Gurdaszpurban a hinduk mindenképpen új templomot akartak építeni. Minek az nektek, kérdezték a muszlimok, hiszen már három templomotok van, nem is beszélve a kisebb szentélyekről. Egy faluban éppen elég ennyi. – Mi építjük ezt a templomot, vagy ti? – kérdeztek vissza a hinduk. Mecsetből is van már vagy három, de ha még tízet akartok, mi ugyan nem szólunk bele. – Erre a muszlimok megsértődtek, mert a 13 szerencsétlen szám, és a hinduk ezt nagyon jól tudják; sőt azt tanítják, hogy a Kali juga, a jelenlegi vaskorszak egy pénteki napon kezdődött, ami 13-ára esett. – Bolondok, mondta erre Ibn Baks, 5,000 évvel ezelőtt még nem is volt olyan nap, hogy péntek, a napokat újholdtól illetve holdtöltétől számolták, és nem péntek 13 volt, hanem krsna-paksa vagy sukla-paksa trajódasi. Ibn Baksot jól elverték, hogy igazhitű muszlim létére máskor ne tanulmányozza a szanszkrit szentírásokat.
Szerették volna elverni a hindukat is, de nagyon sokan voltak. Ezért csak egy tehenet öltek le, és a fejét bedobták a legnagyobb hindu templom udvarába. Ezt a péntek 13-ért, üzenték meg a hinduknak, akik ebből egy szót sem értettek; nem tudhatták, hogy a muszlimok miért haragudtak meg rájuk, illetve Ibn Baksra. De a sértést meg kellett torolni. Megbíztak egy atisúdrát, más néven kaszton kívülit, hogy vágjon le egy disznót, és dobja be egy mecset udvarába. Az illető csak a disznófejet dobta be, mert úgy okoskodott, hogy a disznó hája-mája-tepertője jobb helyen lesz otthon, a népes család ebédjeként.
A máskülönben békés falu olyan lett, mint a felbolydult méhkas, és ha a férfiak éppen nem verekedtek, legalább az öklüket rázták egymás felé. Jobban tennétek, ha vigyáznátok a szentélyeitekre, üzenték a muszlimok, mert esetleg miszlikbe találjuk szabdalni a bálványaitokat. – Ti meg a Jaisar Pir és a Turi Khatrani sírjaira ügyeljetek, üzenték vissza a hinduk, vagy különben nem fognak sokáig egymás felé csúszni. – Mert volt egy olyan hagyomány a faluban, hogy Jaisar Pirt, egy híres rablót, meg a feleségét egymástól jó távol temették el, de a sírok, rejtélyes módon, megindultak egymás felé, és amikor találkoznak, azon a napon lesz vége a világnak. Ezért mindenki felkerekedett, hogy a nevezetes sírokat még a világ vége előtt megtekintse, és ezáltal szép jövedelmet biztosítson a sírokat őrző derviseknek. Nagy bosszúság volt ez a hinduknak, mert Gurdaszpurban nem akadt semmi más érdekesség, mint minden évben egyszer a nagy mela, a vásár vagy búcsú, amikor mindenki a Laksmi-Vittalésvara templom előtt nyüzsgött, és alaposan bevásárolt a következő évre.
De most még a mela is veszélyben volt, mert ugyan ki jön el Gurdaspurba csak azért, hogy betöresse a koponyáját.
Ibn Baks már régen visszavonta minden állítását, még azt is, ami soha el nem hangzott, de ez se használt. A hinduk nem tudtak belenyugodni a marhafejbe, a muszlimok se bírták elviselni, hogy disznófejjel szennyezték be a mecsetjük udvarát. Az érintett állatok véleményét nem kérdezték meg, de több, mint valószínű, hogy ők sem értettek egyet az eljárással.
Közben a hinduk megépítették az új templomukat, ugyan nem a falu közepén, ahová eredetileg tervezték, hanem egy víztározó partján, és üsse meg a guta a barbár idegeneket, akik olyan szemérmetlenek, hogy elfogyasztják a tehén húsát.
Volt is dolga a gutának Gurdaspurban; repkedtek az átok- és szitokszavak, mint megannyi szúnyog. Már csak három nap volt a meláig, amikor egy fakír érkezett Faizabadból. Öt percen belül megértette, hogy a faluban nagy zűr van, és hamarosan azt is megtudta, hogy mi a probléma. Csak azt nem lehetett kideríteni, hogy ki kezdte, mert mindenki eskü alatt vallotta, hogy a másik.
Ha jól értem, mondta a fakír, most nekünk csak három mecsetünk van, a hinduknak meg négy mandirjuk. Többen is vannak, nem igaz? – Nincsenek többen, mondták a muszlimok, lehet, hogy úgy néz ki, mintha nagyobb számban lennének, de semmi esetre sincsenek többen. – Az idegen elgondolkodott egy kicsit, de hát ő fakír volt, és nem matematikus. No és, kérdezte a gurdaspuriakat, nem hiszitek, hogy Allah fasírtot csinál belőlük a végítélet napján, akár nagy számban vannak, akár egyszerűen csak sokan? – Hisszük, mondták a muszlimok, és hogy porrá töri a bálványaikat, az is biztos. De mi azt szeretnénk, ha ezzel nem kellene megvárni a végítéletet. Nem lehetne már most fasírtot csinálni az összes tehénvédőből, aki nem tudja, milyen a jó beefsteak? – Sokat nem tudok tenni, felelte erre a fakír, legföljebb borsot törhetek az orruk alá. – Az se rossz, mondták az igazhitűek, mindjárt szólunk az asszonyoknak, hogy adják elő a mozsarakat, te meg csak törjed. – Tartsátok meg a mozsaraitokat, szólt a fakír, én az ügyeimet másként szoktam elintézni.
Ha nem, hát nem. A mozsarak otthon maradtak, és a fakír kisétált az új templomhoz. Éppen arra járt a fő-fő építőmester, aki a vízben tükröződő tornyokban gyönyörködött. Jó erős épület ez? – kérdezte a fakír. – Meghiszem azt, felelte az építőmester, olyan erős, mint a vas. – Úgy értem, elég szilárd alapokon áll? – Nagyon szilárd alapokon. Nem fog megmozdulni az ítéletnapig sem. – No meglátjuk, mosolygott a fakír, és megérintette a templom falát a kisujjával. Az épület megremegett, megrázkódott, de tényleg nem dőlt össze, csak szelíden hintázni kezdett, előre-hátra, mint a Laksmana Dzshula.
Mindjárt láttam, hogy az alap nem elég szilárd, mondta a fakír, és vidáman elhónyált Gurdaspurból.
Azóta is hintázik az épület, de végül mégis a hinduk jártak jobban, mert az ő templomukra sokkal több zarándok volt kíváncsi, mint Jaisar Pir és a Turi Khatrani csúszkáló sírjaira.
4 hozzászólás
Szia!
Megint remek sztorit kerítettél, igazi jó, csűrt-csavart érvelésekkel. "lehet, hogy úgy néz ki, mintha nagyobb számban lennének, de semmi esetre sincsenek többen" – ezen is jót nevettem, köszönöm!
Ági
Kedves Ági, köszönöm, hogy itt jártál, a sztorinak van egy kevés történelmi alapja, pl. a "csúszkáló sírok."
A torzsalkodás bizony ilyen ahogy te is leírod: a másiknak nem lehetigaza, és ennek érdekében még a nyilvánvalót is letagadják maguk és mások előtt is.
És külön undorító, amikor ezt állítólag a vallás nevében teszik.