Vízparton sétálni mindig élmény, úgy értem, igazi élmény, ha találsz egy kis helyet, ahol még nem építettek nyaralót, stéget, csónakházat, a nagy szállodákról nem is beszélve. A Balatonra például már nem megy senki, mert ott sokan vannak. Kis tavakat kell keresni, erdős vidéken, dombok között, amelyeket még nem fedeztek fel maguknak a stégekre és nyaralókra vágyakozók. Lehet, hogy sáros vagy köves, és sajnos a parkolásért sem kell fizetni – persze az öntudatos turista szétdobál pár ezrest a libalegelőn, mert milyen az már, hogy csak úgy megállok öt percre a Suzukival, és sehol egy kerékbilincs.
Marnira mindez nem vonatkozik; Marni ott tart, hogy Suzuki a Pillangókisasszony házvezetőnője, vagy nem tudom, polkorrektül minek mondják. Tény, hogy a legkorrektebb kifejezés is elavul, mindenféle nemkívánatos jelentés tapadhat hozzá, és Suzuki visszaminősül házkarbantartó menedzserből cseléddé. Rossz belegondolni, hogy ez milyen szörnyű következményekkel járhat. Marni nem is gondolt bele. Hogyne, még gondolkodunk is, amikor szépséges tavaszi nap van, megjöttek a vadludak, és hangosan csicseregnek a nárciszok. A tó sötétzöld volt a benne tükröződő sokféle zöldségtől, és sehol egy lélek, mármint ha tagadjuk a lélek létezését. Békák ugráltak, halacskák kergetőztek, az egész környék annyira idillikus volt, hogy egyáltalán nem történt semmi. Egyetlen csónak ringatózott a tavon, és hoppácska! A csónak üres. Elsodorta a szél vagy a víz.
Lehetséges, hogy valaki beleesett a vízbe? Bizony lehetséges, gondolta Marni, és mi van, ha nagyon mély a víz?
Az van, felelte a megszólított horgász egykedvűen, hogy az ipse már régen belefulladt, ha ugyan beleesett. Mert én legalább három napja látom ezt a gazdátlan csónakot.
Hová lett a zöld idill? Vízi hulla lappang a mélyben. És nem hiányzik senkinek?
A horgász nem zökkent ki a nyugalmából: Eddig még senki sem jelentkezett.
Marni nem értette, mi ez a végtelen közöny. Meg kell keresni, ki kell hozni, agnoszkálni, meg mindent, amit ilyen esetekben szokás! Nem hagyunk ott egy embert a halaknak!
Legalább lesz egy jó vacsorájuk.
Ezt előbb meg kell emészteni. Természetesen nem a halak vacsoráját, hanem a választ. Na jó, ezt a horgászt nem érdekli, de talán az a másik, aki elmélyülten pöfékel, és szemlátomást jobban ráér.
A pipás tényleg ráért, és hosszabb előadásba kezdett, aminek az volt a lényege, hogy a szóban forgó csónak rozzant és öreg. Már most, a városi urak nem ilyen csónakot hoznak magukkal, ha egy kicsit romantikázni akarnak, a feleségükön kívül akárkivel. Ahhoz nem alkalmas más, mint a csilivili. Ebből egyenesen következik, hogy a csónak csakis egy idevalósi emberé lehet, aki tudja, hogy mire vállalkozik, amikor bemerészkedik a pocsolyába. Nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy előre megfontolt szándékkal cselekedett, tette hozzá a pipás, és nagy lendülettel fújta ki a füstöt.
Marni hátán végigfutott a hideg a mutatványtól. Micsoda szag! Evidens, hogy nem dohány, de akkor WTF?
A szörnyűséges illat eszébe juttatta azt a régi filmet – mi is volt a címe? Hát persze, A Szörny. Mentőcsónak sodródik a tengeren, és egy hadnagy megkéri a halászokat, hogy vontassák be a kikötőbe. Aztán hirtelen két hadnagy lesz, akik döbbenten vizsgálgatják, mi van a csónakban. Rejtélyes, mitől lett kettő az egyből, de ez még semmi, mert a csónakban egy hatalmas, borotvaéles köröm van, és émelyítő szag terjeng körülötte. Normális ember az ilyet visszalöki a vízbe, de akkor nem lehet folytatni a filmet. Ezért megpiszkálják a körmöt vagy karmot, és kezdetét veszi a rémségek sorozata. Nem spoilerezünk, mert hátha valaki nem ismeri – hiába ismétli makacsul a TV, vannak még makacsabbak, akik csak azért se – ez a legnagyobb baj ebben az országban, ugassa a kultúrát a nép! Mit néznek ezek minden este? Amilyen megátalkodottak, kitelik tőlük, hogy be sem kapcsolják.
Ki kellene hozni a csónakot, javasolta félénken Marni.
A pipás őszintén csodálkozott. Ezt? Minek?
Tényleg minek is? Ha egyszer a gazdája a sorsára hagytak, vagy már megették a halak – de mikor az a szokás, hogy megpróbálunk segíteni?
Az úttörő ott segít, ahol tud, sajnos Marni már olyan régen tört utat, hogy arra a krónikások sem emlékeznek. Szóba sem jöhet, hogy személyesen gázoljon bele a vízbe, vagy hasonló meggondolatlanságot kövessen el. Az öregek sokszor megénekelt bölcsessége nem több, mint lustaság vagy testi alkalmatlanság.
Én aztán nem hozom ki, ismételte meg a pipás, tőlem ott rohad el, ahol van.
Mostanra kisebb tömeg gyűlt köréjük, és elnyílt szemekkel bámulták a jelenséget: inkább alacsony, mint magas, inkább kövér, mint sovány, idejön az ócska, sötétkék ballonkabátjában, és azt követeli, hozzuk ki a csónakot.
Marni maga is érezte a helyzet fonák voltát. Ezeknek az embereknek biztosan megvan rá az okuk, hogy miért nem lépnek. Zárt közösség, titkokkal és rejtélyekkel, amelyek között egy gazdátlan csónak nem több, mint egy lepke… lepkeszél. Meg aztán, ha jobban meggondoljuk, lehet, hogy tudnak valamit. Például azt, hogy mi van a csónakban: névtelen borzalom, kísértethajó a bolygó hollandival.
Jobb lesz nekünk a faluban, ahol már elkezdődött valamiféle civilizáció, ha más nem is, bontják az átkostól örökölt kultúrházat. Ekkor egy tíz éves forma gyerek felkiáltott: A Pesta bácsi csónakja! Mindjárást kihozom.
Begázolt a vízbe, ami térdig sem ért – na jó, a közepe táján valamivel följebb, de a gatyája még mindig szárazon maradt.
Télleg, jegyezte meg a horgász részvétlenül, úgy láccik, a Pesta megest berúgott.
A csónakban nem volt semmi. Illetve mégis, egy éles karom.
3 hozzászólás
Szia!
Jó írás, élveztem a humorát.
Szeretettel: Eszti
Nagyon jó, ebben is benne van a sajátos humorod, és az a könnyed, laza stílus, ami elvarázsol mindig. Tetszett!
Üdv: Tibor
Kellemes irónia… jó kis csavar a végén… remekül elszórakoztatott!