Sheridan
-Most merre? –kérdezte egy rekedt hang.
-Nem tudom. Vissza kéne mennünk –válaszolta egy másik.
-Megint üres kézzel? Hogy Akrar bedühödjön?
-Nem érdekel. Mért félti annyira ezt az embert? –az utolsó szót mérhetetlen undorral mondta ki. –Tud vigyázni magára.
-Tud hát.
-Akkor minek járunk utána?
-Mert ezt a parancsot kaptuk.
-Köpök a parancsra! Egy olyannak nem fogok engedelmeskedni, aki egy embert pátyolgat. Szólítsam úrnőmnek talán? A cipőjét ne fényesítsem ki esetleg?
-A sárkánybőrt nem kell fényesíteni.
-Te is tudod, hogy értettem, Gwan! –a beszélőt hallhatóan feldühítette a másik megingathatatlan nyugalma. –Nekem egy ember nem parancsolhat!
-Nem Molly az, akitől a parancsot kaptad! De nem bánom… -nagy sóhaj hallatszott. – Pihenjünk egy kicsit. De aztán követnünk kell.
-Jobb, mint a semmi –morogta kelletlenül a másik.
Erion kilesett a szikla mögül, majd riadtan fordult vissza.
-Ezek letáboroztak –suttogta.
-Most mit csináljunk?
-Hozok segítséget –a fiú már térdre ereszkedett, mikor Cleo elkapta a kezét.
-Hogyan?
-Nem vesznek észre, ha a kövek között megyek. Idehívom apámat.
-Túl veszélyes, Erion.
-Az nem számít. Szólnom kell neki. Te maradj itt, és ne mozdulj. Nem is sejtik, hogy itt vagy, nem fognak észrevenni. Húsz percen belül visszajövök.
Erion görnyedve osonni kezdett a sziklák között. Cleo aggódva nézett utána. A szíve a torkában dobogott. Erion nélkül védetlennek érezte magát.
Úgy tíz perc elteltével kilesett a kő mögül. A folyó mellett két kardhüvely és két hátizsák állt egy fának támasztva. A vízben egy tünde állt, épp a lábát mosta.
„De hol a másik?” gondolta Cleo. Visszahúzta a fejét, és az erdő felé nézett, hátha közeledik már Erion.
Egy gonosz, barna szempárral találta magát szemben. Egy száraz, érdes kéz kulcsolódott a karjára, és felrántotta a földről. „Hát itt a másik.” –gondolta a lány.
-Ezt nézd, Gwan, mit találtam! –kiáltotta fogva tartója.
A tünde kikászálódott a vízből. Leült a folyó szélére, és végigmérte Cleo-t.
Cleo is végigmérte őt. A csatakos, sötét haj durván lógott a sötételf arcába, ami vad örömöt és gonoszságot tükrözött. A szemétől a szájáig mély vágás húzódott, amely csak félig gyógyult be. Nadrágját éppen letűrte, mikor így szólt:
-Nem tudom, ki ez.
-Én sem. De kihallgatott minket.
-Na és? Nem mondtunk semmi olyat, ami veszélyt hozhatna ránk –a tünde megérintette Cleo arcát vizes kezével. –Arigínből jöttél?
-Igen, onnan –Cleo minden bátorságát belesűrítette ebbe a mondatba.
-Nahát… hiszen te remegsz… félsz tőlünk?
-Kellene?
-Hát… ami azt illeti, minden bizonnyal az utolsó perceidet éled. Úgyhogy igen, kéne.
Cleo ereiben meghűlt a vér. Megölik? Arra számított, hogy elhurcolják, bezárják, de hogy megölik?
-Tudod, majdnem olyan dolgokat hallottál, amiket nem lett volna szabad. De most már úgyis mindegy. Elmondom neked, mit fogunk művelni a drága Arigínnel, hogy aggódj egy kicsit a szeretteidért.
-Gwan!
-Úgyis megöljük, akkor meg nem mindegy, mit mondunk el neki?
-Mért nem meséled el neki rögtön Akrar összes titkát? Hátha vannak még néhányan a fák között.
-Nincs itt… -a torkán akadt a szó. Cleo pár pillanattal később arra is rájött, miért: egy hosszú nyílvessző állt ki a hátából. A másik tünde annyira meglepődött, hogy enyhült a szorítása a lány karján. Cleo kihasználta az alkalmat, és megpróbált elfutni. Pár lépés után egy fiúba ütközött, aki felajzott íját a két sötét elfre fogta. Egy pillanatra leengedte karjait, barna tincseit kisimította homlokából. Átkarolta Cleo-t, és a háta mögé húzta.
-Maradj itt –mondta halkan. –Ne mozduljatok!!
A két tünde sebeiket tapogatva állt a folyóparton. A fiú sakkban tartotta őket.
-Ki után jöttetek ide?
-Semmi közöd hozzá!
A fiú ismét lőtt, a tünde a vállához kapott.
-Azt kérdeztem, ki után jöttetek ide?
-Molly után –mondta sietve Gwan.
-Miért? –semmi válasz. –Kértek még egyet?
-Mert Akrar megparancsolta.
-Azt gondoltam. De mért? Nem bízik meg benne?
-Pontosan.
-Gwan!
-Ha nem mondom el, megöl.
-Dehogy öl meg!
Ismét nyílvessző röppent, a másik tünde némán rogyott a földre. Hiába próbálkozott, többé nem tudott felállni.
-Várom a választ!
-Megkért minket, hogy vigyázzunk rá! Azt mondta, nemsokára szüksége lesz rá.
-Miért?
-Hogy… hogy megtámadhassa Anarathot… és Torrelbent. Nemsokára… a Klán fog uralkodni felettetek!!
-Támadásra készültök? Mikor?- a fiú hangjából Cleo félelmet hallott ki.
-Hamarosan! Észre fogjátok venni!
-Sheridan!
Az erdő fái közül Erion alakja bontakozott ki. Egy fekete lovon ült, mögötte Eridow és Manath lovagoltak.
-Erion! Mit keresel te itt? –kérdezte a fiú.
-Visszajöttem Cleo-hoz.
-Cleo?
-Én –mondta a lány, és előrelépett.
-Én Sheridan vagyok –nyújtotta a kezét a fiú. Cleo elfogadta. A két Klán-taggal már nem kellett törődniük. Eridow és Manath megkötözte őket. Az erdő visszhangzott a jajveszékelésüktől.
-Szépen elintézted őket –mondta Manath Sheridannak.
-Nem számítottak rám.
-Sheridan a legjobb barátom –lépett oda hozzájuk Erion. –Ő pedig Cleo… egy ember.
-Hogyan? Egy ember? Mit keres itt?
-Elolvasta a könyvet.
-Milyen… ó, hogy azt a könyvet. Torrelben tud róla?
-Szerinted?
-Anarath úgy gondolta, segíthet megtalálni a Kiválasztottat –Manath közelebb lépett hozzájuk. –Megjegyzem, Firith ötlete volt az egész. De már én is kezdek hinni benne.
-Még mindig nem mondtatok le a Kiválasztottról?
-Nem is fogunk. Anarath a legbölcsebb ember, akit ismerek, és ha ő hisz benne, én is.
Eridow és Manath felpakolták a Klán-tagokat a lovaikra. Cleo csodálkozva nézte Manathot. A tünde könnyedén hajította fel a hátasra a monstrumot. Maga is felpattant mögé, és beleveszett az erdő félhomályába. Eridow követte.
Cleo, Erion és Sheridan éjszakába nyúlóan beszélgettek a folyóparton. Cleo-t megtanították lovagolni. Sokat nevettek, és észre sem vették, mennyire repül az idő. Mikor a hold bevilágította az erdőt, felkapták a Klán-tagok otthagyott felszerelését, és visszasétáltak Arigínbe. Cleo sajnálta maga mögött hagyni az éjszakai erdőt. Csodálatos volt, ahogy az Ultir vizéről visszatükröződött a hold fénye, és a szentjánosbogarak halvány derengésbe vonták a fák törzsét.
A lány viszont valamit már nem látott: a parton, a kövek mögött egy aprócska alak leste minden mozdulatát. Távozásuk után elővett egy hosszúkás, csillogó tárgyat, és a folyó felé fordult.
Cleo egész éjjel hallotta a távolról szóló fuvolaszót.
2 hozzászólás
Szia!
A történet még mindig jó.:) A párbeszédek nagyon pörögnek, nagyon a helyén vannak. De én hiányolok egyes átvezető részeket. És hiányolom Cleo benyomásait, amikor pl. félelemmel telve rejtőzködik a szikla mögött. Lehetne egyrészt játszani a hangokkal, fülel a neszekre, ezekből mire következtet stb…jobban bele lehet helyezkedni a lány alakjába. Meg kicsit a fejébe is belevilágíthatnál, mire gondol, mit érez. Ilyesmi.
Ne érts félre a világért se. Azért írom le ezeket, mert nagyon ígéretes a történet is, és a stílusod is tetszik. Ezek csak apró jó tanácsok.
http://deltamuhely.freeblog.hu/categories/irastechnikai_anyagok/
Ezt lehet, hogy érdekesnek találod. Karakter és nézőpontok a cikk címe. Érdemes elolvasni, kicsit hosszú, de nagyon sokat lehet tanulni belőle. Ha komolyan érdekel az írás, szerintem feltétlen vesd bele magad.;)
Szép napot!
Szia Velencia!
Megint köszönöm szépen a kritikát, örülök, hogy olvasod a regényt, és hogy segítesz az írásban. A linket megnéztem, már csak egy pici van hátra, amit el kell olvasnom, és tényleg nagyon jól össze van foglalva benne minden, ami a karakterépítéshez szükséges. Megfogadom a tanácsokat (a tieidet is), és kicsit kiegészítem az írásomat (amúgyis kicsit rövidre sikeredett egy regényhez képest, 129 oldal A5-ösben). Mégegyszer köszönöm! Remélem, a következő fejezetet is értékeled! =)