Hét főbűn II. (gula) falánkság

Anabella a tükör előtt állt, magát nézte. Megelégedettséggel töltötte el a látvány, de nem volt ez mindig így. Gyerekkorában nagy szeretetigényre vágyott, de szülei nem érezték át ezt. Nem csak az esti búcsúpuszikról, vagy a szülinapi ajándékokról álmodott. Kellett volna egy kis ölbebújás, szeretetteljes simogatás, egy kis közös játék apuval vagy anyuval. Ehelyett: most nem érek rá válaszokkal találta szembe magát.
Kereste a kiutat, amit végül az evésben talált meg. A hűtőszekrények és a bonbonos dobozok rémálma lett. Bennük soha nem csalódott, mindig megvigasztalták. A habzsolásnak azonban ára van, testsúlya fokozatosan növekedett.
Az iskolában, osztálytársai céltáblája lett, közülük a leggonoszabb fabrikált egy mondókát, amivel állandóan csúfolták: „Óh, te drága Bella, kár, hogy tested debella!
Próbált nem figyelni a piszkálódásra, de a tüske benne maradt. A megoldást csak a nassolás adta meg számára. Ördögi kőr volt, ami megnyugvást jelentett számára, rosszat tett vele.
Elérte a tinikort, beindultak a hormonok. Gyorsan szembesült a ténnyel, hogy a fiúk a dekoratív, bár üresfejű társnőire hajtanak. Hiába tudott bármilyen témához okosan hozzászólni és nagyszerű humorérzékkel áldotta meg a sors, mégsem kellett senkinek. Természetes, hogy a megszokott mentvárába menekült.
Amikor önálló életre váltott, elhatározta, hogy változtat eddigi életmódján. Kezdeti próbálkozásai kudarcba fulladtak, állandóan visszaesett régi megszokott bűneibe. Fő ellensége a mérleg volt, amelynek mutatója egyre magasabbra kúszott.
Kipróbált minden diétát, amiről csak olvasott, de csak részsikereket könyvelhetett el.
Egyik nap, amikor lelépett a mérlegről, teljesen összeomolva roggyant le a közeli székre. Elérte a kritikus 100 kilós lélektani határt. Drasztikus lépésre szánta el magát, a lakásához legközelebbi edzőterembe ment és váltott egy éves bérletet.
Elérkezett az első alkalom, félve vetkőzött le, mert körülötte csupa kimunkált test nyüzsgött. Már éppen elveszíteni látszott az a kis bátorsága is, ami eddig volt és épp menekülőre fogta volna, amikor valaki megszólította:
– Először látom itt, szüksége van személyi edzőre?
Anabella hirtelen megfordult és előtte állt egy csupa izom, gyönyörű férfipéldány.
– Igen, azt hiszem. –rebegte zavartan.
– Akkor neki is ugorhatunk! – jött a válasz.
Ha fel kellene idézni ezt az első alkalmat, Anabella nem volna rá képes. Egyrészt a mérhetetlen izomláz miatt, amivel elrenyhült teste védekezett, másrészt az azonnal fellobbanó szenvedélyes tűz miatt. Az első hónapban a mérleg nem lett szimpatikusabb, mint azelőtt. Nem is csoda, hiszen edzés után hazaérve azonnal feltépte a hűtőajtót és habzsi dőzsit rendezett.
A személyi edzővel lévő kapcsolata csak a közös munkára korlátozódott, egyre mélyülő szerelme plátói maradt. Már a második hónapot taposta, amikor hazaérve elgondolkodott: ez így nem mehet tovább, ha kicsi esélyt is szeretne az edzőnél komolyabban kell venni a dolgokat. Kitalálta, hogy titokban készít egy képet szerelméről és motivációként mindenhova kiteszi a lakásba. Elhatározását tett követte, a hűtőre, mint fő veszélyforrásra két fotó is került.
A terv szép lassan bevált. Legnagyobb örömére a mérleg egyre vidámabban mosolygott vissza rá.
Eljött a nagy nap, amikor úgy érezte veheti a bátorságot, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön élete szerelmével. Az utcán megvárta a terem zárását és „véletlenül” belefutott a férfiba. Egy közeli presszóban kötöttek ki. Anabella sziporkázott, igazán kellemes csevelypartnernek bizonyult. Amikor már elég lazának érezte a beszélgetést, tréfálkozva bedobta a témát:
– Tudod, amikor először megláttalak, azt hittem megtaláltam álmaim pasiját. De akkor hozzád sem mertem szólni, ahogy akkor kinéztem. Mostani külsömmel már magabiztosabb lettem, hogy végre megnyilatkozhassam.
A férfi csendben hallgatott, majd egy idő után megszólalt:
– Amikor én először megláttalak, megállt körülöttem a levegő. Olyan villámcsapás ért, amilyen még soha. Nekem gyengéim az ilyen alkatú nők, mint amilyen Te voltál. Számomra tökéletes volt az alakod, majd megőrültem a közeledben, alig bírtam magammal. Aztán ahogy átváltoztál és azzá a tipusnővé alakultál, akik állandóan körül vesznek, fokozatosan elmúlt a varázsod és mára már teljesen közömbössé váltál. Nagyon sajnálom!
Anabella leforrázva ballagott hazafelé. Elgondolkodott.
Lehet, hogy a végeredmény kicsit elkeserítő, de az evési kényszeréből kigyógyult és most már tudja, hogy mi a recept, ha bármilyen problémával kell szembenéznie: ki kell tűzni egy célt amely a helyes mederbe tereli…