Arra, ahol a Csilingelő-patak vidáman fut le a Jávorka-völgybe, ott élt Kancsali és Fancsali manó. Azért nevezték így őket, mert Kancsalinak mindig keresztbe álltak a szemei, Fancsali meg állandóan olyan képet vágott, mint aki vadalmába harapott, és mindennek csak a rossz oldalát látta. Barátjuk Bufi, a bársonybogár gyakran viccelődött velük.
„Kancsali és Fancsali,
arcuk nem épp angyali.
Vitatkozni szeretnek,
ezen egy jót nevetek.”
Azon a napsütéses reggelen, amikor a völgy már tavaszi ruhába bújt, és a reggeli harmatcsepp még ott csillogott a virágokon, Bufi elindult manó barátaihoz. A réten át vezetett az útja, amikor meghallotta, mit csilingel a harangvirág társainak.
– Képzeljétek, mit hallottam a lepkevirágtól! Hercehurca varázsló ellopta Zsémbes boszorkánytól a kívánsággyöngyöt. Egy szelencébe zárta, majd jó mélyre elásta, de hogy hova, azt sajnos nem tudja senki.
– Mire jó egy kívánsággyöngy? – kíváncsiskodott az tűzlepke.
– Ó, hát benne van a nevében is! – válaszolta a harangvirág. Akinek a birtokában van, annak teljesíti három óhaját.
– Ez remek! Bár… nem is tudom… Annyi, de annyi mindent kérnék!- sóhajtott a kis gyöngyházlepke.
– Lehetne illatom! – álmodozott a selymes boglárka.
– Lehetnék magasabb! – ábrándozott a tarka koronafürt.
– Minek? – hisz így is elég hosszú a szárad! – csattant fel a csinos kis szellőrózsa. – Én azt kívánnám, hogy még több színben pompázhassak!
– Én utazni szeretnék! Úgy, mint a pitypang! – mondta sóvárogva a sóvirág.
Még sokáig beszélgettek arról, hogy mit kérnének, ha övék lehetne az a gyöngyöcske.
Bufi megérkezett manóbarátaihoz és elmesélte, miről fecsegnek a réten a virágok és a lepkék.
– Úgysem tudjuk megszerezni! – legyintett mélabúsan Fancsali.
– Jaj, ne légy ilyen kétkedő! Inkább azon törd a fejed, hogy ki segíthetne rátalálni! – vágott a szavába Bufi.
– Nekem van egy ötletem! – kiáltotta Kancsali. – Ismerem Pöszkét, a pösze kígyót. Ő bejáratos mindkét jómadárhoz. Hátha ő tud valamit erről az ügyről.
– Na, még ez is! Pöszke, a pösze! Miért gondolod, hogy az a beszédhibás kígyó segíthetne? – kérdezte fancsali képpel Fancsali.
– Jaj, ne légy már ilyen hitetlen! Egy harc közben lenyisszantottak a kétágú nyelvéből egy picinykét, azóta néhány hangot nem ejt tisztán, de ez igazán jól áll neki! Én is kancsal vagyok egy kicsit, de attól még látok. Sőt! Megtévesztem azt, aki rám tekint, mert nem tudja, hogy épp őt nézem-e, vagy valaki mást – vihogta.
– Akkor menjünk, keressük fel Pöszkét, a pöszét! – rikkantotta Bufi, a bársonybogárka.
Betettek a hátizsákjukba egy-egy ásót. – Jól jön majd – gondolták -, ha esetleg meglelik a rejtekhelyet. Elindultak át a réten, majd a patak partján bekanyarodtak az erdőbe, ugyanis Pöszke itt szeretett kószálni, mert valahol errefelé lakott, de senkinek sem árulta el, hogy hol. Azt tartotta, jobb az óvatosság!
– Én már unom ezt a sétafikálást! Tudom, úgyse találunk rá! – jegyezte meg szomorkás hangon Fancsali.
Erre társai csak legyintettek. Tudták, nem érdemes vele vitázni, mert mindenre van egy-egy lehangoló válasza.
– Pöszke! Merre vagy? Bújj elő! Itt van a barátod, Kancsali! Valamit szeretne neked mondani!
Az egyik bokorból mocorgás, szöszmötölés, morgolódás hallatszott, majd kicsusszant a sűrű bozótból Pöszke.
– Kancali barátom! Siassstok! Vajon miért zsargattok? Álmomból felkeltetettetek! Remélem, fontosz ügyben jöttetek!
– Ne haragudj ránk! – kérte Kancsali. Hallottál arról, hogy Hercehurca, a varázsló, ellopta Zsémbes boszorkánytól, a kívánsággyöngyöt?
– Hallottam, hallottam, his én isz ott voltam! Össevestek, majd egymásznak esztek. Erre Hercsehurcsa oly mérgesz lett, hogy ellopta a gyöngyöcskét ész egy selencsébe rejtette. Nem kell ám neki a gyöngy! His ast varásol, amit cak akar! Gondolta, így bossantja fel a randa banyó-nyanyót, aki moszt dúl- fúl mérgében!
Fancsali és Bufi tátott szájjal hallgatták a kígyó fura beszédét. Kérdőn Kancsalira néztek, aki bólogatott.
– Értem, értem… Nem tudod hol rejtette el az a dobozkát?
– Hát, pontoszan nem, de ast láttam merre ment. Cak fontosz dolgom akadt, szietnem kellett, mert megpillantottam egy kövér, poszakosz egérkét. Odacussantam és hamm, bekaptam! – sziszegte, pöszögte. Mire visssafordultam az eméstés után, már nem volt ott Hercsehurcsa. Elvezethetlek oda, de minek nektek a gyöngy?
– Nagyon jól jönne! Én először is azt kívánnám, hogy Fancsali legyen jó kedélyű, és ne ilyen búvalbélelt. Meg azt, hogy az én szemeim rendesen álljanak.
– Akkor még marad egy kérészed! Nem óhajtanád véletlenül azt, hogy én ne legyek besédhibász?
– Persze! Hisz te mutatod az utat, megérdemled!
Bufi lehajtotta a fejét. Őt, nem kérdezte meg barátja, hogy mit szeretne, pedig ő vitte a hírt. Ha ő nincs, akkor nem is tudnának a gyöngy létezéséről.
Kancsali észrevette komája bánatos képét.
– Persze még Bufit is meg kell kérdeznem, hogy nem akar-e valamit, mert tudod, ő mesélt nekünk a szelencébe zárt gyöngyről. Én, inkább lemondok a saját vágyamról, mert így igazságos, hogy aki nekem segít, annak én is segítsek!
Bufi hálásan pillantott barátjára. Nem szólt semmit.
– Milyen kár, hogy csak három kívánságot teljesít ez a varázsgyöngy!- jegyezte meg lehangoltan Fancsali. Mert hát akkor minek? Négyen vagyunk, négy dolgot már nem tud megvalósítani! Valaki csak szomorkodna közülünk. Akkor meg nem is kell! Egyébként is, nem értem, mi bajod velem? Nem vagyok elég jókedvű? Na és? Minek az a nagy vidámkodás? Mire jó az? Semmi értelme sincs! – hajtotta le a fejét búsan.
– Majd meglátod, hogy mennyivel jobban érzed magad a világban vidáman, derűsen!- mondta Kancsali.
Fancsali ingatta a fejét, de inkább csendben maradt.
Amikor megérkeztek oda, ahol a gyöngyöt rejtő dobozt remélték, megálltak, körbenéztek.
– Na, itt nem találjuk meg, ez túl nagy terület, bárhol lehet! – jelentette ki Fancsali még szomorúbb arccal, mint eddig bármikor is.
– Én szegíthetek! Ha nem tudnátok, nekem ugyanisz kiváló a saglászom!- jegyezte meg Pöszke.
Azzal elindult, majd megállt.
– Itt! Itt kell ászni! Itt a legerőszebb Hercsehurcsa saga. Itt töltött szok időt, tehát, itt ászta el.
Nekiláttak a manók. Túrták a földet, Bufi és Pöszke izgatottan álldogáltak. Egyszercsak az ásójuk valami keményhez ért. Uramfia! Kifordult a földből a kis kazetta!
Kancsali felkapta, és azonnal feszegetni kezdte. Bufi is segédkezett. Kipattant a ládikát záró kapocs. Benne csillogott a kívánsággyöngy. Nézték, nézték, kézről kézre adták.
– Akkor kívánjatok! – mondta áhítatosan Kancsali, és Fancsali kezébe helyezte a gyöngyöt.
– Hát, ha annyira akarod! Szóval gyöngyöcske, azt kívánom, legyek vidám, boldog fickó, mert állítólag én túl borúlátó vagyok,
Amint ezt kimondta, széles mosolyra húzódott a szája.
– Most te következel, Pöszke! – adta át Fancsali.
– Én ast seretném, hogy ne legyek többé pöse!
Várt egy cseppet, majd így kiáltott:
– Sziasztok! Sziasztok! Szóda! Hercehurca! – ordítozta. Megjavultam! Ki tudom már ejteni a hangokat! A nyelvem már nem akadozik! Minden remekül kicsusszan a számon! Most már mondhatom akár a nyelvtörőket is! Mit sütsz, kis szűcs… – és örvendezve hadarta a mondókát.
– Most te jössz, kedves Bufi barátom!
Azzal Kancsali a kezébe nyomta kívánságot teljesítő gyöngyöcskét. A kis bársonybogár ránézett az aprócska gyöngyszemre, majd így szólt:
– Kedves gyöngyöcske! Én azt szeretném, ha barátom szeme megjavulna, megszűnne ez a kis szépséghibája. Legyen ezentúl éles a látása!
És láss csudát, Kancsali szeme már nem állt keresztbe!
– De hát, te nem kívántál volna inkább magadnak valamit? – hüppögte meghatottan Kancsali.
– Nem. Én így vagyok jól, ahogy vagyok. Ti a barátaim vagytok, tudok repülni, nem fáj semmim! Kell ennél több? Ráadásul, nagy örömet érzek, mert segíthettem neked! Te is átadtad nekem a lehetőséget. Ilyenek az igaz barátok! Így van? Kezet rá!
Erre Fancsali hangosan nevetni kezdett.
– Kezet? – és a kígyóra nézett.
– Na, jó! Kezet és farkat rá! – erre mindenki hangosan hahotázni kezdett.
Fancsali meg csak kacagott, kacagott, azt hitték már sohase hagyja abba.
– Látod, milyen jó vidámnak lenni? – kérdezte Kancsali.
– Igen! Remek! De akkor most nevet is kell változtatnunk! – kuncogta Fancsali. Te nem vagy kancsal, a kígyó nem pösze, én nem vagyok fancsali.
Ezen aztán annyira hahotáztak, heherésztek, vidultak, hogy tán még ma sem hagyták abba.
Azóta is boldogan, barátságban élnek, ha meg nem haltak.
20 hozzászólás
Kedves Hundidó, öröm volt olvasni, gratulálok, érdeklődéssel figyelem a többit is 🙂
Derűs hétvégét,
üdvözlettel,
Mária
Szia!
Köszönöm, hogy elolvastad! Örülök, hogy tetszett. üdv hundido
Kedves Katalinka!
Kedves mese, gondolom, hogy a gyerekek örülnek neki. A zárás is nagyon jóé
Én sajnos, kevés mesét írtam, állatokról igaz, van több, amit szintén szeretnek a gyerekek is, azokról van sok prózám és versem is.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy elolvastad, és örülök, hogy tetszett. üdv hundido
Remek, tanulságos a meséd kedves Hindido!
Szeretnék én is egy ilyen gyöngyöt, vagy adjam vissza, mert te találtad ki a mesét?
Szeretettel gratulálok: Ica
Szia Ica!
Ez a gyöngy lehet a tiéd, de akkor nekem is kívánj valami jót! 🙂 Köszönöm, hogy nálam jártál. üdv hundido
Kedves Hundido!
Nagyon kedves mese, és nem csak gyerekeknek szól. Sőt szerintem ők alapban önzetlenek, később válnak önzővé.
Egyszer meséltem az unokámnak egy hasonló mesét, de mikor oda értem, hogy van három vívánsága, akkor közbe szólt.
– Nekem egy kívánság is elég lenne – mondta.
– Miért? – kérdeztem.
– Mert azt kívánnám, hogy ezentúl minden kívánságom teljesüljön.
Köszönöm, hogy olvashattam, üdvözlettel: János
Szia!
Köszönöm, hogy nálam jártál. Valóban a mesék a felnőtteknek is szólnak. A gyermekek még tiszták, őszinték, tanulnak, példát vesznek rólunk, és nem mindegy milyen példát mutatunk, állítunk eléjük.
üdv hundido
Kedves hundido!
KÖSZÖNÖM!
Milyen is lenne a világ mesék nélkül, ha egyáltalán lenne.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
szia!
Köszönöm, hogy elolvastad, és örülök, hogy tetszett.Milyen lenne a világ mesék nélkül? Hm….nem lenne miben hinnünk, bíznunk- a mesében minden jóra fordul.Kellenek, hogy merítkezzünk, épüljünk belőlük.
üdv hundido
Szia hundido! 🙂
Nagy kedvencem ez a meséd, mert imádom Pöszkét benne. 🙂
A növények és állatok megszólaltatása nagyon jól sikerült, az külön tetszik, hogy ritka, vagy kevésbé ismert virágokat szerepeltetsz.
Nevelő ereje miatt az egyik legjobban sikerült írásod, örülök, hogy találkozhattam vele.
Bátran ajánlom minden szülőnek, pedagógusnak, hogy merítsen belőle.
Várom a továbbiakat is tőled, majd küldök néhány tollat, ha csak ezen múlik! :)))
Szeretettel: Kankalin
szia!
Köszönöm kedves szavaidat, A biztatást, amit adsz, az ötleteket, tanácsokat! Igyekszem a gyerekeknek is minél több ismeretet is adni a meséimben. Időnként sikerül ( úgy érzem) Üdv hundido
Szia hundido!
Remélem, nem haltak meg, és még mindig boldogan, barátságban élnek… 🙂
A vége felé, Fancsali kicsit sokat fecsegett:
– Látod, milyen jó vidámnak lenni? – ezt Kancsali mondja. Majd alkalomadtán javítsd.
De az is lehet, hogy jókedvében fecsegett annyit. 🙂
Nagyon tetszett a mese.
Szeretettel
Ida
szia!
Kedves vagy, köszönöm, hogy felhívtad az elütésre a figyelmemet. Egy betű, de fontos nem mindegy, hogy F vagy K… 🙂 üdv hundido
Kedves hundido !
Ha tényleg csak a tollon múlik, egy pár darabot én is küldök Neked.
Üditő, kellemes, meseszép 🙂
Remélem hamar megszületik az unokám és tudom olvasgatni neki remek meséidet.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Szia!
Köszönöm, hogy elolvastad, és örülök, hogy tetszett. Remélem egyszer lesz lehetőséged mesélni majd az unokádnak ( ha megérkezik) üdv hundido
Az esküvő megvolt most szombaton, tehát majdcsak meglesz az unoka is 🙂
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
De jó! Szép esemény volt akkor az életedben. Ha majd kopogtat a kisunoka, meglátod milyen szuper érzés nagymaminak lenni. Szeretettel: hundido
Kedves Kati!
Szeretem a meséket olvasni.Ez most nagyon kellemes élmény volt.
Ráértem keresgetni.Aki keres az talál.Kerestem és találtam.Megérte.
Szeretettel:Ági
Szia!
Örülök, ha tetszett. Ezt a mesét a tanító nénikkel bemutattuk a gyerekeknek az iskolába. Nagy sikere volt. üdv hundido