Az egész eddigi életét munkában élte le, szakadatlan, szüntelen hajszában őrölve magát. Zsigereiben ott volt, van és marad a nyers küzdelem a létért, a maga és a családja fennmaradásáért. Ma valahogy betelt a pohár. A szervezete visszajelzett. Tiltakozott. Még csak enyhe figyelmeztetés az, hogyha ma valahogy gyengébben megy a munka, gyengébben megy minden. Mégis dolgozik, bár érzi, hogy most valahogy jobban kell vigyázni, mert ha sokat hibázik, észrevehetően hibázik, bizony manapság már könnyebben mondják azt, hogy XY úr, hölgy, magát sajnos már alkalmazni nem tudjuk. A segély pedig még a szódavíz buborékjára sem elég, nem pedig a családja és Ő maga megélhetésére! Tehát tovább zsarolja a szervezetét egészen a korai sírgödörig. Kiss morbid a népi humor, amely azt mondja, élned kell, mert drága a temetés! Ez a mondás nem teljesen igaz, az élet, az egészség is drága! (Leginkább annak igaz ez, aki már fizetésképtelen.) Valahogy így vannak azzal a szellem, a művészeti élet emberei is. Az író, az alkotóművész ki van téve annak, hogy az utókor, de néha a meg nem értő közönség is belemagyarázza azt is az alkotásba, amit az alkotó nem is akart belevenni. Így sokszor teljesen megfordul az alkotás lényege. Lehet, hogy érdemtelenül gyalázzák az alkotót, lehet, hogy teljesen érdemtelenül szegényítik el a nagyközönséget azok, akik az így félremagyarázott alkotásokat meggyalázzák, megsemmisítik. Így válik lassacskán az ember ötlettelen géppé. Így válik az ember gondolkodás és gondolatmentes automatává. Így jön aztán be az, hogy a tevékenységünket unottan végezzük, s így romlik a munka minősége, esetleg mennyisége is csökken ez által csökkentve az ország többletbevételét. Így lesz az, hogy a szellem embere jellegtelen munkákat ad ki a kezei közül, hiszen alkotni kell, mert ebből él! Lehetnek az ilyen körülmények között született termékek, szellemi alkotások is szépek és hasznosak is, csak éppen a lélek, az alkotó(k) lelke hiányzik belőlük. Így tudnak a szellem és a művészetek emberei is tucattermékeket is alkotni. Sajnos ezeket csak így tudom nevezni. Így tud az ember a nagy szürke, nemtörődöm tunyaságba beleszürkülni. S amikor eljön a vég, amikor a Halál Birodalmába kell átmenni a Rubikonon, akkor esetleg van egy-két ember, aki az XY úr (hölgy) neve hallatán megkérdezi a társát:
-Te, ez ki is volt?
Egy közömbös legyintés a válasz, amely azt mondja el a szavak helyett, senki, csak egy hétköznapi szürke, jelentéktelen ember. Egy a sok millióból. Melós. S a ,,szürke XY-ról" ennél többet csak a hátrahagyott szerettei tudnak talán … S lehet, hogy Ő volt az aki életében addig, ameddig ,,ki nem égett", vagy ,,ki nem égették" sok jó ötletével akaratlanul is másokat gazdagított, minthogy halálával is azt teszi, Növeli a temetkezési vállalkozó többletbevételét.