A halottak hónapja
November: a halottak hónapja. A nyirkos szelektől borzongató, hideg és ködös időkben különös élességgel jelenik meg előttünk az elmúlás és a halál ténye. A halálé, mely ott leselkedik körülöttünk, első levegővételünk pillanatától, és amelyre minden elmúlás szüntelenül emlékeztet. Különösen a megőszült időben. A lábunkhoz hull egy barnásan pirosló falevél, és felvillámlik bennünk a gondolat: memento mori.
Különös félelemmel féljük a halált, de mégis még a hitetlenek lelkét is átjárja sokszor a reménykedés örökzöld illata, hogy a halál egy új, szebb életnek a kapuja. És ez a reménykedésünk éppen abból a különös félelemből fakad, ami mindig ott ólálkodik a szívünk közelében, ha elmúlásunkra gondolunk.
Szeretjük a halált az álomhoz hasonlítani. Vajon miért? Azért, mert az álmodást az ébredés követi. Az ember amikor a halálra gondol, olyankor mindig biztosan tudja, hogy részese és alkotója a világmindenségnek. És ilyenkor eszébe jut, hogy a telet a tavasz követi. Az elmúlást a feltámadás. A régi életet az új élet.
Sok nyelvben ugyanaz a szótöve a halálnak, mint az álomnak és a szerelemnek. Mintha egymás testvérei lennének. A halál nyugodalom, melyből újra ébredünk, és csak az a szerelem igaz, amelyik halálos.
Halottak napja táján szétnézek az ismerős temetőkben, és mindig eszembe jutnak Ratkó József sorai:
"Mégiscsak ők tartják a földet,
drága halottaink.
Csont törik, izom kékül, foszlik
rajtuk a hús, az ing.
Szép szemük behorpad, pedig
vannak már annyian
mint az égen a csillag, annyi
szülém lányom, fiam."
És amíg hosszasan tűnődöm a letűnt időkön, Károli Péter szavai találnak otthonra szívemben: "Jóllehet sokan szidalmazzák a halottakon való siralmat, de miérthogy ezt az indulatot a természetnek Istene oltotta belénk, azt mondom, hogy az halottakon való mértékletes siralom nincsen sem Istennek, sem az ő igéjének ellene."
8 hozzászólás
Komoly gondolatokat fogalmazol meg. Úgy látom a halál lényegét próbálod megragadni. Szerintem jól sikerült a választott nézőpontbóli bemutatás, mert nem húztad túl, és más gondolatokat is felvillantottál a végén. Az írásod továbbgondolkodásra készteti azt, aki ezt még nem tette meg…és bizonyítja, hogy az egyik legnagyobb misztérium a halál, amiről nem lehet újat mondani, mégis kimeríthetetlen téma…
Aki megszületik, meghal egyszer, bármennyire is nem hiszi. Mert valójában belenyugszunk, ha meghal egy kollégánk, egy szomszédunk, fájdalommal tölt el közeli hozzátartozóink, szüleink halála, de hogy ez egyszer velünk is megtörténhet…
Éppen ma hallottam a rádióban, hogy valahogy úgy kéne élnie mindenkinek (itt a hitetlen emberekre gondoltak), hogy Isten lehet, hogy nincs, de mi van, ha mégis…
Elgondolkodtató, szép írás, gratulálok: Colhicum
Nagyon szép, költői töltetű írás!
Üdv, Kelemen
Kedves István!
Írásaidat régóta figyelemmel kísérem, s boldog vagyok, hogy személyesen is ismerhetlek.
Azt kívánom, hogy sok-sok szépet írj jövőre is!
Szeretettel: Fanni
Kedves István!
Sok okból közel áll hozzám a halál, a másvilág. Te gyönyörűen bemutattad körforgással a halál valóját, értelmét.
Tetszett az alkotásod! Szép gondolatok!
Szeretettel:
Nairi
Kedves István!
Gondosan kimunkált, hibátlan a prózád, szépen megfogalmazva. Bár komor hangulatú, de leköti az olvasó figyelmét.
Megérdemelt csillagok.
Üdvözöllek: Kata
Nem igen szorulsz a biztatásomra. A verseid nem dícsérem, azok már évekkel ezelőtt túlnőtték az értékelésem.
Ez az írás szívemhez szólt. És tudod, magam képtelen lennék ilyen röviden és tömören fogalmazni.
Karollak:
G.
Kedves Géza!
Köszönöm, hogy elolvastad, hogy észrevettél!
Barátsággal ölel:
Fazekas Pista