A Szerep

Fáj végignézni a haldokló életet, oly nehéz néha visszafojtani a könnyeket, hogy lelkem fájdul meg belé, de mit tegyek ? Nem engedhetem szabadon folyni könnyeim, mert félek, hogy az alig pislákoló élet észreveszi ezeket, és gyanút fog, hogy a halál közeleg. Pedig nem sok mindent észlel, mert az élet egyszerű létté vált, emlékeiben még él, de a jelenben már csak létezik, ám sokszor kiszámíthatatlanul éber, ezért nem reszkírozhatok.
Lenyelem hát inkább a sós cseppeket, hadd hűsítsék fájó lelkemet.
Kifelé nem jöhet egy csepp sem, ezt semmiképp nem engedhetem, ezért egytől-egyig mindet lenyelem!
A színészkedés nem kenyerem, de ezúttal kivételt teszek, és a lét közelében szerepelek.
Látszólag sosem szenvedek, inkább vidáman teszek-veszek.
De zsörtölődök is néha, hogy alakításom hitelesebb legyen, és reménykedek, hogy a létbe egy kis életet vihetek.
Ám esélyem szinte nulla, ezt jól tudom, azért csak tovább játszom a hálátlan szerepet, mi mást tegyek?
Csak szerepelek, szerepelek, és titkon szenvedek.