Éppen a számítógépemen dolgoztam előkészítve elküldésre az egyik írásomat, amikor a nagyszobánk ajtaján diszkrét kaparászással jelezte Buksi, az egyik kis fekete kutyuskölykünk, hogy valami fontos ,,közlendője" van a részemre. Ajtót nyitottam. Akkor Ő halkan egyet vakkantott és átvezetett a kisszobánkba, ahol a szőnyegen várt rám a nekem szánt meglepetésük. Hogy el ne tűnjön még véletlenül sem, arra egy másik kutyusunk, Bogi vigyázott nagyon fontos pofival. De nem csigázom tovább a kedves olvasóm érdeklődését. Mindkét kutyusunk csendben figyelte, hogy mit szólok az Ő meglepetés-ajándékukhoz számomra, a kisszobai szőnyegünkön lévő eleven házas csigához. Meglepődtem. Nagyon megdicsértem Bogit, a kan- és Buksit, a szukakutyust a ,,figyelmességükért" és a szép ajándékért, amelyet illendően megköszöntem nekik. Ők ezt jól esően vették tudomásul és elégedetten kisétáltak a kertbe tovább felügyelni a házra és a birtokra. A megrémült csigát viszont én kivittem a kertünkbe hadd csusszanjon tovább ,,Isten hírével". Ez lett Bogi és Buksi ajándékának a ,,sorsa".