Hinckley (Leicestershire) nem a világ közepe, a St. Mary's Church sem az, Richard Smith síremléke is messze van a világhírnévtől, és ma csak azért látogatunk ide, hogy kipihenjük a nagyobb fáradalmakat.
„Hinck rétje” helyén valaha egy angolszász város volt; ebből mára semmi sem maradt néhány lényegtelen jelzés kivételével, ami egykor állítólag napóra volt. Milyen lehetett az egész város, ha csak ennyit ítéltek meg belőle megőrzésre érdemesnek? Az egyetlen látványosság a St. Mary's a város közepén, ami arról nevezetes, hogy két tornya van, de nem ám egymás mellett, hanem egymás tetején. Az alsó négyszögletes (tower, 25,3 m), ezt William FitzOsbern építtette, aki a másik, sokkal híresebb Vilmossal jött a szigetre hódítani; erre került valamikor a középkorban a hegyes (spire, 30,5 m), jobb ízlésű emberek szerint architekturális katasztrófa, és az egész szedett-vedettséget felajánlották Mária mennybemenetelének – a menetel, úgy is, mint külön személy, biztosan nagyon örül neki.
De nem is ez a lényeg itt, hanem a síremlék, a szentély délkeleti sarkában. A feliratból megtudjuk, hogy itt nyugszik Richard Smith, és Isten bosszúálló keze üldözze a gyilkosát, az ártatlansága panaszolja a haláltusa nyögéseit (vagy a nyögések az ártatlanságát, mert elég homályos a megfogalmazás).
Richard 20 éves volt, és valamilyen bőrös mesterséggel kereste a kenyerét. Akkoriban még vitték a nyerget, szíjat és lószerszámot, mint a cukrot. A legény nem lehetett nagyon szorgalmas, mert 1727. április 12-én a főtéren lézengett, amikor megjelent a király nevében katonákat toborzó őrmester, és nagy hangon ecsetelte a katonaélet szépségeit. És ha Richard csak ott állt volna, és tátja a száját, mint a többiek! De nem, a kis gyökér előbb csak beszólogatott, tréfásnak gondolt megjegyzéseket tett, végül sikerült alaposan felbosszantania az őrmestert.
Őrmesterek sehol a világon nem a nagy intelligenciájukról vagy a béketűrő természetükről híresek. Ez a csávó sem bírta sokáig az oltogatást, és egy kis bemutatót rendezett, hogyan küldjünk el egy lándzsával valakit könnyen, gyorsan a másvilágra. A toborzó körút ezzel véget ért, és gondolom, a király, I. György személyesen dicsérte meg a kedvenc csőrmesterét.
Richard érdekében más nem volt mit tenni, eltemették a templomban, a homályos költemény kíséretében, amelynek lefordítását a jelenleni honoráriumom (nulla) százszorosáért sem vállalom.
Richard úgy vélte, hogy „élete virágjában ragadta el a halál,” nem siratták meg őt eléggé, így hát maga pótolta a könnyzáport, sőt a nagyobb nyomaték kedvéért nem sós vizet, hanem némi vért préselt ki a sírkövéből.
A vért síró szentkép vagy szobor nem nagy ritkaság, bár ahogy elnézem, Európát elkerülte ez a járvány). Van egy vérző Jézus-szobor a bolíviai Catalinában, de inkább a Madonnák szokták a vérüket ontani, pl. Akita (Japán), Nadzsu (Dél-Korea), Baton Rouge (Louisiana, US), Tanauan és Baranguaj (Fülöp-szigetek), Ghaziabad (India), Sacramento (Kalifornia, US), stb. Miért vérzik Nyerges Richard síremléke? Gonosz szkeptikusok szerint azért, mert egy vörös homokő tömb van fölötte, amiből a víz hatására kioldódik a „hemoglobin” – de ebből még nem tudtuk meg, miért esik az eső a templom belsejében, és miért menetrendszerűen, minden április 12-én.
Ha esetleg azzal a szándékkal látogatnánk el a Mennybemenetel templomába, hogy a saját mennybemenetelünket biztosítsuk, gyorsan gondoljuk meg magunkat. Az északi sarkon (nem ott, ahol a fókák és a jegesmacik, hanem a templom északi sarkán, ahol a bejárat van, jelenleg egy kávézó üzemel, és biztosan több a bevétele, mint amennyit az összes perselyben találnak.