja magát a hagyomány, hogy az apostol valóban eljutott odáig, és ott ölték meg.
Volt ott hajdan egy Mylapore – Mailapur nevű város, „a pávák városa.” Azt mondják, hogy Tamás itt telepedett le, és hamarosan olyan sok tanítványa lett, hogy fölkeltette a helyi papok féltékenységét. Éppen egy kövön imádkozott, amikor megölték. Mylapore már nincs meg, csak a Faranghi Malai, „az európaiak hegye.” Technikai értelemben Tamás nem volt európai, de általában minden idegent faranghinak neveztek. Van itt még egy gránitkereszt, a 7. századból származó, pehlevi nyelvű felirattal. Hogy kerül ide egy pehlevi felirat? Perzsa és arab kereskedők jártak ide, akik a várost Betumah-nak, Tamás házának nevezték. A kérdéses kő fölé egy kápolna épült, itt jártak Alfréd szász király követei 883-ban, majd később Marco Polo. 1500-ra már csak a romok maradtak. Később franciskánus szerzetesek építettek itt templomot, amely ma is megvan. Őket követték a portugálok. Azt szokták mondani, hogy az első európaiak, akik meg akarták szerezni Indiát, az egyik kezükben fegyvert, a másikban Bibliát tartottak. A portugáloknak szintén volt egy fegyverük, de legalább két Bibliájuk.
Talán ezért nem ők lettek India urai.
Mindenesetre kutatni kezdtek a romok között, találtak egy épített sírt, benne néhány csontot, egy lándzsát, egy zarándokbotot és egy agyagedényt. Nagyon megörültek, amikor megtalálták ezeket a szent ereklyéket.
De akkor mit vittek Edesszába, és mi van most Ortonában?
Nem ezek az egyetlen ereklyék, amelyek csodálatos módon megsokasodtak. Például több keresztre való is kitelne a forgácsokból, amelyeket különböző szent helyeken őriznek, és mint tudjuk, az ereklyék száma ahhoz igazodik, hogy neked milyen mély a hited.
Az enyém? Az nem sok.
Van még egy-két ellentmondásos hagyomány Tamás indiai tartózkodásáról. Ephraem Syrus, Ambrus, Paulinus, Jeromos, tours-i Gergely és mások elfogadják, hogy egészen Mylapore-ig ment; mások szerint az igazi Tamás-keresztények a nyugati, Malabar-parton élnek, akik liturgiai nyelve ma is a szír egyik régies dialektusa. Itt élt János, az egyetlen püspök, aki Indiából érkezett a niceai zsinatra (325). A 6. században Cosmas Indicopleustes említi, hogy keresztények éltek Male-ban (Malabar), akik püspökét Szíriában szentelték fel; de nehéz megállapítani, hogy ezek az állítólagos keresztények Perzsiából menekültek-e ide I. Sapur üldözése elől, vagy szír misszionáriusok buzgólkodtak Indiában egy bizonyos kánai Tamás vezetésével, akik 745 körül érkeztek volna a Malabar-partra. Lehetséges, hogy később jól összekeveredtek a Tamás apostolra és a Tamás hittérítőre vonatkozó hagyományok.
Sokkal érdekesebb lenne megtudni, hogy mit tanított Tamás apostol, mert ez feltehetően közelebb áll Jézus eredeti tanításához, mint a mai, sokszorosan kiigazított kereszténység.
Van egy másik apokrif írás, Tamás evangéliuma, amely Jézus élettörténetét nem, csak az állítólagos mondásait tartalmazza. Ilyeneket: Őrködjetek és imádkozzatok, hogy ne szülessetek meg ismét a testben, hanem megszabaduljatok az élet keserű kötelékeitől. – Akik az élet múlandó szépségeihez ragaszkodnak, azok visszatérnek a látható birodalomba. – Amikor a képmásotokat látjátok, boldogok vagytok. Mennyivel boldogabbak lesztek, ha azt látjátok, ami már megvolt tielőttetek, és ami soha nem hal meg. – Általában azt mondják, hogy az ilyen és hasonló kijelentések a reinkarnációra vonatkoznak.
Pedig Tamásnak igazán tudnia kell, hiszen ő Tamás Didymus, az iker… Jézus ikertestvére.
Ikertestvér… talán lélekben.
Nem, szó szerint. Egy ikertestvér, aki Jézussal egy időben született, de az apja József.
Hiszi a piszi.
3 hozzászólás
Nagyon érdekes volt megint ez a szellemi kalandozás Tamás indiai útja körül. Olyan dolgokat tudtam meg újra, amikről fogalmam sem volt. Tetszett. Hogy Jézus Isten fia lett volna, vagy csak a "legnagyobb ember"? Vagy egy Allah prófétái közül? Sok embert foglakoztat ez a kérdés. A keresztény vallások azt tanítják (nem mindegyik), hogy Isten fia volt. Jézus azért jött a földre, hogy saját halálával megváltson minket, s megnyissa az utat Isten országa felé. A történetnek megvan a "logikája". Meg kellene nézni, vajon azoknak a "történeteknek" mi a logikájuk" amelyek az ellenkezőjét állítják. Persze a hít nem logika kérdése. Észérvekkel hitvitákban nem lehet döntésre jutni, illetve meggyőzni a másikat…
szia Laci,
nem szeretnék belebonyolódni egy hitvitába, de szerintem nagyon valószínű, hogy Tamás sohasem élt.
Szia Márta! Hát, hogy élt-e vagy sem, az nem hitvita kérdése, hanem ténykérdés…én egyébként nem tudom…de Veled szívesen belebonyolódnék bármilyen vitába, hitvitába is. Meggyőződésem, hogy csak tanulhatnék belőle!!! Üdv: én